Honnan jössz?

Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.

Amúgy az a bor, ami éppen hosszabb gondolkodásra késztetett nem volt más, mint egy amúgy sokra értékelt és izgalmas szőlőfajta, a verdejo bora Ismael Gozalo microbio Brutal 2015 Nieva (Segovia) címke alatt. A BRUTAL címke nem egy termelőt takar, saját információim szerint egy számos termelőt felölelő olyan egyesülés, melynek tagjai részben spanyol, katalán, francia és osztrák bortermelők. A hazai körökben talán Christian Tschida neve a legismertebb – vélhetően azért is, mert ő az egyetlen, aki a nevét a palackjain feltűnteti. 

A többi brutál bor címkéjén maga a brutál kifejezés – ami nem feltétlenül a mi általunk használt brutális értelmet hordozza – van előtérben, nem túl vevőcsalogató grafika mellett.

Ezek a borok általában amúgy valóban nagyot szólnak, de nem feltétlenül a pozitív oldalról szemlélve őket. Tschida borait mostanában többször is kóstoltam, kevés volt köztük az igazán meggyőző. Pedig ezeknek a boroknak általában a tökéletesen tiszta gyümölcsösségről kellene szólniuk, ami rendszerint elő is fordul – csak nem általánosan. Tschida 2016-os Syrah alapú Brutalja amúgy nagyon tetszetős volt, ez igazi gyümölcsbomba. Érdemes ezeket a tételeket kicsit hagyni levegőzni, akár 2-3 napon keresztül is lehet belőlük új-és új aromákat kapni. De sok bor a kissé különcnek tartott francia Jura vidékéről is tudja ezt, vagy akár Portugália filoxéra előtti telepítéseinek némelyik igazán szép érlelt fehérbora, akár 30 évesen is…

A magyar natúr és biodinamikus borvilág terjeszkedése az elmúlt néhány évben magasabb fokozatba kapcsolt. Elismertségük terén némi aprócska előrelépés történt ugyan az elmúlt években, de igazi áttörés mégsem következett be. 

A borászati hatóságok és a szakmai szervezetek egyelőre nem nyitottak kellően ezeknek a boroknak a befogadására.

Ez számomra annál is inkább furcsa, mert az alkoholmentesített és alacsony alkoholtartalmú borokat, pezsgőket, koktélokat egyre intenzívebben támogatják. Ha az egészségtudatos fogyasztók oldaláról nézzük a kérdést, akkor végképp megzavarodom. Miért is kap nagyobb figyelmet és támogatást az egészségre jóval károsabb alkoholmentesített borok köre a tiszta szőlőből készülő, kétségkívül talán nehezebben befogadható borokkal szemben? De örömmel venném azt is, ha a verjus vagy széndioxiddal dúsított must nagyobb teret kapna akár a gasztronómiában, akár a mindennapi fogyasztásban. Merthogy jó esetben ez természetes.

Mindez azért került újra előtérbe, mert az elmúlt egy-két hétben remek borokat kóstoltam ebből a körből. 

Egyedi, régi magyar fajták és nemzetközi játékosok is poharamba kerültek. Személyes fájdalmam az, hogy ezeket a borokat itthon nagyon kevesen ismerik.

Nemzetközi megítélésük általában sokkal jobb, mint a hazai. Kis mennyiségben készülnek ugyan, de sokszor nem jutnak el jóérzésű és nyitott, megfelelő anyagiakkal is rendelkező borkedvelőkhöz. Mert valljuk be, ezek a borok nem olcsók. Sehol nem azok, de ha jó minőségű sajtot, húsfélét vagy akár zöldséget-gyümölcsöt szeretnénk enni, akkor is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezekből a borokból, élelmiszerekből egyértelműen kevesebbet, de vélhetően tudatosabban tudunk vásárolni és elfogyasztani. Talán kevesebb kerül belőlük a szemétbe is.

 

Ezeknek a boroknak egy jó része olyan tétel, amire éveken át vissza tudunk emlékezni. Mert egyéniségek. Akárcsak néhány olyan magyar bor az elmúlt néhány évtizedből, amik a mai napig állnak a talpukon. Volt szerencsénk 1997-es Kéknyelűt kóstolni Szeremley Huba pincéjéből, Györgykovács Imre 1999-es Traminját, Bussay László 1997-es Traminiját és szépséges borokat a Balaton mindkét partjáról. Ha egy 2003-as Banyászó Olaszrizling Légli Ottó pincéjéből kifogástalan állapotban van ma, 2025-ben, akkor milyen következtetésre juthatunk? Szerintem arra, hogy ha egy termelő a borban nem csupán egy alkoholos italt vagy egy piaci szegmens szereplőjét látja, akkor az ő bora lehet alkotás. Ezekben a sokszor bizonyított hazai szépségekben minden bizonnyal volt olyan szőlő leve, amit permeteztek. Nem tudom, mivel. Biztosan szűrték, derítették őket. Felkészítették őket hosszas érlelésre. Talán nem ilyen hosszúra, mint amit a mi pincénkben elértek. De a termelőknek, borvidékeknek, izgalmas és értékes szőlőfajtáinknak köszönhetően örömöt szereztek és szereznek húsz év után is. Számomra ez a legfontosabb. Akárcsak a natúrboroknál, szűretlen boroknál, természethű boroknál vagy nevezzük őket bárhogy is ebben a körben.

Így szüret tájt többnyire az jár a fejemben, mennyire jó lenne, ha a két oldalt ki lehetne békíteni. Ha nem azt néznénk, hogy melyik termelő dolgozik kénnel vagy kénmentesen, hanem azt várnánk el tőlük, hogy a borok őszinte gondolatok mentén szülessenek meg. Mi fogyasztók pedig tudjuk értékelni az erőfeszítéseket. A hagyományos vagy éppen az ősi, modern vagy előremutató borkészítés eredményeivel együtt. Mert ha nem figyelünk, lassan elfogynak a boraink a pincéből.

Amfora Arc – Mátra – Gyurkó Zsolt Tádé

„Én a natúr borban hiszek, abban, hogy a természet neveli a szőlőt, és erjeszti a levét borrá akkor mutatja meg igazi, természetesen tiszta és szép arcát.”

Bussay Tramini 1997 - Zala

Illata a fajta keretein belül, visszafogottan, mégis buján kelleti magát. Szájban az évjáratnak megfelelő húsos bort kapjuk, kitűnő savakkal, nagy testtel, nagy-ívű és komplex íz világgal. Megint egy fajta-etalon. Huszonhét évesen is áll, mint a cövek. Finom savak, elegáns szerkezet, remek ízvilág.

Bencze Birtok Kéknyelű 2021 - Badacsony

Az elmúlt három évtized alatt igen szoros kötelék alakult ki a kéknyelű és köztem. Nekünk ugyan csak három évjáratban volt saját kéknyelűnk, de szerettem a küzdést a fajtával. Nehéz de hálás fajtának hiszem, nagy öröm a boraival találkozni. Ezt a tételt is szeretem dédelgetni a pohárban. Sok-sok virág és kerti fűszer után nagyon szép savak érkeznek. Nem túl bonyolult, de igazi egyéniség. Buja és szerethető.