Idén is beiktattuk a programunkba a békéscsabai kolbászfesztivált stílusosan pont a demonstratív disznóvágás elejére értünk oda. Az érdeklődőket ingyen pálinkával kínálták, amit sajnos ki kellett hagynom, hosszú út állt még előttünk a fővárosig. A termelői kiállításon viszont annál többet kóstolgattunk.
A legkellemesebb meglepetést Malomkerti Kecskesajt standja jelentette, kiváló sajtokat ismerhettünk meg, melyek alapanyaga nem volt kérdés, mint oly sokszor a nagyáruházi kommersz termékek esetében. Itt a kecskekarakter valamennyi termékben megvolt.
Végigkóstoltuk a Hard Core Chili és a Chiller chilisósz-manufaktúra teljes termékskáláját, más rendezvényeken is volt már szerencsénk tőlük vásárolni, ezúttal sem tértünk haza üres kézzel. Utóbbiak világversenyeken is igen szépen szerepelnek, amint arról mind a honlapon böngészve, mind pedig a szószok „plecsnijeit” szemügyre véve meggyőződhetünk.
S hogy a kolbászokról is essék szó, kóstoltunk a Csévharaszti húsfeldolgozótól, békési Víg manufaktúrától, a kunszállási Laczi Bencétől s a Balaton Kolbásztól. Utóbbiak, nemcsak sertés, hanem pulyka-, nyúl-, birka-, vaddisznó-, szürkemarha-, szarvas-, ló- és szamárhúsból is készítenek kolbászt, illetve szalámit, utóbbi négyet lehetett megkóstolni. Nem hagytuk ki az „Ízek a vadászházból” elnevezésű manufaktúra pástétomait sem. Minden kóstolt tétel ütötte a mércét.
A Mindmegette standjánál mindhármunknak sikerült kipörgetni a célbavett ajándéktárgyat, jómagam az egyik szakácskönyvet néztem ki, társaim pedig az univerzális borosdugót.
Bőven lett volna mit enni a fesztiválon is, de már olyan rég terveztük meglátogatni a kizárólag hétvégén nyitva tartó Mókus csárdát, ahol nem mellesleg pacalpörköltet is kínálnak, hogy végül ezt választottuk estebédünk helyszínéül.
Kifele tartva a fesztiválról megcsodáltuk a Kárpát medence tavalyelőtt nyílt kapu-múzeumát is, ami szívmelengető látványosság, mely az évezredes magyar szállásterület összetartozásának üzenetét hordozza. (Az attrakció megnyitásáról itt olvashatunk).
