Ennyi bort ittak tavaly a magyarok

Mérséklődött a lendület.

2025. 06. 17. 7:25
Forrás: Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort fogyasztottak el Magyarországon – mondta Gál Péter. Az Agrárminisztérium főosztályvezetője az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő- bor-pálinka albizottságának ülésén azt közölte, hogy az átlagos borfogyasztás a globális trendekkel megegyezően mérséklődik Magyarországon is. 

A borfogyasztás csúcsa 2017-ben volt Magyarországon,

azóta folyamatosan csökken – jegyezte meg. A csökkenés okai közül kiemelte a borok árának emelkedését, valamint az antialkoholista csoportok aktív tevékenységét. Gál Péter azt is elmondta, hogy 

2024-ben nőtt a magyar borexport, több mint 1,4 millió hektoliter bort és pezsgőt vittek ki a határokon túlra.

A tavalyelőtti 129 millió euróról 149 millió euróra nőtt a borexport értéke. Eközben az import lényegében változatlan volt, 95 ezer hektoliter bort hoztak be Magyarországra, ennek kétharmada palackos import volt. Szmilkó Gabriella, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi igazgatója kiemelte: 

a csökkenő borfogyasztás annak is következménye, hogy a fiatal felnőttek nem bort, hanem inkább más típusú alkoholt fogyasztanak. 

Arra is kitért, hogy tavaly az egy évvel korábbinál alig több, 170 hektár szőlőt telepítettek, így az országosan nyilvántartott termőterület 56 400 hektárra nőtt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.