Még azzal is elháryjánoskodott a hetvenkedő álpolitikus, hogy tízezer jelentkező volt ezekre a tiszás jelölti posztokra, és fél év alatt, amióta zajlik a kiválasztás, legalább egy órát beszélgetett minden egyes aspiránssal. Mi több, volt, akivel többször is konzultált. Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője ennek a nyilvánvaló lódításnak a kapcsán az állítás abszurditására hívta fel a figyelmet. Jelesül arra, hogy szerinte egy közepesen kipihent középiskolásnak is feltűnhetett, hogy nem stimmel a matek, mivel ha kábé száznyolcvan nap alatt mindenkit meginterjúvolt, ezt a csoda teljesítményt ötvenöt és fél órás napokkal lehetett volna abszolválni. Ami lássuk be, az idő kitágításával nem mindennapi csodatétel. A kormánypárti politikus azt a konzekvenciát vonta le mindebből, hogy a Tisza fura ura vagy hazudott, vagy nagyon nem megy neki a matematika. Szerintünk meg az egyik verzió nem zárja ki a másikat. Az outlet balos bádoghérosz ugyanis jó pár hónapja viccesen valami olyasmiről beszélt fiatalok előtt, hogy hülye volt a matekhoz, azért ment annak idején a jogi karra. Mit mondjunk? Lehetetlen vitatkozni vele ebben az egy kérdésben.
Persze eközben ne tegyünk úgy, mintha nem tudná minden értelmileg nem korlátozott, már nem kiskorú állampolgár, hogy az egész előválasztási hűhó csupán választóetető átlátszó kamu.
Ugyan ki garantálja azt, hogy nem pártmutyik romlott gyümölcse lesz a végeredmény? Nem véletlen, hogy egyre több Tisza-szigetekre bepalizott ember józanodik ki és hagyja ott a jobboldali ötödvonalból igazolt jellemgyenge, karrierszomjúhozó nímandot.
Az a végtelenül szomorú az egészben, hogy még a Kádár-rendszerben sem teljesen a párt belső ügyeként kezelték a képviselőjelölteket. A pártállami politikai és központi bizottsági elvtársak is több figyelmet szenteltek arra, hogy ne ordítson a nyilvánvaló felülről vezérlés. Nem jártak sikerrel, de ennyire nem nézték le, vették semmibe a magyar állampolgárokat.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!