„A gitáros távozása a Tankcsapdából olyan volt, mint egy házasságban a válás”

A Tankcsapda dobosa szerint a zenekari élet éppolyan, mint egy házasság: ha valaki kiszáll, az olyan, mintha elválnának. Fejes Tamás az MCC Feszten beszélt a generációs különbségekről, a közösségi média hatásáról és arról is, hogyan változott meg a dalszövegírás a mai érzékenyebb közbeszéd miatt. A dobos szerint ma már a koncertek sem olyanok, mint régen: a fiatalok inkább videóznak, mint hogy valóban jelen lennének.

2025. 08. 02. 9:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fejes Tamás és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az MCC Feszt színpadán beszélgetett a rock ’n’ roll és az üzlet közös rugóiról, de a könnyednek induló párbeszéd hamar mélyebb témákra terelődött. A zenész arról beszélt: a technológia és a közösségi média térnyerése miatt mára elsilányultak az emberi kapcsolatok, a valódi jelenlét és intimitás – írja a Kemma.

A zenekari együttműködést Fejes a házassághoz hasonlította, és a gitáros, Sidi távozását úgy élte meg, mint egy válást: „Ez trauma, 34 év közös munka után.”

Világi Oszkár kérdésére Fejes azt is elárulta, a Tankcsapda újabb dalainál már jobban figyelnek arra, mit hogyan mondanak, mert a mai világban könnyebb bárkit megsérteni. „A régi Tankcsapda-számok már nem biztos, hogy megmaradnának az ingerküszöbön belül. Például a Lopott könyvek igencsak kiverné a biztosítékot.”

A teljes cikket ide kattintva érhetik el. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.