idezojelek

Töredékek Tamási Áron ürügyén

Székelyföldön mindenki bárdnak születik. Van, aki elfelejti a dalokat, mások dúdolgatják egy életen át, akadnak, akik rögvest kikiáltják a világnak.

Cikk kép: undefined

Tamási Áron emlékévében összekapkodtam gondolataimat a nagy székely íróról. Első ízben az iskolában találkoztam az Ábel-trilógiá­val, az első kötetet olvastam el nagy álmélkodással, szeretettel. Aztán huszonegy éves koromban váratlanul Farkaslakán termettem, idevittek, odavittek kicsiny leánykák. 

Még Erzsébet nénivel, az író húgával is találkoztam, aki lelkesen elbeszélte Áron kalandos életét, megmutatta kedvenc tárgyait. Lovas kocsival jutottunk ki Udvarhely széléről, ott trónoltunk, énekeltünk a bak mögött, mint valami népmesében. 

Fújta a szél a sárga faleveleket, rátelepült az ősz Tamásiék falujára. És odabent, a székely házikóban dúlt a jókedv, pirultak az arcok, kacagott és álmélkodott a vendég. Valahogyan ott volt köztünk ő is, hiszen a nagy lélek öröklétre ítéltetik itt a földön, beborítja a szíveket, amikor felpislákol bennünk a remény.

Egyszer Németh Lászlót is idecsábították a Tamási család körébe. Magyarok Romániában című útirajzában az esszéíró férfiasan bevallja, hogy azelőtt nem járt Székelyföldön, de álmában sem hitte volna, hogy Tamási falujában mindenki született költő. Pedig úgy volt akkor, ahogyan úgy van ma is. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh 1935-ből ezt hagyományozta ránk: „Soha íróember úgy hozzá nem tartozott tehetségében is a családjához, falujához, mint ő. Akárhol metszed meg ezt a falut, az ő szava csorog belőle, s amit különösnek, egyéninek, olykor-olykor erőltetetten provinciá­lisnak találtam benne, íme, itt ömlött ebből a családból, mely nagyságáról alig-alig tudott valamit. […] A népek, amíg fiatalok, harcolnak, alkotnak, nemzenek: amikor bekeríti őket a sors, ha kiválók voltak, költők lesznek. Amivel Áron bennünket elbűvölt, az ennek a halálhoz szokott népnek édes költészete. S csak a költészetet tápláló halálhoz maradna hű, ha bezárkózna népével e felfegyverzett, elvágott faluba, melynek kertjeibe ma farkascsordák húzódnak le a vadász híján elvaduló rengetegből.”

Igen, Székelyföldön mindenki bárdnak születik. Van, aki elfelejti a dalokat, mások dúdolgatják egy életen át, akadnak, akik rögvest kikiáltják a világnak. De bárhogy is legyen, a teremtő gondolat minden sarokban ott fészkel Farkaslakán. 

Amikor elolvastam Tamási Gáspár önéletírását, amely mellesleg kitüntetett munkája Áron öccsének, pedig esküszöm, hogy nem az egyetemről ömlött belé a tudomány, szóval, amikor a Vadon nőtt gyöngyvirágot kézbe vettem, és gyönyörködtem burjánzó mondataiban, érces szavaiban, úgy éreztem, mintha virágzó napfénybe forgatnék egy hatalmas csokor frissen szedett piros rózsát. 

Aki székely, az tehát bárd is egyben, aki pedig Tamási, kétségtelenül született író a Hargita innenső oldalán, ahol – újfent Németh szerint – a móka és kacagás lakik, míg túlfelén, Csíkban a ballada. Itt a nép nem szociológiai fogalom, hanem eleven valóság. 

Jót kell beszélgetni a helyiekkel, nem is beszélgetni, leginkább csak hallgatni a csilingelő mondatfűzést, régi korokból itt maradt szóvirágokat, fejtegetni a székely metaforákat. Lehetetlen eltelni cifra magyarságukkal és persze a kalaplengető elismeréssel, ahogyan a nagy íróról beszélnek.

Jártam azóta is sokszor arra, legutóbb pár éve, amikor a családdal újra meglátogattuk Tamási Áron szülőházát. Bizony, sokat változott a kis lak, csodálatosan megszépítették, felújították. Mindenfelé régi fotók, Tamási-mondások, bölcsességek a falon, de olyan sok tanulsággal, hogy a legszívesebben mindegyiket magammal vinném, ahogyan térben és a lélekben egyre mélyebbre hatolunk Székelyföldre. Ha itt vagy, kézen fogtad a magyar irodalom legnagyobbjait. 

Felsorolni is lehetetlenség, ki mindenki fordult meg itt ebben a kis házban. És most te is itt lehetsz, járj halkan, mint a szentélyben, és figyelj, okosodj. „Helyetted nem mehetek”, ahogyan a P. Mobil énekelte Erdélyről, és milyen jól énekelte.

Mit meséljünk még erről a tájról? Mit mondjunk Tamási Áron évfordulóján? Múlt és jövő errefelé kéz a kézben jár. A régi feljegyzés szerint valamikor innen nem is olyan messze, a pálfalvi tetőn gurították a söröshordót a középkori székelyek. 

Ha sok eső esik nyáron, a főútról is látod az erdők szélén vigyázzba merevedő vargányahadsereget. Itt etette Áron budapesti szardíniával a családtagjait, nem rossz, mondta a fivére, de többé nem eszem belőle, mert ilyen kicsiny halakat csak cigányok ettek errefelé, s még olajban és… Hát, olyan nincs is, kicsi barátom. Régi szilvafajtákból élesztgetnek pálinkát Oroszhegyen ismerős férfiak, lejjebb, egy faluval, Székelyszentkirályon pedig a vackorra esküszik egy kacsingatós székely bácsi. 

Láttam százéves korondi tányért, díszes szekrényt székely viselettel, templomba lépő nőket, férfiakat, ott ültem élénk falusiak között, sütöttünk karajt, főztünk tokányt, nevettünk faházban, sípályán, patak partján és jégcsarnokban. Reggelig mesélhetném… Fejezetek ezer el nem készült regényből, kiborított székely elemózsiás zsák, jófajta portékával. Farkaslakán úgy teremnek a történetek, mint gyümölcs a fán, a bolondozásnak soha nincs vége.

Valamikor úgy gondoltam, hogy a székely tündérország csak költött mese, harminc év kellett hozzá, hogy végleg elhiggyem, valóság az bizony. De a kacajt fakasztó mondatok mögött, Ábel furcsa históriájában mégis ott motoszkál a száz évvel ezelőtti országvesztés emléke, amellyel sem itthoniak, sem otthoniak, de még a románok sem igen tudnak mit kezdeni. Erdély szent tája azonban mégsem várja sorsát, mert nem hozzánk, nem hozzájuk tartozik. 

Úgy terpeszkednek a sötét erdők, úgy hajlik a domb, nyújtózkodik a medence, hogy ahhoz semmilyen emberfiának köze nem lehet. És ennek a szent földnek a ragyogó csillaga Farkaslaka, ahol az emberek talán farkasok is olykor, de leginkább békés, derék földművesek. Ma is azok, bár jó kocsival járnak, nyomkodják a mobiljukat, chatelnek és instáznak, de Tamási népeként csak nem dobhatják el a megörökölt holmit.

Ahogyan Udvarhely felé haladunk tovább, az út emelkedik, ha Farkaslakát elhagyjuk, visszalátunk a településre. Előfordult, hogy megálltunk, onnan gyönyörködtünk a látképben. Bevallom, nekem ez a kis emelkedő az egyik legkedvesebb helyem Erdélyben. 

Valahogyan itt a levegőben érzem a legjobban a földet, a falut, a népet. Tamási is sokszor megállhatott itt, mielőtt a Szülőföldemen, a Jégtörő Mátyás és a többi csoda kiröppent belőle. 

A táj nemcsak káprázatos, de ismerős is legbelül. Ott motoszkál az emberben valamiképpen, mintha véráramokban omlana szét az időtlen emlékezés. Pár éve tudtam meg, hogy apai ágon eredetileg székelyek vagyunk, illyefalvi reformátusok. 

Három testvér jelent meg Gyomán a Rákóczi-szabadságharc után, ők az ősei minden ottani Zöld nevűnek. Vajon – tűnődtem legutóbb is Farkaslaka felett – ha az emberben ott motoszkál vagy egy huszad székely vér, jobban érti, szereti ezt a tájat? Válasz helyett inkább ballagjunk oda a könyvespolchoz, nyissuk fel Tamási valamelyik regéjét, azzal az érzéssel, hogy a művészet senkinek sem a sajátja, mindenkinek jár, aki fogékony érzelemre és értelemre. 

Székely írónak lenni, születni, így alkotni mégis valamilyen titkos csodája az éltető szeretetnek, ami kiárad a világra időről időre, szabadon és szépen. 

„Az igazságot is meg lehet szokni” – ezt üzente Tamási Áron 1940-ben, amikor visszakaptuk Észak-Erdélyt. Milyen igaz és találó, nagy kár, hogy még nem teljesen igaz a mondás. Amíg azonban Farkaslaka felett mindig visszapillanthat az ember, a remény sem veszhet el.

Borítókép: Tamási Áron 1963-ban (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Konventet a kontinens jövőjéről!

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Hajrá, európai patrióták!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Az élet célja, értelme

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Fővárosi bűnsegédek

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.