Az adventről azt tanították nekünk, hogy elcsendesülést, gondolkodást kíván tőlünk a fontos dolgokról, a megváltásról, a Teremtő és a teremtés csodájáról. Csakhogy ez idő tájt az életünk eseményeit gonosz erők határozzák meg, az ordító, egymásnak fenekedő senkiházik, sátáni alakok, akiknek a pénz az istene. Ez az ország jött el, a provokációk világa. Számos jel mutat erre, egy példa éppen most jutott eszembe, valószínű többen emlékeznek rá, hogy amikor a Notre-Dame leégett vagy leégették, akkor a hasznosítására javasolt tervek között olyan is szerepelt, hogy legyen belőle vásárcsarnok, azaz zöldségpiac. Bravó! – mondtuk keserűen, és lenyeltük, bocsánat, a franciák lenyelték a provokációt. Igen, a gátlástalan provokációk és parancsuralmak korszakában élünk, s a gonosz markában, bár ígéretekkel meg okoskodó magyarázatokkal tele van a padlás. Nézzük csak! Mondták, hogy villámháború lesz az orosz–ukrán csata. Nem lett, s még mindig tart. Körvonalazódik a béke! – mondják. Mi nem látjuk ezt, avagy nem ezt látjuk. Mondták, hogy nagyobb anyagi veszteség nélkül megússzuk. Hatalmasok a veszteségek, nem úsztuk meg. Az unió országainak szuverenitást ígértek, viccelni tetszettek?

Nem sorolom tovább, igencsak itt ücsörgünk a gonosz markában. Demokrácia? Kereszténység? Jog? Van még? Aztán a Covid és más titokzatos dolgok, ostoba szankciók – nem sorolom. A gonosz markában vagyunk. Miközben pontosan tudjuk, s szerintem Európa normális emberei is tudják, hogy ez nem a mi háborúnk, ez nem a miáltalunk elképzelt élet.

Nincsenek okos és hiteles párbeszédek, van viszont erőszak és vannak fegyverek. Minden nap. S ezeket a mindennapokat nem a józan ész, nem a mérlegelés, a megértés uralja, hanem az erő politikája. A józan ész eltűnőben, a gonosz feltűnőben. S van egy érdekes kérdés is! Kezdhet-e új életet Európa? Elmélkedtünk már erről többen, de sajnos nem találtuk meg a hihető választ. Bocsánat, hogy egy régebbi cikkemből idézek. Öt évvel ezelőtt írtam, írtuk meg többen is, hogy aligha kezdhet új életet Európa, mert egy új élet kezdéséhez először is be kell látni a korábbi hibákat. Csakhogy a vén Európa nem látott be semmit. Semmilyen hibát, amit már elkövetett. Csipkerózsika-álomba szenderült, szépsége megkopott, tétlenül nézi, hogy határait ostromolják, népeit öldösik, templomait megbecstelenítik, gyermekeiket megrontják, és minden erejével azon van, hogy felejtse el mindenki azt a szót, hogy NEMZET. Nos, a felsoroltaknál sokkal nagyobb Európa urainak bűne. Egy történész barátom akkoriban azt mondta nekem, ne aggódjak, kontinensünket nem fogják tömegesen megsiratni. Valószínű igaza volt. Nem tudom, Európa népessége gondolkodik-e minderről, mindenesetre mi akkor abban egyeztünk meg, hogy Európa csak abban az esetben kezdhet új életet és őrizheti meg önmagát, ha megálljt kiált az életet elszürkítő, hagyományokat sárba tipró globalizációnak, a másság logikátlan ajnározásának, és visszatér önmagához. Már ha még emlékezik egyáltalán, milyen volt valamikor, a fénykorában. Ha ezt nem teszi meg, elveszett. Marad a gonosz markában.

A szerző újságíró