Tamási Árontól tudtuk meg, hogy miért vagyunk a világon
Ötvenöt éve, 1966. május 26-án hunyt el Tamási Áron a székelység írója. Pedig az emberiségé is lehetne.
Ötvenöt éve, 1966. május 26-án hunyt el Tamási Áron a székelység írója. Pedig az emberiségé is lehetne.

A társulat bízik a jövőben, abban, hogy hamarosan igazi premieren, közönség előtt is felléphetnek.

Online színházi programokat tervez a Zenthe Ferenc Színház a szeretet hónapjára.

A Magyar Állami Népi Együttes művészeinek legújabb előadása az autentikus magyar folklór világába vegyít kortárs elemeket.

Tamási Áront is Erdély adta a magyarságnak, hogy emberségével és művészetével emberi és nemzeti hivatását betölthesse.

Mi mindannyian Dzsem hercegek voltunk. Csak nem a hazánkból száműztek minket, hanem a valódi históriánkból, az igazi kulturális szövedékünkből.

Amikor Tamási Áron a piavei frontról hazatért, „gyászpéntekkel” végezte ifjúságát, földje románná lett. Novellában, regényben, drámában, káprázatos képekben beszélte el a székelység hogylétének állapotát.

A budapesti Nemzeti Színházban és a József Attila Színházban is bemutatja Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámáját a marosvásárhelyi Spectrum Színház – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.