A Kárpát medencei városok lélekszáma és vendéglátásuk minősége, színessége között szoros összefüggés van, bármelyik régiót vesszük is górcső alá. Nyilván vannak különbségek közel azonos nagyságú települések között, s az is megesik, hogy egy befektető egy néhány lelkes települést is képes kulináris oázissá változtatni, mint tette ezt Szarvadi Lóránd és Téglás Zsuzsa Bálványosfürdővel, de statisztikai szempontból szinte főszabályként érvényesül a magyar élettérben az a jelenség, hogy minél nagyobb egy város, annál több kulináris izgalom várja az odalátogatót.
Székelyföldön az egyre homályosuló székely identitású, közel másfél százezres Marosvásárhelyt leszámítva a legnagyobb városok Sepsiszentgyörgy (56 006 lakos) Csíkszereda (38 966) és Székelyudvarhely (34 257). (Őket követi Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós, közel azonos – 18 491-es illetve 18 377-es – lélekszámmal, majd a tízezerközeli városkák, Barót, Kovászna, Székelykeresztúr.)
Miközben Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön az utóbbi években pezseg a csúcsszegmens, Csíkszeredában a 112 tavalyi megnyitásáig nem voltak olyan egységek, melyekről nyugodt lélekkel azt állíthatnánk, hogy bárhol a világon az élvonalba tartoznának.
Borkóstolókat tartani és a borok felvezetése közben a gasztronómiáról szót ejteni már csak azért is remek dolog, mert kiváló tippeket lehet kapni a hallgatóság soraiból a helyi vendéglátás vonatkozásában. Ha bármilyen okból – mondjuk a járvány x-edik hulláma miatt – elmaradtak volna a Székelyföldön néhány napja megtartott kóstolóim, ki tudja, mikor szerzek tudomást három remek hely, a minap bemutatott B - The Hotel, a Rubiq és a Platz bisztró megnyitásáról.
Tiboldi László barátom és harcostársam egy pazar helyszínen, a Csíki Székely Múzeum lovagtermében szervezte meg a Nemzeti Értékeink Akadémiáján belül az Identitas Egyesület és a helyi EMNT segítségével azt a boreseményt, melynek keretében megannyi kiemelkedő tételt kóstolhattunk a Borbély pince Kéknyelű szelekciójától Kovács Nimród Nagy-Egeden termett Sky Furmintján át Eszterbauer János Grandjáig. Itt mesélték többen is, hogy nem egy, de két bisztró is nyitott a városban, amelyek új stílust és minőséget képviselnek.
Ezek közül az egyik a nevet váltott 112, mely a franchise-ból kiválva, Rubiq néven bisztróként is működik immár.
Továbbra is csúcskávét főznek, ez a profil nem gyengült, de hála a hely kreatív séfjének, a több erdélyi csúcsétteremben megfordult Szőcs Elődnek, és a város nem túl széles gasztronómiai kínálatának, a Rubiq-ot immár étteremként emlegeti a minőségre fogékony szeredai közönség.
Kínálnak ötféle sósgofrit a sajtkrémes füstölt pisztrángostól a padlizsánkrémes-hagymalekváros-hagymachipszesen keresztül a gombaragus sertés-rillettes-esig, háromféle Benedek-tojás-változatot (Egg Benedict) a szarvasgombástól a tépett húsosig, vaníliás sütőtökkrémlevest, tormás marhahúslevest, sütőtökös nudlit, túrós csuszát, négy főételt, köztük burgundi marhát és konfitált sertéslapockát burgonyával és hecsedlis céklasalátával, végül az általam rendelt desszert mellett meleg almás sütit.
A kávék mellett kínálnak prémium import teákat, helyi gyógynövényteákat, limonádékülönlegességeket, frissen préselt zöldség- és gyümölcsleveket, nyolcféle, jellemzően pohárra is kimért minőségi bort, többek között a Tokaj Nobilis, valamint a Patrícius pincészettől, s végül igényes töményitalokat.
A székely humuszos, azaz babkrémes gofrit, már csak a nevéért is meg kellett rendelni. A jól elkészített, frissen sült sós gofri egyik sarkába a névadó előtti tisztelgésképpen hecsedlis, petrezselymes (zöldszínű) és klasszikus majonéz került a gofri-kockákba, a másik sarokra került a könnyed, jó ízű babkrém, rá a tükörtojás. A kompozíciót körbeszórták mikrozöldekkel és aszaltparadicsom-forgácsokkal. Némi salátaegyveleg, netán koktélparadicsom-cikkekkel elkeverve sokat dobott volna rajta, de így is remek reggeli étel volt ez.
Nem okozott csalódást a kijevi csirkemell sem, melyet mézes zsályamártással ízesített pirított gyökérzöldséggel tálaltak. (Hasonló filozófiájú fogást a másik szeredai sztárséf, Orbán Ferenc által egykor jegyzett Harmopan bisztróban ettem.) Ebédemet egy krémes pohárdesszert zárta, ez is remek volt, könnyed, jó ízű, élményszerű.
Alkalmam volt szót váltani az üzletvezetővel, Rusu Zsolttal is, jeleztem neki, hogy a 112 volt az egyetlen hely, ahol csúcsminőségű sört lehetett kapni Csíkszeredában, s hogy sajnálattal láttam, hogy ez már nem jellemző, jelenleg Carlsberg termékeket tartanak. Mint megtudtam, a cserének az volt az oka, hogy csekély érdeklődés mutatkozott a Hop Hooligans prémium termékei iránt. Ami végső soron érthető, aki megszokta az egy-két eurónak (öt-tíz lejnek) megfelelő sörárat az éttermekben, kávéházakban, nehezen fog kipróbálni egy új terméket négy euróért. Ugyanakkor kiderült az is, hogy ki fogják egészíteni a választékot kézműves sörökkel is, hogy melyek lesznek azok, még nem tudni. A magam részéről a temesvári Bereta és a kolozsvári Hophead söreit listáznám be.
A kiszolgálás kifogástalan, a fiatal, kedves, szívélyes pincér hölgy motivált, törekvő, figyelmes és segítőkész, az árak barátiak.
Egy szó, mint száz, a Rubiqnak a maga perfekcionizmusával, sokoldalúságával, messze átlag feletti minőséget képviselő étel- és italválasztékával vita felett ott a helye a legjobb székely vendéglők között, akkor is, ha az éttermi profil csak egy kiegészítő elem a csúcskávé, a tea, a bor és a reggeliztetés mellett.
