A Locanda del Corso megnyitása óta a vendéglátás állócsillagának számít a Bánság fővárosában

Él egy évtizedekkel ezelőtt kialakult közhiedelem az anyaországban, hogy Erdélyben minden olcsóbb.

A temesvári éttermi szcéna egyik legjelentősebb vállalkozása a „Del Corso Group”, mely ez időtájt egy online borszaküzletet, egy szállodát és egy rendezvénytermet tömörít egy sor étterem mellett. Utóbbiakat volt szerencsém végigjárni az évek során, egyesekről írtam is. Lássuk ezeket abc sorrendben: a 700-as sörözőről volt már szó e rovatban, a profilját nevében hordozó Argentinian steakhouseról írtam a Kárpát-medencei étteremkalauzomban, a temesvári pláza-központban, a Iulius Townban működő Kai-t egy korrekt villásreggelire látogattuk meg nem sokkal nyitás után, az M-burgerbe valamikor a járvány előtt tértem be, a fő profilt jelentő hamburgert kóstoltam, jobbacskának ítéltem, a szimbiózisban működő Peppers és Raku nevű éttermekről szóló beszámolóm itt érhető el.

A Locanda Del Corso 2013-ban nyitott, ez volt az első a sorban, nem véletlen, hogy a cégcsoport is ezt a nevet vette fel. Étteremkalauzomban benne vannak, de e hasábokon most írok róla első ízben. Bár az étterem igen közel esik temesvári otthonomhoz, ritkán, nagyjából négyévente térünk be ide, s ennek egyetlen prózai oka van, a viszonylag magas árfekvés.

Él egy évtizedekkel ezelőtt kialakult közhiedelem az anyaországban, hogy Erdélyben minden olcsóbb. E tézist jelentős mértékben táplálja ma is, hogy a mindkét országban jelen levő, hatalmas forgalmat bonyolító üzletekben, de legfőképpen a Lidl-ben a termékek zöme valóban alacsonyabb áron kapható, különösen a zöldségek és gyümölcsök. Viszont a rezsi jóval magasabb, a szolgáltatások ára pedig beleértve a vendéglők világát hasonló, sőt, némi eltolódás is tapasztalható.

A tágan értelmezett Erdélyben egy jobbacska étteremben egy pohár (legyen az 100, 125 vagy 150 ml), sok esetben semmi extrát nem nyújtó reduktív alapbor, ami Belső-Magyarországon akár 1000 forint alatt is megkapható, ritkán kerül kevesebbe 25 lejnél, ami közel 2000 forintot jelent, és ez igaz a minőségi szegmensbe tartozó német nagyipari sörökre is.

Ami az ételárakat illeti, egyáltalán nem ritka, hogy egy kulináris csúcsokat nem ostromló, de tisztességes alapanyagokból készült, korrekt ételeket az asztalra tevő helyen, mint amilyen a Locanda del Corso is, egy főétel díjszabása közelítse vagy meghaladja a 10.000 forintot. Ennyiért Budapesten már a Michelin-csillag szintű, csak a csillagot érthetetlen módon még el nem nyert Textúrában is kapunk olyan főételt, mely nem egyszerűen finom, hanem egy művészi alkotás mindenféle túlzás nélkül. De hozhattam volna más példákat is a Michelin-ajánlott éttermek közül az Ikontól a Costes Downtownig.

A minap egy kedves borbarátom meghívására, aki a RoVinHud alkalmából járt Temesváron, ismét beülhettem a megbízható olasz konyha állócsillagának számító Locanda Del Corsoba.

 

A beltér nem változott, ami örömteli, ha egyszer valamit szépen megalkottak, dőreség csak azért változtatni rajta, hogy feltétlenül újat mutassunk a vendégeknek. Derékmagasságig fekete lambéria, az egyik fal a plafonig nyers tégla, a másikon sötétszürke festés, a polcokon borok, néhány jól eltalált berámázott kép a falakon. A pult fölött rengeteg egyforma címkés borosüveg hosszan, egyenletesen elrendezve. A világítótestek fahordókat idéznek. A sétálóutcán berendezett teraszt is üzemeltetnek.

Az étlap gerincét a hagyományos olasz konyha fogásai képezik: jól ismert előételek a bruschettától a vitello tonnato-n, arancini-n, carpaccio-n át a tatárokig, sokféle fogás halakból és a tenger gyümölcseiből, pasta-k, rizottók, sült húsok, köztük érlelt marhasteakek. A klasszikusokon kívül kínálnak néhány olyan fogást is, melyeket ritkábban látunk erdélyi étlapokon, például flank-steaket, báránykarajt, lepényhalat, maracuja posset-t. A pizzát fatüzelésű kemencében sütik a vendégtérben.

 

A borlap impozáns, több, mint 120 válogatott minőségi bort kínálnak főként a Kárpátokon túli román borvidékekről, de tartanak kiemelkedő import tételeket és néhány erdélyi bort is. Hét nemes nedűt adnak pohárra. A sörtémát nem veszik annyira komolyan, csapon csak Heinekent tartanak, a háromféle Paulanert, a Nenea Iancu sorozatot és a Heineken gyártotta Edelweisst a „kraft” címszó alá sorolják, ami mosolyra fakasztó tévedés. A Heineken portfólió további tíz söréből is válogathatunk. A töményitalok jelentős része a prémium szegmensbe tartozik. A sör-témájú melléfogás dacára le lehet szögezni, hogy az italfront is erős.

 

Bruschetta címszó alatt egy komplex válogatást adnak, mely jóllakással fenyeget. Összesen tíz jól elképzelt és megfelelően megvalósított kis bagett-karikát, négyet túrókrémmel és füstölt kacsamellel, kettőt hummusszal és aszaltparadicsommal, kettőt túrókrémmel és lazaccal, valamint kettőt stracciatella-túróval és fonnyasztott koktélparadicsommal. Az étlap által a lazacos változatot színesítő füge a kacsamelles szendvicsre került, amit üdvözöltünk, hiszen azzal sokkal jobban harmonizál.

 

A vajkrémmel tálalt, szépen vagdalt tonhaltatárnak lehetne markánsabb is a fűszerezése, de alighanem tudatos a visszafogottság, célja, hogy a friss hal íze és textúrája érvényesüljön. Ez is komoly adag, de elfogy igen hamar.

 

Megelégedésünkre szolgált az autentikus carbonara, 

 

valamint a fritto misto is, bár utóbbinak az aioli-mártása lehetett volna meggyőzőbb.

A korrekt zöldségmártással felszolgált báránycsülök ízletes és omlós, hagyományos hőkezeléssel készült, s nem vákuum alatt, amit egyébként nem bántunk. A mellé adott tormás burgonya megfelelő mennyiségű vajjal sokkal jobb élményt adott volna. Hadd jelezzem azt is, hogy amikor a pincérünk kérdésére jeleztük ezt a problémát, felajánlotta, hogy készítenek másikat több vajjal. Nem éltünk a gáláns ajánlattal, de értékeltük, hogy mennyire törekednek elérni a vendég elégedettségét.

 

A végére hagytam a pirított parmezánkosárkában felszolgált vargányás rizottót, ami a műfaj kiemelkedő képviselőjének bizonyult, krémes volt, intenzíven vargányaízű, nem spóroltak egyáltalán e drága hozzávalóval. A parmezánkosárka is remek ötlet.

Ebédünket a ház ajándékaképpen felszolgált házi készítésűnek tűnő jóféle limoncello-val zártuk. A Locanda Del Corso ismét jól teljesített, jó szívvel ajánljuk a helyet azoknak, akiknek nem figyelik rendeléskor az étlap jobb oldalát.

Elérhetőségek:

Locanda Del Corso étterem

Temesvár, hajdani Erzsébet (jelenlegi nevén Marasesti utca) 10.

Telefonszám: + 40 256 282 282 

Honlap: https://www.locandadelcorso.ro/ E-mail-cím: [email protected]

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila