Belső-Magyarországon huszonkét borvidéket tartunk számon. A magyar borreneszánsz hajnalán, a kilencvenes évek végén úgy tűnt, hogy a Bükk-alja a legkevésbé felkapott közülük, sem az éttermi szférában, sem a nagyobb boros rendezvényeken nem lehetett bükki borokkal találkozni. Időközben részben a natúr- és a bio-irányzat térhódításának köszönhetően Bükk „feljött”, ezidőtájt a csongrádi borvidék az, amiről nem lehet hallani, s boraival sem találkozunk mondhatni sehol.
Érdekes antitézis, hogy a borélet viszont az összes vidéki város közül Csongrád-Csanád vármegye székhelyén, Szegeden a legintenzívebb.
A késő tavasszal megrendezett borfesztivál az ország egyik legnagyobb tömeget vonzó és legkomolyabb múltra visszatekintő boros rendezvénye (a tavalyiról szóló rovatbeli beszámolómat lásd itt), de ne feledkezzünk meg a hasonló filozófia mentén megrendezett őszi Bortérről sem. A Szegedi Tudományegyetemen évek óta borkurzusok indulnak, a szakma számára pedig felettébb izgalmas az Aranypohár sétálókóstoló, ahol a májusi borfesztivál aranyérmes borait lehet megízlelni elérhető árú belépő ellenében.
S akkor nem szóltunk még a Varga Zoltán Gábor által működtetett Borpont borszaküzlet több, mint egy tucat rendezvényéről, melyek közül a Pinot-fajtacsaládnak dedikált „Pinot ki jó”-ról szóltam már idén januárban.
Nyáron a Rizlingek csatáján is alkalmam volt részt venni, amit a Szabadság úszóházban rendeztek meg, augusztus közepén, vízközelben, pazar kilátás mellett. Kiváló ötlet megversenyeztetni a rizlingeket, még akkor is, ha sokak szerint a meccs eleve eldőlt, hiszen a Rajnai Rizling a legmagasabb ligában versenyzik, szakmai körökben a Chardonnayt mérik csak hozzá.
Persze szeretnénk mi magyarok, ha a Furmint is ott lenne, az osztrákok a Zöldveltelinire, a görögök a Santorinire tekintenek így, s még sorolhatunk hasonló helyi nagyságokat, vagy a francia fajták közül a Sauvignon Blanc-t és a Chenin blanc-t említhetjük, de „végül is ketten maradnak”, a Chardonnay és a Rajnai Rizling, hogy parafrazáljuk Hamvas Béla közkeletű aforizmáját. Ugyanakkor a magyar piacon egyáltalán nem értelmetlen az összehasonlítás, s főként nem esélytelen a helyzet az Olaszrizling számára. Sokan foglalkoznak a fajtával, és nem kevesen kiváló adottságú területeken, nagy odaadással és szakértelemmel nyúlnak hozzá. Hogy mást ne mondjak a Egersoul pincének a korábban Gál Lajos által gondozott Kántor-tagon termett Olaszrizlingje elképesztően szép és strukturált, de említhetem a balatonfüredi Villa Gyetvai Hajnóczy-dűlős, vagy a badacsonyi Borbély Tamás Bács-hegyi Olaszrizling szelekcióját, melyek bátran összekóstolhatók a legnagyobb fehérborokkal. S melyek persze kóstolhatók voltak a „Rizlingek csatája” keretében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!