Idén is tömegeket vonz a Szegedi Borfesztivál

A magyar borászat fejlődésére jótékony hatással voltak a borfesztiválok, hiszen keretet biztosítanak a fogyasztók és a borászok közvetlen kapcsolatteremtésének.

Forrás: A szerző felvétele

A szegedi annyiban különbözik az ország hasonló fesztiváljaitól, például a Budaváritól vagy a Gourmet fesztiváloktól, hogy itt nincs belépő, a pohár sem olyan drága, mint például a Sörfesztiválon, ahol egyfajta implicit belépőt jelent. Idén 1500 forintba került a Szeged feliratú kisebb pohár, amit igény esetén 1200 forintért vissza is váltottak. Azt is értékeltük, hogy civilizált angolvécéket telepítettek ki, melyeket permanensen tisztán tartottak, használatuk pedig ingyenes volt. A zenei felhozatal figyelemre méltó, ottjártam idején mindkét színpadon kellemes jazz szólt.

A rendezvény május 16-án nyitotta meg kapuit s 26-ig tart, bízvást mondom, megér egy külön utat akár Budapestről is a Napfény Városába. Aki megéhezik, némi sorállást követően ehet a házias ételeket kínáló kitelepült mobilkonyhák valamelyikénél, de akár be is ülhet a Széchenyi téren működő remek vendéglátóhelyek egyikébe, legyen az a Napfény műterem, a Móres bárkonyha, vagy májpihentetésképpen tehet egy sétát a környéken a Kelemen László vagy az Oskola utcában, ahol ismét csak remek helyek várnak az országos szinten kiemelkedő Michelin-tányéros Alabárdostól az autentikus nápolyi pizzát sütő Plebs Craft and Crustig, vagy az ugyanebben a pizzaműfajban (is) utazó Rudi és Fickóig.

Jómagam épp egy ilyen séta során fedeztem fel a Khyber nevű indiai–pakisztáni kifőzdét, ahol életem egyik legjobb vindaloo-ját ettem, érdekes módon marhahúsból készítve. A pultos fiú le akart beszélni róla, kétszer is figyelmeztetett, hogy csípős, mondtam neki, hogy épp azért kértem, mert ez a legcsípősebb nálunk is kapható indiai raguféle. Jó volt hozzá a frissen sült fokhagymás naan. 

Fotó:  A szerző felvétele

Fizetéskor megkérdezték, hogy tanár vagyok-e, vagy netán diák, mondtam, hogy tanítottam valamikor, ez elég volt ahhoz, hogy tíz százalékos kedvezményt adjanak az egyébként is kedvező díjszabásból. Kicsit olyan hangulata volt e gesztusnak, mintha erre rendezkedtek volna be: a fiataloknak diák-, az idősebbeknek tanárkedvezményt adnak bemondás alapon.

Estefelé újból megéhezve a Dugonics téren egy főként lángost kínáló büfékocsiból rendeltünk májas hurkát, sült vért és mákos rétest, mint megtudtam, ők működtetik a szegedi OBI parkolójában a lángossütőt. A sült vér remek volt, állagra, fűszerezésre egyaránt, otthon sem eszünk különbet, a hurka sem okozott csalódást. Arra pedig nem számítottunk, hogy mindehhez a székely pityókásra emlékeztető igen jó kenyeret kapunk, a vásárokban s az átlagos vendéglők nagy részében jellemzően gyenge minőségű, puffasztott, adalékos tucatkenyeret adnak. Mindezek megkoronázása volt a remek rétes. Ezek után a lángosra is kíváncsiak lettünk, de azt majd az OBI-nál fogjuk megkóstolni.

A Tabdiban működő Kiss-Sinkovicz pincészet szeretni való borait ittuk mindemellé, a birtok tulajdonosai szintén a Dugonics téren kaptak helyet, a borászok között alighanem egyedüliként. Stratégiailag remek helyen voltunk mi is, hisz a tiszavasvári An-Chi-Li szomszédos standjánál remek csípős szószt vásárolhattunk az ételekhez. A habaneroalapúakat kóstoltam végig, a piros nyerte el leginkább a tetszésem.

Idén csak egy napot tölthettem e remek rendezvényen, s vasárnapig sem lesz ebből több, de ezalatt sikerült megismerni négy pincészet teljes választékát.

A borversenyek viták kereszttüzében vannak, az első számú magyar borszakíró, a mára már bortermelőként dolgozó Alkonyi László joggal bírálta az oly népszerű százpontos rendszert, és mutatott rá arra, hogy „a világ legkomolyabb, legigényesebb birtokai nem járnak borversenyekre. Az ugyanis mindössze illúzió, hogy elkészíthető egy kiváló bor, ami mindenki számára egyértelműen hordozza a nagyságot. Ilyen bor nincsen. A minőség csúcsa eleganciában, kellemben, alig érzékelhető árnyalatokban érhető tetten. Minél nagyobb egy bor, annál kevesebben értik pontosan. Négy vagy tíz vagy bármennyi szubjektív vélemény átlaga nem ad objektív ítéletet.” Nem vitatva téziseit, annyit tennék mindehhez hozzá, hogy a nemzetközi borversenyeknek megvan a maga konkrét haszna, az itt kapott érmek orientálják az átlagfogyasztót, de még az évente 1000–2000 tételt kóstoló borrajongót is. Amikor több tucat ismeretlen pincészet fogadja a magyar borászat fejlődést figyelemmel követő borturistát, akkor praktikus ezen a nyomvonalon elindulni. Nem minden jó bor kap érmet, de azok a borok, melyek elnyertek egy aranyat vagy ezüstöt egy rangos nemzetközi versenyen, aligha okoznak csalódást.

Az egész fesztiválon talán a legszélesebb szortimentet az egri Torma pincészet kínálta, borainak jelentős részét ékítette komoly megmérettetéseken elnyert arany- vagy ezüst-plecsni. Végigkóstolva mind a 20 tételt, nem lepődtünk meg az elért sikereken, inkább azon, hogy eddig nem találkoztunk e kiváló pincészet boraival.

Fotó: A szerző felvétele

Ellentétben a Villa Gyetvai nedűivel, melyek közül néhányat már volt alkalmunk kóstolni, de így együtt nyolc tételt még nem. Több műfajban is utaznak sauvignon blanc-juk az új-zélandi stílust idézi, bodzás-csalános fajtajelleges illat- és ízvilága garantálja a sikerét. Szintén WSET-végzett kóstolótársammal kicsit vitatkoztunk, hogy a rajnai rizling a legjobb tétel a választékból vagy a furmint, jómagam utóbbi mellett kardoskodtam, de mindenki maradt a maga véleményével.

Remek élmény volt elbeszélgetni a Takács pincének a hajósi pincefaluból érkezett tulajdonosával, az ő faházikóját is az Asia, valamint a Berliner Wine Trophy megannyi diplomája díszítette, több volt borai között a díjnyertes, mint ami nem nyert, vagy amit nem is nevezett. Mint elmondta, ő maga is meglepődött, hogy egy reduktív Irsaira is aranyat kapott.

Legkellemesebb meglepetésemet hagytam utoljára, a szekszárdi Fivérek pincét, mely szintén begyűjtött számost érmet nemzetközi versenyeken. Az mondhatni természetes, hogy a bordeaux-i fajtákból, a cabernet sauvignon-ból, cabernet franc-ból és merlot-ból emlékezetes, sűrű szövésű, testes, de harmonikus, elegáns borokat készítenek.

Fotó: A szerző felvétele

Viszont, hogy Turánnal is foglalkoznak, az váratlan volt, a Csizmazia Darab József és Bereznai László által nemesített négyes keresztezésű fajtával inkább az egri borrégióban lehet találkozni. Mindenesetre ez a tétel azt igazolta, hogy Szekszárdon is otthon érzi magát a fajta.

A sillerük, mely bekerült a Winelovers TOP 100-ba, szintén meglepetésszámba ment, e műfajjal foglalkozni önmagában értékelvűségre utal. A sillert megannyi nemes próbálkozás sem tudta mindeddig a köztudatba visszahozni, annak ellenére, hogy már csak gasztronómiai elhelyezhetősége, a magyar étekkel való remek párosíthatósága is sikerre predesztinálná. Külön respektust érdemelnek azok, akik foglalkoznak vele.

Mikor a 2019-ben induló pincészet „Alkony” névre hallgató remekbe szabott merlot-ját kóstoltuk vissza a nap végén Szent János-áldásként, már akkora volt a tömeg, hogy lépni alig lehetett. Áldottuk a Fennvalót, hogy mi időben érkeztünk. Amikor déltájban megvettük poharainkat, alig volt nyitva néhány faházikó, nyugodtan lehetett beszélgetni a borászokkal, sem tömeg nem volt, sem lárma. Persze van, akit épp ez vonz, a forgatag, a zsivaj.

Annyi biztos, hogy a szegedi borfesztiválon mindenki meglelheti azt, amit szeret, legyen az könnyed fehérbor, dűlőszelektált tokaji, rosé, burgundi vagy bordeaux-i stílusú vörös-, vagy akár aszú. A napszakot pedig preferenciánk szerint választhatjuk, tudva azt is, hogy a népünnepély-hangulatú borozás rendszeresen az éjszakába nyúlik.

Borítókép: A magyar borászat fejlődésére jótékony hatással voltak a borfesztiválok, hiszen keretet biztosítanak a fogyasztók és a borászok közvetlen kapcsolatteremtésének (Fotó: A szerző felvétele)