időjárás 5°C Vilma 2022. december 5.
logo

Erdély ízei a Gyímesi Skanzenben – Első rész

Borbély Zsolt Attila
2022.10.11. 15:54 2022.10.11. 17:14
Erdély ízei a Gyímesi Skanzenben – Első rész

György Attila a legkiválóbb kortárs írók egyike. Köteteinek aforizmatikus erejű megállapításaiból lassan füves könyvet lehetne összeállítani, de bölcsességgyűjteményébe feltétlenül integrálandó lenne politikai publicisztikáinak számos kitétele. Kőkemény szókimondással és páratlan éleslátással írt a román–magyar viszonyról, az erdélyi magyarság státusáról s azokról a magukat magyarnak mondó figurákról, akik december elsején a románokkal együtt ünneplik Erdély elcsatolását, majd ebből a Stockholm-szindrómás gesztusból cikket faragnak, akik a nemzeti öntudat minden megnyilvánulása mögött nacionalizmust, sovinizmust vagy egyenesen nácizmust sejtenek, akiknek a csíksomlyói búcsú hol a „tudatlanság és gyűlölet” fesztiválja, hol meg „franchise-rendszerben működő vándorcirkusz”. Mindebből már sejthető, hogy lassan három évtizedre visszatekintő értékrendi, világnézeti rokonságunk a szóban forgó szerzővel mélyről fakadó, szellemi ikertestvérekként is szoktuk egymást emlegetni.

Amikor György Attila fél évtizede első ízben hívott meg a nemzetben gondolkodó tollforgatók Kárpát-medencei kerekasztalának gyímesközéploki találkozójára, értelemszerűen igent mondtam. Életre szóló élmény volt a tusnádfürdői Boróka panzió révén már régen ismert Szász István és felesége, Marika vendéglátását élvezni olyan kiváló emberek társaságában, mint Bayer Zsolt, Pósa Károly, Andocsi János, Kristály Lehel és persze György Attila. S akkor nem szóltam még a találkozó helyszínéről, a Gyímesi Skanzenről, mely a Kárpát-medence azon megszentelt lokációinak egyike, ahová minden magyarnak el kellene zarándokolni legalább egyszer.

Ezt az idilli környezetet választotta az első autentikus és színvonalas erdélyi gasztronómiai fesztivál helyszínéül Trucza Adorján, aki az e rovatban már bemutatott Páva éttermével minden túlzás nélkül új fejezetet nyitott a székelyföldi gasztronómiában. A rendezvényhez a Budai Gourmet adott ihletet, ahol idén Páva is bemutatkozhatott. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy egy határon túli kulináris műhelyt is meghívtak az anyaországi minőségi vendéglátás seregszemléjének is felfogható gasztrofesztiválra.

Az esemény honlapján megnyerő sorokat olvashatunk a szervezők szándékairól. Eszerint az Erdély ízei fesztivál, nem más „mint néhány elszánt szakács, vendéglátós és helyi termelő közös álmának a megvalósulása. Célunk, hogy együtt nyissuk meg az erdélyi gasztronómiai kultúra új fejezetét. Elindultunk közösen azon az úton, ami a gasztronómiai hagyományaink és készségeink újrafelfedezéséhez és az eltűnőben lévő örökségünk megmentéséhez vezet – azt akarjuk, hogy Erdélyt, ezt a különleges és kissé eldugott tájat visszahelyezzük a nemzetközi gasztronómiai térképre, mint egy új, mégis időtlen desztináció.”

Sokan, mi tagadás, jómagam is kételkedtünk az átütő sikerben. Kétség nem fért a kiállítók, valamint a színpadi főzőshow-k meghívottainak magas szintű teljesítményéhez, attól viszont lehetett tartani, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy a Budapesttől 760, a tágan értelmezett Erdély nagyvárosaitól több száz, a legközelebbi székely várostól, Csíkszeredától közel 40 kilométerre eső Borospatakára eljöjjön annyi ember, hogy az esemény ne fulladjon érdektelenségbe.

Ehhez képest, amint Trucza Adorján a szervezők, a meghívottak és a sajtó számára rendezett pezsgős – medve-BBQ-s záróvacsorán, hatalmas ováció kíséretében bejelentette, 1843-an látogattak el az első igazi erdélyi gasztrofesztiválra. Első, mondom, mert e rendezvény a maga merítését, színvonalát és tematikáit illetően Erdélyben mindeddig ismeretlen minőséget képviselt.

Ami a sikert illeti, nemcsak a kiállítóknak volt korrekt forgalmuk, de a színpadi főzőshow-k, valamint a mesterkurzusok is olyan érdeklődés mellett zajlottak, hogy ülőhelyet ritkán kaptak azok, akik nem érkeztek a kezdés előtt legalább néhány perccel.

S akkor essen néhány szó a kültéri kiállítókról. A bejárattól balra eső, első standot a nyílt tűzrakásra is alkalmas kemence mellett Nemesvölgyi Attila foglalta el, aki a Babka színeiben szabad tűz mellett Légli Attila kerámiáiban készült bárányharirát kínált. (A harira Marokkó kultikus fogása, magyar nyelven lásd például a fesztivál egyik műsorvezetőjének, Mauthner Zsófiának a receptjét.) Ez volt az első kóstolt fogásom, egy dologra kellett ügyelni, hogy a friss, kemencében sült, helyi, értelemszerűen pityókás kenyérrel kínált tartalmas, harmonikus levessel ne lakjak jól egyből. Ott volt egyébként a belső keringésű edényeket készítő fazekasmester is, az érdeklődők kedvükre válogathattak csodás kézműves termékei közül.

A Babka állomáshelyének tőszomszédságában a székely Jamy pálinkafőzde tulajdonosai, Szőcs Rezső és felesége, Melinda kínáltak nem kevesebb, mint húszféle prémiumpálinkát, illetve párlatot, olyan kedvességgel, hogy az ember akkor is pálinkával kezdte a napot náluk, amikor nem ez volt a szándéka. Segített ebben persze a genius loci is, Erdélyben mind a napot, mind az étkezést előszeretettel kezdik pálinkával.

Az különösen tetszett, hogy a címkéken rovásírással is szerepelt Székelyudvarhely neve. Mint megtudtam, pálinkáik jelentős része saját termesztésű gyümölcsből készül, de vásárolnak is hozzá. A megszokott alapanyagok (szilva, alma, birs, meggy) mellett készítenek som-, málna-, berkenye- és feketeribizli-pálinkát is. Végül, de nem utolsósorban valódi áfonyapálinkát – s nem likőrt. Székelyföldön még ma is jellemző, hogy a szeszből, vízből, cukorból és áfonyából készített italt pálinkának nevezik, csak azért, mert 40-50 fokosra keverik ki.

A fél országot lassan lefedő „Panicifio Il Basilico” alapítója, Szabadfi Szabolcs amellett, hogy a fesztivál legnépszerűbb, legtöbb „piculát” begyűjtő standját állította fel a skanzen szívében, fergeteges előadást is tartott a kovászkezelésről. (A rendezvény fizetőeszköze a „picula” volt, egy piculát 15 lejért, azaz kb. 1300 forintért lehetett vásárolni a recepción.)

A nagysátor bejáratánál a debreceni Ikon csapata telepedett le, melyet maga a séf, Thür Ádám vezetett, aki egy, a fine dining irányában mutató túróscsusza-átiratot is főzött a színpadon, miközben pörgő válaszokat adott a Mautner Zsófia és Jókuti András összeszokott műsorvezető-páros kérdéseire. Az Ikon elhozta az étterem korábbi séfje, Pataki Péter által kikísérletezett csúcsdebrecenit, amit „debreceni páratlanként” kínált mustárral és Heit Lóránt prímás-bortermelő-tormatermesztő tormájával. 

Szarvasragulevest is adtak nyírségi burgonyagombóccal, s végül pedig egy salottahagymával, savanyú uborkával és kapribogyóval üdített, vajjal selymesített körmös pacalt, amit rántott malacfül koronázott meg. Számomra ez a fogás adta a legtöbbet, de ebben a kompozíció kifogástalansága mellett jelentős szerepet játszott pacal- és sertésfülrajongásom is.

Szabad téren állomásozott a fesztiválon látogatói számára minőségi sört biztosító Horizont sörfőzde, miként a bálványosi Gastrolab és a brassói Massimo – Emma la Dolce is. Utóbbiak gondoskodtak a prémium borválasztékra. Ha nekem azt mondja valaki tíz évvel ezelőtt, hogy az első erdélyi Gourmet fesztiválon egy bálványosi csúcsétterem szilva-chutney-s serpenyős hízott kacsamája mellé Szepsy István Hasznos-dűlős Furmintját fogom inni a Gyímesközéplokhoz tartozó Borospatakán, bizony kételkedtem volna a szavában.

Hogy mi mindent sikerült még kóstolni a fesztivál nagy sátrában és a főzőshow keretében, arról a következő részekben szólok majd.

 

A képek a szerző felvételei

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.