Molnár Áron esete Kapu Tiborral
Aki színésznek ripacs, az politikusnak (is) hülye.
Aki színésznek ripacs, az politikusnak (is) hülye.

A frissen felavatott szobor alkotója Matl Péter kárpátaljai művész.

Tusványoson korrekt alapanyagból, faszénparázson sütik a miccset, többnyire nagy rutinnal.

Itt és most az ember maga másodlagos. Mert itt minden ugyanilyen marad majd akkor is, ha nem lesz ember.

Sajátos elképzelések mentén állították színpadra az Ősvigasztalást Kolozsvárott.

A székely író születésének 125. évfordulóján egy év alatt több, a fiataloknak szóló eseményt is megvalósítottak.

A teátrum már a negyedik Tamási Áron-művet viszi színre.

Az MMA és a Magyar Írószövetség nyilvánosságra hozta a Tamási Áron születésének 125. évfordulója alkalmából meghirdetett esszé- és novellapályázat nyerteseit.

A pályázatot az író születésének 125. évfordulója alkalmából hirdette meg az MMA a Magyar Írószövetséggel együttműködve.

Székelyföldön mindenki bárdnak születik. Van, aki elfelejti a dalokat, mások dúdolgatják egy életen át, akadnak, akik rögvest kikiáltják a világnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.

Érdekes kétnyelvű kiadást jelentetett meg a Magyar Posta.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.