A rend halála már régebben megtörtént, csak a temetésére nem akartak sokan elmenni, mert nem akarták elhinni, hogy a rend megszűnt. Ám lassan-lassan mégis elkezdték megérezni, hogy valami nem stimmel az életünkben. Mendegéltek az utcákon, s látták a mindenhová eldobált szemetet, látták a gyönyörűen gondozott parkokat, amelyeket vandálok rondítottak meg, látták a házfalakra, kerítésekre pingált ilyen-olyan mocskokat, feliratokat, s egy napon arra ébredtek, hogy bizony már eltemették a rendet, velük meg ott maradt a rendetlenség. 

 Csakhogy változott a széljárás, és egy napon arra ébredtek, hogy a hajdan mintaképül szolgáló országokban naponta rongálnak meg templomokat, semmisítenek meg csodálatos művészeti alkotásokat, továbbá éjjel-nappal rabolnak, ölnek, erőszakolnak olyan emberek, akiknek a kilétét, meg azt, hogy miképp kerültek a tisztességes emberek közé, nos azt eltitkolták előlük. Mégpedig azok, akik vezető pozícióban vannak, s ezért azt ígérgethetnek, amit akarnak, például azt, hogy megcsináljuk, véget vetünk ennek meg annak, vigyázunk például a közbiztonságra, és így tovább. Csakhogy nem csinálták meg, mert vagy akaratuk, vagy tehetségük nem volt hozzá. Így aztán az emberekkel maradtak a betartatlan ígéretek, a hazugságok, melyeket mindmáig mindenféle következmény nélkül ismételgetnek. Csak a tettek maradnak el.  

Régen tudjuk, hogy a zavarosban lehet a legjobban halászni. A zavarosban nincsenek jogszabályok, gond nélkül lehet kerületeket börtönből irányítani, percek alatt milliárdossá válni, képviselőként soha meg nem jelenni az üléseken, külföldi kenőpénzeket elfogadni, embereket bizonyíték nélkül rágalmazni és így tovább. Tehát szerették volna, ha a rend megszűnik, és sikerrel jártak. Így aztán maradt is a rendetlenség, úgyszólván az egész világon, mi, semmibe vett senkik meg csak döbbenten nézzük, mi mindent határoznak el a káoszkeltők a hátunk mögött. Például olyasmiket, mint hogy újabb százmilliárdok menjenek el az orosz–ukrán háborúra, erkölcsi mintát úgy adnak az embereknek, hogy ajnározzák a szellemtelen magamutogató ukrán korrupt pojácát, elnézik és takargatják az Európai Bizottság elnökének korrupciós ügyeit, és így tovább. Magyarán – csak valahogy ez még nem vált mindennapi témává Európában – eljutottunk oda, hogy kontinensünk sírját szorgosan ássák az alkalmatlan hátsószándékúak. Van belőlük bőven. Az pedig, aki ezt nem veszi észre, ne foglalkozzon politikával. Ugyanis mint ahogy a csodaszép Babits-költemény írja: „De böjt s jámborság néked mint a pélva, / mert vétkesek közt cinkos, aki néma…” 

Sokszor sokan merengtek már azon, hogy miképpen jutottunk el a rend haláláig. Nem tudom a választ, de azt igen, hogy naponta jut eszembe a hanyatló, halódó és erkölcsileg a semmibe hulló Róma, ha azoknak az embereknek az életmódját nézzük, akik jelenkorunkat próbálják meghatározni naponta. Elég mostanság a Zelenszkij család pénzköltéseit, avagy immár a háborúba ájult Ukrajna milliomosainak vicces „beruházásairól” szóló cikkeket elolvasni, ennyi pöffeszkedő, magabiztost játszó gazdagot rég nem láttunk már. Tegyük hozzá, hogy mindez lényegében a háború árnyékában zajlik, nem túlzás, ha azt mondjuk, netán egy világháború árnyékában. A rossz példák vég nélkül sorolhatók.  

Hogy a rend halálát érzékeltessem, most egy neves cseh pap, bizonyos Prof. Petr Pit’ha, prágai katolikus püspök megfontolandó véleményét írom ide – Európa önfeladásáról. Imígyen szól: „Hitehagyottak és nevetségesek vagyunk. Elveszítettük a kultúra értékét, és katedrálisaink összeomlanak, az emberi közösségek egymással veszekedő egoisták hordájává változnak. Elveszítettük az emberi értéket és mértéket. Mert teljesen nyilvánvaló, logikus, ha eldobjuk kereszténységünket és megszabadulunk Istentől, akkor megszabadulunk az embertől is. Mert többé nem fogjuk tudni, hogy kell kinéznie az embernek. Miért tiszteljenek bennünket a muzulmánok, ha nekik van istenük és nekünk semmilyen istenünk nincs. És miért kellene tisztességesen viselkedniük, és emberségesen tárgyalni velünk, ha látják, hogyan viselkedünk egymással. Békéről beszélünk, meg akarjuk védeni, de nekünk, magunknak sincs. Sem bennünk, sem köztünk. Meg akarjuk védeni az igazságosságot, de csak a tiltásokat szaporítjuk. Sem az igazságosságot, sem a BÉKÉT senki nem fogja bevezetni, mert ezek a tisztességből nőnek ki.” Ursula von der Leyennek ajánlanám ezeket a gondolatokat. 

A szerző újságíró