A nyolcvanas években a temesvári magyar középiskolások törzshelye a Béga-parti Banateana söröző volt, amit kedélyesen csak „Bánatnak” becéztünk. A jogi szabályozás szerint nem szolgálhattak volna ki kiskorúakat, de ezt olyannyira nem vették komolyan, hogy nemritkán a kocsma közönségének többsége iskolai egyenruhában volt (amit kötelező volt hordani akkoriban), az oktatási intézményből egyesen ide vezetett sokak útja. De eljárogattunk a város többi kultikus egységébe is.
1975 és 1984 között évente egyetlen magyar rockzenekar látogatott el a Bánság fővárosába, a sort az Omega nyitotta, de eljött az LGT, Koncz Zsuzsa, a Dinamit és a Neoton is. Az 1979-es Fonográf-koncert volt első ilyen jellegű élményem, ezt követően, nem hagytam ki egy koncertet sem. A sornak sajnos 1984-ben a magyar–román államközi viszony egyre nyíltabb befagyásával vége szakadt, 1990 elején indult újra a magyar rockélet a városban. Az utolsó két koncert után 15–16 évesen már sörrel zártuk az élményt, az útbaeső Bástyába (Bastion) ültünk be, mely a Reciproc kávézó kapcsán már szóba került Mária Terézia-bástya keretében működött. (Ha nem is pont ugyanott, de e vármaradvány ma is otthont ad egy hasonló nevű és profilú, átlag feletti vendéglátóegységnek, az MGM Bastionnak).
Kultikus hely volt az erzsébetvárosi Sári néni nevű kocsma-étterem is, a hajdani Hattyú és Holló utca sarkán, mely igen népszerűnek számított a helyi magyarság körében. Hivatalosan az „Intim” nevet viselte, de mindenki, a város románsága és a taxisok is Sári néniként emlegették. A két világháború között ugyanis bordélyház működött itt, színvonalas étteremmel és komoly borszelekcióval, amit a kommunisták 1947-ben zárattak be. Mint egy tartalmas és megannyi nosztalgikus emléket felidéző blogbejegyzésből megtudható, egy Földessy Sarolta nevű örömlány alapította, aki a „szakmát” még a magyar időkben kezdte. A rendszerváltás után jó ideig működött e söröző-étterem, míg a kétezertízes évek elején be nem zárt.
Végül, de nem utolsósorban, gyakran beültünk egy másik vármaradvány, a város 700 éves fennállásának alkalmából elkeresztelt piacnak otthont adó épületegyüttes szuterén részében, valamint teraszán működő 700-as sörözőbe is. Annak idején mindenütt ugyanazt a gyenge minőségű sört adták, a kocsmaválasztást a hely közelsége és hangulata diktálta.
A belteret időközben többször is felújították, jelen formájában rendkívül megnyerő, a nyers tégla és a pácolt fa uralják az atmoszférát. A falon zömmel amerikai sztárok fekete-fehér fotói berámázva, egységes méretben. Az egyik teremben megannyi eredeti bajor míves söröskorsó pazar elrendezésben. A terasz is igényes, rusztikus, jó itt üldögélni. Az atmoszféra 10 pont a 10-ből.
A konyha népszerű helyi fogásokból kínál tisztes választékot. A hideg előételek nagy része kiváló sörkorcsolya: házi tepertő, többféle kenegető: tepertőkrém, zsír, zakuszka, padlizsánkrém, mellé erős paprika, lila hagyma. A román konyha mellett megjelenik a magyar (marhagulyás) és a szerb is (pljeszkavica).
Kínálnak nem egy olyan fogást, mellyel ritkán találkozunk a tágan értelmezett Erdélyben.
Így kacsalevest, csontvelőt, rántott velőt, marhanyelvet édes-savanyú kapormártással, zöldfűszeres újkrumplival, nyárson sült egész malacot és moldovai tokányt is.
Utóbbi egy kultikus román étel, mely a mi brassóinkkal rokonítható, annyi különbséggel, hogy a megszokott körete a puliszka, nem pedig a sült burgonya. A „savoriurbane” nevű színvonalas gasztrooldal joggal fogalmazza meg azt az igényt, hogy kellene valamiféle konszenzus abban a tekintetben, hogy mi az, ami elmaradhatatlan, hogy mi képezi a lényegét ennek a fogásnak, mert ahány hely, annyi elkészítési mód. Egyébként ez az oldal adja meg a talán legkomplexebb, legizgalmasabb receptet. Áttanulmányozva többféle receptúrát, annyit merek leszögezni, hogy közös elem a sertéshús, használnak, tarját és/vagy karajt, az idézett linken bemutatott recept belsőséget, közelebbről szívet, nyelvet, vesét és májat is előír. Nincs ebben az ételben hagyma, így a szaftja sem lesz pörköltjellegű, elmaradhatatlan viszont a fokhagyma és a kolbász.
Még a járvány előtt ültünk be a 700-as sörözőbe egy komolyabb ebédre. Borjúoldalast kértünk, de az kifogyott éppen, ami akkor derült ki, amikor feladtuk volna a rendelésünket. A helyette rendelt pisztáciába forgatott bárány a műfaj remekének bizonyult, a hús szaftos, ízletes, szép rozészínű, kellően fűszerezett, kíméletesen hőkezelt. Teljes mértékben érthetetlen volt mellette a létező legkommerszebb és fantáziátlanabb köretek egyike, a párolt mirelit zöldségegyveleg. A helyről elnevezett saláta jól sikerült, benne jó minőségű kalamata olajbogyó, spenót, főtt tojás, gorgonzola, koktélparadicsom, jó ízű mustáros-majonézes dresszing. A tonhallal is meg voltunk elégedve, egy szép darabot kaptunk, amit nem sütöttek túl. E fogásokat időközben levették az étlapról a borjúoldalassal együtt.
Egyedül a pljeszkavica maradt meg az akkor kóstoltak közül, amit kiválóan készítenek, vetekszik az autentikus szerb éttermekével, sőt abban a mezőnyben is kiemelkedőnek mondható.
A nemrégiben ismét beültünk a 700-asba Andócsi János barátommal, a Drávaszög-beli idegenvezetőmmel, akinek végre viszonozhattam a Csúzától Vörösmarton, Bellyén, Darócon át Eszékig tartó szíves kalauzolást egy nyolcállomásos, egész napos temesvári sörtúrával.
Némi rezignáltsággal vettem tudomásul, hogy nemcsak az étlapról tűnt az legizgalmasabb alapanyagok nagy része, hanem a cseh és német kisüzemi sörök is. Ma nagyipari multisöröket kínálnak, egyedül a Paulaner mondható minőséginek, bár a Heineken cég már oda is bevásárolta magát 49,9 százalékos tulajdonrésszel.
Ettünk sörkorcsolyaként egy adag ropogós sertésfület, mely nem volt műfajcsúcs, de hamar elfogyott. A mellé adott meleg mustármártás sem ízre, sem állagra nem nyert meg, egyszerű fokhagymás tejfel vagy klasszikus román muzsdéj (vizes-olajos fokhagymamártás) sokkal jobb lett volna hozzá.
Pacallevest is kértünk, mellyel meg voltunk elégedve, jó volt a lé, nem túl laza, nem túl sűrű, a pacal jó tartású és kellő mennyiségű. A mellé adott kenyér gyenge, s nem is meggyőzően friss, pedig Temesváron a Prospero pékség kiterjedt hálózatának köszönhetően nem nehéz tisztességes kenyeret beszerezni.
A kiszolgálás nem kellően szervezett, a pincérek személytelenek, a várakozási idő is elnyúlt. Nem szívesen írom le, hogy a hely színvonala esett a korábbi látogatásunk óta. Ugyanakkor az is tény, hogy még mindig az ajánlható kategóriába sorolható a temesvári vendéglátás e veteránja.
Elérhetőségek:
700-as söröző és étterem
Temesvár, 700-as piac
Telefonszám: + 40 256 706 767
Honlap: http://www.beraria700.ro/
E-mail-cím: [email protected]
Borítókép: A Breraria kapujában (Fotó: Borbély Zsolt Attila)
