„Nála a sötétség is tündérfényekkel világít”
Tamási Áronra emlékszik Székelyföldön a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Tamási Áronra emlékszik Székelyföldön a Petőfi Kulturális Ügynökség.

A darab a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékaként holnap este érkezik a teátrum Gobbi Hilda Színpadára a Jászai Mari-díjas Kiss József rendezésében.

A kiadvány ritkán publikált fotográfiákat, háborús naplójegyzeteket és ’56-os kéziratokat is tartalmaz.

A Tamási Áron-emlékév rendezvényeivel a 125 éve született székely író előtt kívánnak tisztelegni.

A székely író születésének százhuszonötödik évfordulójára emlékezünk.

A Hagyományok Házában nyílt kiállítás A. Tóth Sándor műveiből.

A felnőtteket négy nagyszínpadi, két kamaratermi és két stúdiószínházi bemutatóval, a gyerekeket pedig négy előadással várják.

Lakatos Mihály a székely humorról, az asszimilációs nyomásról és nemzedéke védőszentjéről, Rejtő Jenőről.

Negyven előadást tervez nyáron a Zenthe Ferenc Színház. A héten a társulat meg- és újrakezdi országjárását.

Ötvenöt éve, 1966. május 26-án hunyt el Tamási Áron székely író.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.