Honnan jössz?

Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.

Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk. Ha ilyenkor utánanézünk a termelőnek – mert mondjuk nem mi állítottuk össze a sort és nem tudtuk mire készüljünk – a meglepetés sokszor nem marad el. 

Egyértelmű, hogy nem átlagos, sokkal inkább nagyon természetes borokról van szó.

Ezeknek az alapanyaga a legválogatottabb, legtisztább módon megszületett szőlő. Készítési módjuk gyakran semmiféle hozzáadott szert, anyagot, egyebet nem fogadhat be. Meglehetősen nyitott vagyok az ilyen borokkal szemben, nem véletlenül. Sok szép és komoly élménnyel ajándékoztak már meg. De amikor egy termelővel kapcsolatban többször merül fel az kérdés, hogy vajon tényleg komolyan gondolja-e ezeket a borokat, az nem jó. Két dolog szokott ilyenkor eszembe jutni. 

Az egyik, hogy olyan erős személyiséggel van dolgunk, akinek a ténykedése magát az eredményt elhomályosítja és valójában nem is számít, mi kerül a palackba. Valljuk be, sok címkeivó van közöttünk, tele pozitív vagy negatív előítéletekkel.

Réges-régen még a jó kis családias kicsi Tate Gallery idejében Londonban, volt egy időszaki kiállítás. Három nagy terem volt erre a célra fenntartva, Mark Rothko képei lógtak a falakon. Akkor találkoztam velük először – 80-as évek vége lehetett – és bizony először rendesen mellbevágott a színes 5-6 négyzetméteres kárpitok látványa. Nehezen barátkoztam meg velük, de ma már egészen másként nézek ezekre a képekre, mint akkoriban. Erős személyiség. Próbálom ezeket a borokat is valahonnan innen megközelíteni, de nem mindig sikerül.

 

A másik dolog, ami eszembe szokott jutni az, hogy milyen szerencsés, aki ezekkel a furcsa borokkal a lehető legjobb pillanatban találkozik. Milyen hosszú lehet ez az időtartam? Fél év? Két hónap? Hat hét, netán csak két nap? Mert nem igaz, hogy ha ezek a borok a palackozásuk pillanatától az általam is átélt határozott kovászos uborka-karaktert mutatják, akkor ez így van jól. Mert a bor szerkezete jó, savai megvannak, savérzete határozott, de a mindenmentesség nem kellene, hogy a végletekig fokozott kellemetlen aromatikát hozzon magával.

Amúgy az a bor, ami éppen hosszabb gondolkodásra késztetett nem volt más, mint egy amúgy sokra értékelt és izgalmas szőlőfajta, a verdejo bora Ismael Gozalo microbio Brutal 2015 Nieva (Segovia) címke alatt. A BRUTAL címke nem egy termelőt takar, saját információim szerint egy számos termelőt felölelő olyan egyesülés, melynek tagjai részben spanyol, katalán, francia és osztrák bortermelők. A hazai körökben talán Christian Tschida neve a legismertebb – vélhetően azért is, mert ő az egyetlen, aki a nevét a palackjain feltűnteti. 

A többi brutál bor címkéjén maga a brutál kifejezés – ami nem feltétlenül a mi általunk használt brutális értelmet hordozza – van előtérben, nem túl vevőcsalogató grafika mellett.

Ezek a borok általában amúgy valóban nagyot szólnak, de nem feltétlenül a pozitív oldalról szemlélve őket. Tschida borait mostanában többször is kóstoltam, kevés volt köztük az igazán meggyőző. Pedig ezeknek a boroknak általában a tökéletesen tiszta gyümölcsösségről kellene szólniuk, ami rendszerint elő is fordul – csak nem általánosan. Tschida 2016-os Syrah alapú Brutalja amúgy nagyon tetszetős volt, ez igazi gyümölcsbomba. Érdemes ezeket a tételeket kicsit hagyni levegőzni, akár 2-3 napon keresztül is lehet belőlük új-és új aromákat kapni. De sok bor a kissé különcnek tartott francia Jura vidékéről is tudja ezt, vagy akár Portugália filoxéra előtti telepítéseinek némelyik igazán szép érlelt fehérbora, akár 30 évesen is…

A magyar natúr és biodinamikus borvilág terjeszkedése az elmúlt néhány évben magasabb fokozatba kapcsolt. Elismertségük terén némi aprócska előrelépés történt ugyan az elmúlt években, de igazi áttörés mégsem következett be. 

A borászati hatóságok és a szakmai szervezetek egyelőre nem nyitottak kellően ezeknek a boroknak a befogadására.

Ez számomra annál is inkább furcsa, mert az alkoholmentesített és alacsony alkoholtartalmú borokat, pezsgőket, koktélokat egyre intenzívebben támogatják. Ha az egészségtudatos fogyasztók oldaláról nézzük a kérdést, akkor végképp megzavarodom. Miért is kap nagyobb figyelmet és támogatást az egészségre jóval károsabb alkoholmentesített borok köre a tiszta szőlőből készülő, kétségkívül talán nehezebben befogadható borokkal szemben? De örömmel venném azt is, ha a verjus vagy széndioxiddal dúsított must nagyobb teret kapna akár a gasztronómiában, akár a mindennapi fogyasztásban. Merthogy jó esetben ez természetes.

Mindez azért került újra előtérbe, mert az elmúlt egy-két hétben remek borokat kóstoltam ebből a körből. 

Egyedi, régi magyar fajták és nemzetközi játékosok is poharamba kerültek. Személyes fájdalmam az, hogy ezeket a borokat itthon nagyon kevesen ismerik.

Nemzetközi megítélésük általában sokkal jobb, mint a hazai. Kis mennyiségben készülnek ugyan, de sokszor nem jutnak el jóérzésű és nyitott, megfelelő anyagiakkal is rendelkező borkedvelőkhöz. Mert valljuk be, ezek a borok nem olcsók. Sehol nem azok, de ha jó minőségű sajtot, húsfélét vagy akár zöldséget-gyümölcsöt szeretnénk enni, akkor is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezekből a borokból, élelmiszerekből egyértelműen kevesebbet, de vélhetően tudatosabban tudunk vásárolni és elfogyasztani. Talán kevesebb kerül belőlük a szemétbe is.

 

Ezeknek a boroknak egy jó része olyan tétel, amire éveken át vissza tudunk emlékezni. Mert egyéniségek. Akárcsak néhány olyan magyar bor az elmúlt néhány évtizedből, amik a mai napig állnak a talpukon. Volt szerencsénk 1997-es Kéknyelűt kóstolni Szeremley Huba pincéjéből, Györgykovács Imre 1999-es Traminját, Bussay László 1997-es Traminiját és szépséges borokat a Balaton mindkét partjáról. Ha egy 2003-as Banyászó Olaszrizling Légli Ottó pincéjéből kifogástalan állapotban van ma, 2025-ben, akkor milyen következtetésre juthatunk? Szerintem arra, hogy ha egy termelő a borban nem csupán egy alkoholos italt vagy egy piaci szegmens szereplőjét látja, akkor az ő bora lehet alkotás. Ezekben a sokszor bizonyított hazai szépségekben minden bizonnyal volt olyan szőlő leve, amit permeteztek. Nem tudom, mivel. Biztosan szűrték, derítették őket. Felkészítették őket hosszas érlelésre. Talán nem ilyen hosszúra, mint amit a mi pincénkben elértek. De a termelőknek, borvidékeknek, izgalmas és értékes szőlőfajtáinknak köszönhetően örömöt szereztek és szereznek húsz év után is. Számomra ez a legfontosabb. Akárcsak a natúrboroknál, szűretlen boroknál, természethű boroknál vagy nevezzük őket bárhogy is ebben a körben.

Így szüret tájt többnyire az jár a fejemben, mennyire jó lenne, ha a két oldalt ki lehetne békíteni. Ha nem azt néznénk, hogy melyik termelő dolgozik kénnel vagy kénmentesen, hanem azt várnánk el tőlük, hogy a borok őszinte gondolatok mentén szülessenek meg. Mi fogyasztók pedig tudjuk értékelni az erőfeszítéseket. A hagyományos vagy éppen az ősi, modern vagy előremutató borkészítés eredményeivel együtt. Mert ha nem figyelünk, lassan elfogynak a boraink a pincéből.

Amfora Arc – Mátra – Gyurkó Zsolt Tádé

„Én a natúr borban hiszek, abban, hogy a természet neveli a szőlőt, és erjeszti a levét borrá akkor mutatja meg igazi, természetesen tiszta és szép arcát.”

Bussay Tramini 1997 - Zala

Illata a fajta keretein belül, visszafogottan, mégis buján kelleti magát. Szájban az évjáratnak megfelelő húsos bort kapjuk, kitűnő savakkal, nagy testtel, nagy-ívű és komplex íz világgal. Megint egy fajta-etalon. Huszonhét évesen is áll, mint a cövek. Finom savak, elegáns szerkezet, remek ízvilág.

Bencze Birtok Kéknyelű 2021 - Badacsony

Az elmúlt három évtized alatt igen szoros kötelék alakult ki a kéknyelű és köztem. Nekünk ugyan csak három évjáratban volt saját kéknyelűnk, de szerettem a küzdést a fajtával. Nehéz de hálás fajtának hiszem, nagy öröm a boraival találkozni. Ezt a tételt is szeretem dédelgetni a pohárban. Sok-sok virág és kerti fűszer után nagyon szép savak érkeznek. Nem túl bonyolult, de igazi egyéniség. Buja és szerethető.