Hiába teltek el hetek azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök meghívására Orbán Viktor a teljes brüsszeli bürokráciát megkerülve Washingtonba utazott, a hazai és nemzetközi baloldali média és politikai elit még most is azzal van elfoglalva, hogy a diplomáciai egyeztetés vajon sikeres volt-e vagy sem. Ez a megközelítés azonban az események teljes félreértéséről tanúskodik. Ugyanis miközben az egyre elszigeteltebb politikai buborékokban tengődő progresszív megmondóemberek a magyar kormányfő pillanatnyi mozzanatait próbálják elemezni, addig a világ, s benne Európa fénysebességgel halad előre a nagy összefüggések mentén. Ez utóbbiba pedig az a Brüsszel számára igencsak kijózanító tanulság is beletartozik, hogy
ma már Európa de facto vezetőjét Orbán Viktornak hívják.
Amennyiben akadna bárki, aki e megállapítást a pőre vágyvezéreltségnek tudná be, annak érdemes felidézni a kontinensünkön tevékenykedő, állítólagos európai csúcspolitikusok elmúlt hónapokban és években nyújtott politikai teljesítményét, majd mindazt összevetni a magyar miniszterelnökével.
Ha csak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének legfrissebb mérlegéből indulunk ki, a helyzet több mint kiábrándító. Személyéhez az elmúlt időszakban semmilyen pozitív, összeurópai érdeket képviselő kezdeményezés vagy ügy nem társítható, negatívumból azonban jelentős mennyiség sorolható. Az EB elnökének neve összeforrott az intézményi korrupcióval; a migránskvóta erőltetésével; a politikai alapon történő megfélemlítéssel és a források visszatartásán keresztüli zsarolással; az értelmetlen, sok százezer áldozatot követelő orosz–ukrán háború eszkalálásával; illetve az Európai Unió keretrendszerét potenciálisan szétziláló ukrán uniós integráció precedens nélküli felgyorsításával. Mindeközben
Von der Leyen az összes lehetséges nagyhatalommal kicsinyes és impulzív kapcsolatot ápol, amelyből fakadóan Washington, Peking és Moszkva egész egyszerűen rangon aluli szereplőnek tekinti az EB-elnököt.
Ami az unió két gazdasági motorjának, Franciaország és Németország vezetőjének a nemzetközi renoméját illeti, a helyzet hasonlóan siralmas. Emmanuel Macron francia államfő az újraválasztása óta immár a hatodik kormányfő „elfogyasztásánál” jár, miközben sem a nemzetközi, sem pedig a belpolitikai imázsa nem szól másról, mint a túlélésről. Mint ismert, karrierje során az elnök népszerűségi mutatói sohasem voltak ilyen alacsonyak, mint ez év őszi időszakában, miközben mozgalmának legnagyobb politikai ellenfele, a Nemzeti Tömörülés toronymagasan vezeti a francia közvélemény-kutatásokat.
A franciaországi közállapotok mélyponton vannak, elsősorban az illegális bevándorlással összefüggésben lévő közbiztonsági és terrorcselekményekkel kapcsolatos adatok riasztó számai miatt.
Ezzel párhuzamosan a berlini elitpolitika szintén recseg-ropog, ami jelentősen csorbítja azt a mesterségesen kialakított képet, amelyet a fősodratú média Németország kontinentális értelemben vett vezető szerepéről alakított ki. A YouGov legutóbbi népszerűségi indexe alapján
Friedrich Merz német kancellár mintegy 20 százalékpontos mélyrepülésben van a nyár közepi, eleve kiábrándító adatához képest, amely elsősorban a német háborús politikának, az elhibázott, recessziós nyomást előidéző gazdaság- és iparpolitikának, valamint a német baloldalnak való megfelelési kényszernek köszönhető.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy az átfogó nemzet- és Európa-stratégiát a legelemibb módon nélkülöző kancellár nemzetközi megítélése nem is lehetne alacsonyabb. Megjegyzendő továbbá, hogy amennyiben górcső alá vesszük a közép-európai nemzetközi porondot, sem Bécsben, sem pedig Varsóban nem látni a kormányon lévők bukdácsolásán, valamint a politikai szkanderezésen és lökdösődésen kívül semmilyen érdemi, vízióhoz kötött politikai kivetülést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!