Jókora összeggel segíti a kormány a szőlősgazdákat
Az intézkedéssor célja az érintetlen területek védelme, valamint a betegség lokalizációja.
Az intézkedéssor célja az érintetlen területek védelme, valamint a betegség lokalizációja.

A betegség már 17 vármegyében és húsz borvidéken van jelen.

A szőlő védelme nemcsak gazdasági, hanem nemzeti és turisztikai érdek is, a gazdák számíthatnak a kormányra – szögezte le az agrárminiszter.

Kabaroknak hívjuk azokat a kazárokat, akik nyolcadik törzsként csatlakoztak a magyarokhoz.

Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.

A badacsonyi borvidék névadó hegye nem kerülheti el az arra utazó figyelmét, jellegzetes alakjával már távolról is feltűnik.

Mérséklődött a lendület.

Kettős indoka van annak, hogy ma újra Eger került a középpontba.

Idén is megrendezik a tokaji Szent Orbán-zarándoklatot.

Új alternatíva született a nemzetközi szőlő- és borágazat számára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem mindig elég még egy kávé.

Botrányos szerződéseket kötött a XI. kerületi önkormányzat vezetése.

A dizájner drogok olcsóságuk és gyors elérhetőségük miatt váltak népszerűvé egyes közösségekben.

A Tisza elnökének stílusa magáért beszél.

A térségben tartózkodó szakértő elemezte a kiéleződő válságot.

Moszkva a NATO-t okolja a rendezés akadályozásáért, Európa közben Ukrajna támogatását és az egység megőrzését hangsúlyozza.

A miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését.

A tanár úrnak ismét elgurult a gyógyszere.

Ha ez a tippünk bejön, akkor 2026-ban új világbajnoka lesz a sportágnak.

Megrendezték a VI. magyar nyelvjárások napja konferenciát a Magyarságkutató Intézetben.

Leinweber Olivér fantasztikus hónapokon van túl, de már kitűzte a következő célokat is maga elé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.