A Tankcsapda énekese elmondta, mi fog történni, ha nem hagyják tovább zenélni az együttest + videó
Megérkezett a készülő Tankcsapda-album következő dala, a Kér a nép.
Megérkezett a készülő Tankcsapda-album következő dala, a Kér a nép.

A zenész a gyermek nevét is elárulta.

Megjelent a soron következő albumuk első dala, a banda közben különleges koncertre készül.

Lukács László és Fejes Tamás közös videóban jelentette be a hírt.

Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.

A rock fenegyerekei barátként tekintettek a sötétség hercegére.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a viharkárok miatt vált kétségessé az együttesek fellépése.

A vihar miatt még mindig nincs áram az együttes hétvégi koncertjének helyszínén.

Tatán lépett fel a zenekar.

Olyan volt, mintha kitépték volna az egyik végtagját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.