Így hat a gyerekekre a szülők szenvedélybetegsége

A gyermekkori veszteségek feldolgozása nemcsak pszichológiai, hanem prevenciós kérdés is, hiszen a feldolgozatlan trauma növeli a későbbi szerhasználat, függőség vagy kapcsolati zavarok kockázatát – mutatott rá a Debreceni Egyetem kutatása, amelyről a Drogkutató Intézet (DKI) számolt be. Mint írták, amikor a gyermek időnap előtt szülői szerepet, pluszfelelősséget kényszerül vállalni, az rövid távon a túlélést szolgálja, de hosszú távon súlyos érzelmi ára van. Hozzátették, a függőség nem zárul le azzal, ha a szer eltűnik a házból, mert a hatása tovább él a kapcsolatokban, a mintákban, a belső monológokban.

A szenvedélybeteg szülő mellett felnövő gyerek nemcsak a szülőt veszíti el, hanem a biztonság, a megbízhatóság és az érzelmi stabilitás alapmintáit is – derült ki a Debreceni Egyetem kutatásából, amelyről a Drogkutató Intézet (DKI) számolt be. Az egyetem kutatóinak Szenvedélybeteg családban felnőtt gyermekek veszteségélményei című tanulmánya 78 érintett vallomását elemezte, feltárva, hogy miként élnek tovább a függőség érzelmi és kapcsolati következményei azokban, akiknek gyermekként ilyen közegben kellett felnőniük. Egy résztvevő így fogalmazott: „a gyerekkorom leginkább a félelemre és a várakozásra emlékeztet”.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Folyamatos gyász és fantáziaszülő

A tanulmány központi fogalma a rétegzett veszteség: ezek a gyerekek nem egyszer, hanem újra és újra gyászolnak. „Ott volt, de nem volt ott. Inkább az ital volt a társasága, nem én” – fogalmazott egy válaszadó. Ez az élmény sok esetben vezet a „fantáziaszülő” kialakulásához, vagyis a józan, szeretetteljes szülőkép megalkotásához, akit a gyermek valójában már nem ismerhet meg. A gyász így nem egyetlen esemény, hanem folyamatos állapottá válik. A kutatók szerint ez a „krónikus gyász” idővel beépül a személyiségbe, és felnőttkorban is meghatározhatja a kapcsolódási mintákat.

A szenvedélybeteg családokban felnövő gyermekek gyakran „idő előtt felnőnek”. „Már nyolcévesen én intéztem otthon mindent” – írta egyikük. 

Amikor a gyermek időnap előtt szülői szerepet, pluszfelelősséget kényszerül vállalni – ezt hívják parentifikációnak –, az rövid távon a túlélést szolgálja, de hosszú távon súlyos érzelmi ára van.

A gyerek így megtanul gondoskodni másokról, miközben saját szükségletei háttérbe szorulnak. A szenvedélybetegség így nemcsak a függőt érinti, hanem szerepcserére kényszeríti a családot, amelyben a gyerek gyakran válik csendes megmentővé, érzelmi stabilizátorrá.

A függőség öröklésének lelki folyamata

A pszichoaktív szerekhez kötődő családi dinamika nemcsak viselkedési mintákat, hanem érzelmi logikákat is továbbörökít. Sok válaszadó számolt be arról, hogy felnőttként is küzd a szorongással, a bűntudattal vagy a kapcsolati függéssel. „Mindig azt éreztem, hogy valami baj van velem. Néha azt is, hogy én tehetek róla” – árulta el a kutatás egyik résztvevője. 

Ez a belső önhibáztatás a szenvedélybeteg családok láthatatlan öröksége: a gyerek úgy sajátítja el és integrálja a káoszt, hogy maga is részévé válik a függőségi narratívának. Ezzel párhuzamosan nő annak az esélye, hogy később ő maga is pszichoaktív szerekhez nyúljon – a fájdalom és kontrollvesztés ismerős mintázataként.

– mutattak rá.

A DKI azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni: a szenvedélybeteg szülőkkel felnövők nem csupán áldozatok, hanem gyakran olyan felnőttek lesznek, akiknek rendkívül erős megküzdési képességeik alakulnak ki. A gyógyulás kulcsa azonban szinte mindig a felismerés: „amikor megértettem, hogy nem én vagyok a hibás, elkezdtem gyógyulni”. A feldolgozás lehetősége gyakran önismereti, terápiás vagy közösségi folyamatban történik meg. A tanulmány rámutatott, hogy 

a gyermekkori veszteségek feldolgozása nemcsak pszichológiai, hanem prevenciós kérdés is, hiszen a feldolgozatlan trauma növeli a későbbi szerhasználat, függőség vagy kapcsolati zavarok kockázatát.

 

A gyógyuláshoz tudatosság kell

A pszichoaktív szer tehát nemcsak a függőt köti magához, hanem megbontja a kapcsolódás nyelvét is, amelyben a gyermek tanulná az érzelmi biztonságot. A szenvedélybeteg család gyermeke számára a szeretet és a félelem összekapcsolódik, a bizalom feltételekhez kötődik, és a kontroll a túlélés eszközévé válik. Innen nézve a függőség nem egyéni döntés, hanem kollektív történet: a hiány öröklődik, amíg valaki meg nem tanul másképp kapcsolódni.

A szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek történetei tehát többé-kevésbé ugyanazt az üzenetet hordozzák: 

a hiány is tanít. Tanít ébernek lenni, alkalmazkodni, küzdeni, de hatása csak akkor gyógyít, ha tudatosul. 

A Debreceni Egyetem kutatása arra emlékeztet, hogy a függőség még nem zárul le azzal, ha a szer eltűnik a házból: a hatása tovább él a kapcsolatokban, a mintákban, a belső monológokban. A kérdés csak az, felismerik-e időben, hogy a hiány öröksége is feldolgozható, mert a szenvedély igazi ellentéte nem a józanság, hanem a valódi emberi kapcsolódás – szögezte le a DKI.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)

További játékainkhoz kattintson ide!