Kettős indoka van annak, hogy ma újra Eger került a középpontba. Egerszóláton gyűltek össze azok a kóstolók, akik a tavaly alapított Szóláti Nagydíjra érdemes, dűlőválogatott olaszrizlinget keresték. Pálffy Gyula nyerte el akkor a díjat, nem véletlenül. Határozott szerkezetével, igen elegáns aromatikájával ebben az évben is gyönyörködtetett a Káli medencéből érkező bor. A borversenyre nevezni nem lehet, rendszeresen kóstoló szakértőket kértek föl, javasoljanak három-három dűlős olaszrizlinget, amelyek méltók lehetnek a díjra.
Ezekből a borokból választja ki a zsűri a Nagydíjat, de a többi olaszrizling és olaszrizling házasítás is górcső alá kerül az Aranytőke borversenyen.
Az olaszrizling fölött egyre gyakrabban kongatják a harangokat. Azokat a bizonyos vészharangokat. Itt is – ott is találkozunk néha kissé lomha, savaiban szolidnak mondható tételekkel. Magam is gondoztam több mint tíz éven keresztül 350 tőkét a Balaton-felvidéken.
Szerintem vállalható borokat készítettünk. Igaz, akkoriban sokkal nagyobb problémát jelentett a megfelelő beérés elérése, és nem a savhiány. A lényeg: igen szoros és meleg barátság köt a fajtához. Ezért örülök annyira, amikor szembejön néhány izgalmas, sőt, értékes és komoly minőséget kínáló bor. Egerszóláton sikerült néhányukkal személyes kapcsolatba kerülnöm. Java részükkel nem először találkoztam, így kicsit úgy éreztem, valamiféle megerősítést kaptam az újra- és újra kóstolt borokon keresztül. Megerősítést a jó szerkezet, a tisztaság, egyediség oldalán. A fajta nem aromabomba.
Számomra pont ez a neutrálisabb aromatika adja a legszebb oldalát az olaszrizlingeknek. Nem hivalkodó, sokkal inkább természetesen elegáns. Kitűnően hordozza a termőhely jegyeit – ha és amennyiben a borász hagyja azokat kibontakozni és nem fedi el oktalan és erőteljes hordóhasználattal vagy a nem megfelelő szüreti időpont megválasztásával. A tíz legjobból négy szívem csücske: Pálffy Fekete-hegy, Szent Donát Slikker, Bussay Kövecs és Gál Lajos Graziae.
Tegnap este tartották a Borászok Borásza díjátadó gálát. Immár tizenkilencedszer, ami komoly dolog. Tudom, nem mindenkit érdekel, hogy a díjat, amit netán kap, ki is adományozza. Pedig szerintem fontos, akárcsak az, hogy egy borversenyen kik indultak és kik voltak a zsűri tagjai. Milyen körben mérettetik meg valaki. Érdekek és sajnos sokszor nem értékek mentén dőlnek el díjak, elismerések. Viszont a Vinum Praemium Alapítvány által életre hívott díj igenis azoktól és azoknak szól, akik a borász szakmát – és a fogyasztót is – komolyan veszik. Bortermelők döntenek a legjobbakról, ők, akik ismerik a szakma rezdüléseit, nehézségeit és tisztában vannak azzal: ki mit és hogyan tesz-vesz a szőlő és a bor körül. Ez teszi valóban presztízsértékűvé ezt a díjat. Nyilván mindenki nem ért és nem is érthet egyet minden egyes döntéssel, de nekem efféle fenntartásaim soha nem voltak a díjjal kapcsolatban, bármeddig megyünk is vissza az időben.
