Január első napjaiban Donald Trump rárúgta az ajtót a világra. Még mindenki a szilveszteri mulatozás után igyekezett összeszedni magát, amikor kiderült, hogy az Egyesült Államok vezetői, katonái, titkosszolgálatai egészen mással voltak elfoglalva.
Venezuela szélsőbaloldali diktátorát egy precíziós művelettel eltávolították a hatalomból. Az egész akció egy pillanat műve volt, ám az előkészületek már nyilván hosszú hónapok óta folytak.
Az, hogy az amerikai haditengerészet felvonult a dél-amerikai ország partjainál, már csak az utolsó előtti lépést jelentette. Nyilvánvaló, hogy az amerikai szolgálatok hónapok óta sikeres hírszerző munkát folytattak technikai és humán úton is. Aminek persze az előzményei még régebbre nyúlhatnak vissza. Mint kiderült, olyan legfelső szintű forrásaik voltak, akik szinte percre pontosan tájékoztatták őket az elnök és felesége mozgásáról. Így aztán számottevő áldozatok és egyúttal amerikai katonai veszteségek nélkül hajtották végre ezt az összetett, nagy precizitást és fegyelmet követelő műveletet.
Ám azt gondolom, ez az akció messze túlmutat önmagán, ezért érdemes tágabb kontextusban is megvizsgálni a történteket. Először is rögzítsük, hogy
Donald Trump személyes sikereként könyvelheti el ezt, amit az idén őszi kongresszusi félidős választásokon minden bizonnyal szavazatokra is tud majd váltani. Ezzel együtt most dőlt meg az a baloldali toposz, hogy az amerikai elnök csak nagyokat mond, de nem cselekszik következetesen.
Most kiderült, hogy személyesen is nagy kockázatot vállalva döntött erről az akcióról. Hiszen elég lett volna egy rossz lépés, egy idő előtti kiszivárogtatás vagy egy hiba a végrehajtásban, és a kudarcot mindenki az ő nyakába varrta volna. Mondhatnák, hogy szerencséje volt, de igazából mindent megtett ezért a sikerért.
Ezzel párhuzamosan szinte a teljes amerikai haderő legtöbb fegyverneme és a titkosszolgálatok is bizonyítottak. Képesek voltak az ismert rivalizálásukat félretenni, és közösen dolgozni a sikerért. Ráadásul jól zárt a rendszer, hatékonyan működött a belső konspiráció. Pedig itt százak, ha nem ezrek dolgoztak hónapok óta, persze legöbben csak részinformációk birtokában. De hallgattak, tették a dolgukat. Ez volt a siker egyik kulcsa.
Ezzel a művelettel nagyon erős üzenetet küldött a világnak az Egyesült Államok. A kétszáz éves Monroe-elv újra él, azaz „Amerika az amerikaiaké”. Nem engedik meg, hogy riválisaik, kihívóik, sőt ellenségeik hídfőállásokat létesítsenek az amerikai kontinens középső vagy déli részén.
Most tekintsünk el a moralizálástól, és főként a jogászkodástól. Szemünk előtt zajlik a világrendszerváltás. Erővel, klasszikus és hibrid háborús műveletekkel, gazdasági befolyással, diplomáciai nyomásgyakorlással. Aki az erősebb, ravaszabb, gyorsabb, az fog nagyobb befolyási övezeteket uralni – ezt üzente most Amerika az oroszoknak, a kínaiaknak, mindenkinek. A következő évek, évtizedek erről fognak szólni. Úgy tűnik, egyelőre ez a három pólus fog dominálni. Az első diplomáciai reakciókból az látszik, hogy az előzetes háttéregyeztetések eredményesek voltak. Az oroszok, ahogy elfogadták az Irán elleni tavalyi izraeli–amerikai légicsapásokat, most Venezuela esetében is engedni látszanak. Nyilván annak fejében, hogy más régiókban ők kapnak nagyobb mozgásteret, akár az ukrajnai háború lezárásának kérdésében, akár a közép-ázsiai térségben. Kína esetében nem ilyen egyszerű a képlet, ugyanis még egy fontos csúcstalálkozó előtt vagyunk. Mindenesetre az amerikai tárgyalási pozíciók lényegesen erősebbek lettek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!