A tusványosi tábor a nyár egyik legnagyobb Kárpát-medencei rendezvénye. Szabadegyetem és kulturális fesztivál egyszerre. A hivatalos honlapon tartalmas összefoglalót olvashatunk az eddigi harminchárom évéről, mely azoknak különösen érdekes lehet, akik a kezdetektől visszajárnak ide. Számunk talán eléri a százat. De azoké, akik két-három alkalommal is megfordultak Tusványoson, s vélhetően nem utoljára, alighanem tízezres nagyságrendű.
Hadd idézzem a programkínálat az infrastruktúra és mobilizálóképesség tekintetében egyaránt tapasztalható fejlődést jól érzékeltető bevezető soraiból a mai helyzetre vonatkozó részt: „Ma már 47 szervezettel szervezzük partnerségben, jelenleg 25 előadói sátor működik, több, mint ötezer az állandó táborlakók száma.
Naponta több mint 16 ezer tusványosozót fogad be a völgy. 29 év alatt, amíg 8,52 köbkilométernyi víz folyt le az Olton, számtalan résztvevő, összesen 104 zenekar nagyszínpadi fellépésén csápolhatott 301 óra koncertezés során.
Orbán Viktor eddig 28-szor volt Tusványoson, és valószínűleg ez idő alatt ő is megkóstolta – bár erre hivatalos adatunk nincsen – az évenként átlagosan 400 hektoliternyi elfogyasztott sör valamelyikét. A Kárpát-medencében valahol pedig él egy olyan házaspár, akik Tusványoson ismerkedtek meg, és a gyerekük már a szervezőcsapat tagja.” (Érdemes elolvasni a teljes bemutatkozót!)
A politikai dimenziókról részletesen szóltam csütörtökön, vegyük most górcső alá a gasztronómiai kínálatot.
A tábor 1997-es Tusnádfürdőre költözése óta éppen annyira slágerétele a lángos, a miccs és a kürtős kalács, mint a lángos, a hekk és a fagyi a balatoni nyaralásoknak.
A miccs a román konyha jövevényfogása e tájon, akárcsak a pacalleves, de mindkettőnek elsöprő a népszerűsége, nemcsak az erdélyi románok, hanem a magyarok között is, legyen szó anyaországi, más elszakított területekről érkező vagy helyben élő nemzettársakról.
Tusványoson korrekt alapanyagból, faszénparázson sütik a miccset, többnyire nagy rutinnal, így e fogás adja azt az élményt, ami tőle elvárható.
A kürtöskalács is faszénparázson készül, hagyományos recept szerint.
A világot meghódító székely gyökerű ínyencségről többek között Molnár B. Tamás és Bittera Dóra forgatott remek kisfilmet Székelyföldön, érdemes megnézni.
Több standnál is lehetett kürtőst kapni, mi a csatószegi, liofilizált málnába forgatott változatot kóstoltuk idén. A málna savassága jól egyensúlyozta a kalács egyébként sem eltúlzott édességét. A házikójukat székely és magyar zászlóval ékítő csatószegi csapattól vettük a sajtos-tejfeles lángost is.
A sajtot külön is megkóstoltam, helyinek tűnt s nem valami nagyipari kommersz terméknek. A lángos tésztájával is meg voltunk elégedve.
A miccs sem maradt ki a műsorból, a Tamási Áron Agro-sátorban kóstoltuk egyik nap, ahol Székelyföld egyik legnevesebb séfje, Szőcs Előd vezette a gasztroszekciót. A kolozsvári Via konyháján edződött jeles konyhafőnökről szóltam két csíkszeredai bisztró, a Platz dining és a Rubiq kapcsán.
A tábornak üde színfoltját képezik a „street food forradalom” Erdélybe való begyűrűzése óta a hotdog helyi variációitól a ropogós bundában sült csirkeszárnyakon át hamburgerig terjedő spektrumot lefedő food truckok.
A legtöbb látogatót a több rendezvényről, leginkább városnapokról ismerős lacikonyhák lakatják jól, melyek üzemeltetői hosszú ideje a nagyszínpadnak is otthont adó focipályán verik fel a sátrukat.
Két sepsiszentgyörgyi cég, a Székely csárda és a Csülökkirály standja előtt koncertek alkalmával hosszú sor kígyózik, pedig a népes stáb igen szorgalmasan, fürgén teszi a dolgát.
A főként sertésből és csirkéből készülő rántott és sült húsok mellett a Csülökkirály kínált többek között puliszkát, salátás csülkös bablevest, pacalcsorbát, vele szemben a Székely csárda standjánál füstölt, majd sült csirkecombot, illetve kukoricadarába forgatott sült pisztrángot is ehettünk.
