Sidlovics Gábor távozását követően nem kellett sokáig várni, új gitárossal folytatja a Tankcsapda. A zenekar frontembere, Lukács László az együttes közösségi oldalán bejelentette, hogy a bemutatkozó koncert május 31-én, a Kazári Laskafesztiválon lesz, ahol már az új gitárossal találkozhatunk a színpadon – írja a Nool.

Március elején meglepetésként érte a magyar rockélet rajongóit, hogy tizenhárom év után Sidlovics Gábor gitáros távozott a Tankcsapdából. A zenekar szerint az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy eltérően képzelik el a jövőt, ezért közös megegyezéssel, a tavaszi turnét követően Sidi kilépett a csapatból. A búcsúkoncertet május 2-án tartották a Budapest Parkban, ahol a zenekar és a közönség is elérzékenyülve zárta le az együtt töltött korszakot.
Nem sokkal később a zenekar frontembere, Lukács László hivatalos oldalán leplezte le új gitárosukat,
akivel már május 31-én, a Kazári Laskafesztiválon találkozhatnak először a Tankcsapda-rajongók. A név sem idegen az itthoni rockéletben: Nagy Máté csatlakozik a zenekarhoz erre a fellépésre.
A bejelentkezésben a frontember hangsúlyozta:
a folytatásról mindig időben szólunk majd.
Ebből sokan arra következtettek, hogy Nagy Mátéval egyelőre csak a Kazári Laskafesztiválon találkozhatunk majd, és a banda a turnéjára esetleg más gitárosokkal is kiegészülhet.
Nagy Máté, művésznevén Matt Draco magyar gitáros, a hazai rock és metálzene kiemelkedő alakja. Karrierje során játszott már az Omenben, a Kalapácsban és a Daddies Cool csapatában is.