Erdély ízei a Gyímesi Skanzenben – Első rész

A színvonalas erdélyi gasztronómiai fesztivál helyszínét Trucza Adorján, aki e rovatban már bemutatott Páva éttermével új fejezetet nyitott a székelyföldi gasztronómiában.

Sokan, mi tagadás, jómagam is kételkedtünk az átütő sikerben. Kétség nem fért a kiállítók, valamint a színpadi főzőshow-k meghívottainak magas szintű teljesítményéhez, attól viszont lehetett tartani, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy a Budapesttől 760, a tágan értelmezett Erdély nagyvárosaitól több száz, a legközelebbi székely várostól, Csíkszeredától közel 40 kilométerre eső Borospatakára eljöjjön annyi ember, hogy az esemény ne fulladjon érdektelenségbe.

Ehhez képest, amint Trucza Adorján a szervezők, a meghívottak és a sajtó számára rendezett pezsgős – medve-BBQ-s záróvacsorán, hatalmas ováció kíséretében bejelentette, 1843-an látogattak el az első igazi erdélyi gasztrofesztiválra. Első, mondom, mert e rendezvény a maga merítését, színvonalát és tematikáit illetően Erdélyben mindeddig ismeretlen minőséget képviselt.

Ami a sikert illeti, nemcsak a kiállítóknak volt korrekt forgalmuk, de a színpadi főzőshow-k, valamint a mesterkurzusok is olyan érdeklődés mellett zajlottak, hogy ülőhelyet ritkán kaptak azok, akik nem érkeztek a kezdés előtt legalább néhány perccel.

S akkor essen néhány szó a kültéri kiállítókról. A bejárattól balra eső, első standot a nyílt tűzrakásra is alkalmas kemence mellett Nemesvölgyi Attila foglalta el, aki a Babka színeiben szabad tűz mellett Légli Attila kerámiáiban készült bárányharirát kínált. (A harira Marokkó kultikus fogása, magyar nyelven lásd például a fesztivál egyik műsorvezetőjének, Mauthner Zsófiának a receptjét.) Ez volt az első kóstolt fogásom, egy dologra kellett ügyelni, hogy a friss, kemencében sült, helyi, értelemszerűen pityókás kenyérrel kínált tartalmas, harmonikus levessel ne lakjak jól egyből. Ott volt egyébként a belső keringésű edényeket készítő fazekasmester is, az érdeklődők kedvükre válogathattak csodás kézműves termékei közül.

A Babka állomáshelyének tőszomszédságában a székely Jamy pálinkafőzde tulajdonosai, Szőcs Rezső és felesége, Melinda kínáltak nem kevesebb, mint húszféle prémiumpálinkát, illetve párlatot, olyan kedvességgel, hogy az ember akkor is pálinkával kezdte a napot náluk, amikor nem ez volt a szándéka. Segített ebben persze a genius loci is, Erdélyben mind a napot, mind az étkezést előszeretettel kezdik pálinkával.

Az különösen tetszett, hogy a címkéken rovásírással is szerepelt Székelyudvarhely neve. Mint megtudtam, pálinkáik jelentős része saját termesztésű gyümölcsből készül, de vásárolnak is hozzá. A megszokott alapanyagok (szilva, alma, birs, meggy) mellett készítenek som-, málna-, berkenye- és feketeribizli-pálinkát is. Végül, de nem utolsósorban valódi áfonyapálinkát – s nem likőrt. Székelyföldön még ma is jellemző, hogy a szeszből, vízből, cukorból és áfonyából készített italt pálinkának nevezik, csak azért, mert 40-50 fokosra keverik ki.

A fél országot lassan lefedő „Panicifio Il Basilico” alapítója, Szabadfi Szabolcs amellett, hogy a fesztivál legnépszerűbb, legtöbb „piculát” begyűjtő standját állította fel a skanzen szívében, fergeteges előadást is tartott a kovászkezelésről. (A rendezvény fizetőeszköze a „picula” volt, egy piculát 15 lejért, azaz kb. 1300 forintért lehetett vásárolni a recepción.)

A nagysátor bejáratánál a debreceni Ikon csapata telepedett le, melyet maga a séf, Thür Ádám vezetett, aki egy, a fine dining irányában mutató túróscsusza-átiratot is főzött a színpadon, miközben pörgő válaszokat adott a Mautner Zsófia és Jókuti András összeszokott műsorvezető-páros kérdéseire. Az Ikon elhozta az étterem korábbi séfje, Pataki Péter által kikísérletezett csúcsdebrecenit, amit „debreceni páratlanként” kínált mustárral és Heit Lóránt prímás-bortermelő-tormatermesztő tormájával. 

Szarvasragulevest is adtak nyírségi burgonyagombóccal, s végül pedig egy salottahagymával, savanyú uborkával és kapribogyóval üdített, vajjal selymesített körmös pacalt, amit rántott malacfül koronázott meg. Számomra ez a fogás adta a legtöbbet, de ebben a kompozíció kifogástalansága mellett jelentős szerepet játszott pacal- és sertésfülrajongásom is.

Szabad téren állomásozott a fesztiválon látogatói számára minőségi sört biztosító Horizont sörfőzde, miként a bálványosi Gastrolab és a brassói Massimo – Emma la Dolce is. Utóbbiak gondoskodtak a prémium borválasztékra. Ha nekem azt mondja valaki tíz évvel ezelőtt, hogy az első erdélyi Gourmet fesztiválon egy bálványosi csúcsétterem szilva-chutney-s serpenyős hízott kacsamája mellé Szepsy István Hasznos-dűlős Furmintját fogom inni a Gyímesközéplokhoz tartozó Borospatakán, bizony kételkedtem volna a szavában.

Hogy mi mindent sikerült még kóstolni a fesztivál nagy sátrában és a főzőshow keretében, arról a következő részekben szólok majd.

A képek a szerző felvételei