A „szerethető étterem” műfajának kiemelkedő képviselője a Fióka
A legszerethetőbb budai helyek egyike rejtőzik a Városmajor szélén.
A legszerethetőbb budai helyek egyike rejtőzik a Városmajor szélén.

Hangulatos, népszerű pinceétterem, mely bejáratának kialakítását a hely nevéhez igazították.

Idén is beiktattuk a programunkba a békéscsabai kolbászfesztivált stílusosan pont a demonstratív disznóvágás elejére értünk oda.

Az étlapon a grúz gasztronómia hagyományos és átköltött fogásai sorjáznak, kiegészítve néhány nemzetközi klasszikussal.

Múlt hónapban fél évtized szünet után ismét megjelent a Gault&Millau étteremkalauz.

Évtizedes távlatban nézve a délvidéki vendéglátói szektort, nem visszaesést érzékelek, hanem lassú szintemelkedést.

Az utóbbi években mintha egyre többen fedeznék fel a potenciált abban, hogy a klasszikus magyar konyhára építsenek vendéglátóegységet.

Besztercebányáról szóló beszámolóm utolsó részében nemcsak sörözőkről lesz szó, mivel sikerült felfedezni néhány olyan érdemleges helyet is, melyek feltétlenül említésre méltók, de alkoholos italokat nem kínálnak.

A magyar vendéglátásban a kétezres évek első évtizedének közepén megindult, gasztro-forradalomnak is nevezett minőségelvű változás egy évtizedes késéssel ugyan, de begyűrűzött Erdélybe.

A háromnapos túra alatt meglátogatott tizennégy étterem közül a Season került a toplista első helyére, mind gasztronómiai szempontból, mind pedig az összélményt tekintve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az OLAF-nak is szemet szúrt szabálytalan közbeszerzések miatt az az ügyvédi iroda, amely korábban a fővárosban és Zuglóban, most pedig a XI. kerületben kap zsíros megbízásokat.

Nehezebb lesz autóval az Árpád hídon Pestről Budára közlekedni.

Ez a háborúba sodródást és a brüsszeli utasítások végrehajtását hozná magával.

A kilenc méter mély Hámori-tó nagyon népszerű, de veszélyes is.

Hamarosan érkezhetnek a francia vadászgépek.

Bruneiben is teret nyerhetnek a magyar technológiák.

Az amerikai elnök legalább egymilliárd dollárra perelné a csatornát.

Hungary's national government is protecting the country.

Kocsis Máté szerint „ott vannak abban a 200 ezerben, akinek az adatait nem voltak képesek megvédeni” Magyar Péterék.

"It was fantastic to meet you on Saturday in Gyor," PM Orban posted.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.