Talán inkább a párizsi Notre-Dame-ból feltörő lángok, mint 2001. szeptember 11. – ha már szimbólum, legyen a spontán, ne pedig a kiszámított jeladás. Amikor Európa és a nagyvilág egy pillanatra ráébredt arra, hogy valami más világ kezdődött, hogy aztán a buták nyugalmával újra elmerüljön semmittevésében.
Akkor és ott kezdődött talán minden, onnan induljon új időszámításunk. Attól a pillanattól, amelyet a nyugati civilizáció már végképp nem uralt, mert az események nemcsak túlléptek rajtunk, de a végelgyengülés tünetei is világosan megmutatkoztak.
Egy-egy nagy kultúra és civilizáció persze nem egyik pillanatról a másikra múlik ki, átmenetek és kölcsönhatások sűrű szövevényében zajlanak a folyamatok. Voltaképpen az első világháború sem akkor kezdődött, amikor a szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinándot, a szemben álló szövetségi rendszerek irányítói jóval hamarabb készen álltak az összecsapásra. Ez a fajta felkészülési menetrend manapság, a hetvenéves nyugati békekorszak után is érvényes. Életünk, sorsunk pedig akkor is gyökeres fordulatot vesz majd, ha nincs tudomásunk róla, ha nem ismerjük, nem analizáljuk a figyelmeztető jeleket. Amelyek sorában a Notre-Dame lángjai valóban csak jeladásként mutatják az új irányt. A valóságban több olyan tényező is létezik, amelyek korábban nem terhelték meg a nyugati világrészt, de muszáj számba vennünk őket a pontos képalkotáshoz.
