Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó

Több mint 3500 kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indult március 1-je óta, amióta tart a rendőrség úgynevezett Delta programja, amit a drogbűnözés felszámolására indítottak. Ezalatt lefoglaltak fél tonna kábítószert, 250 millió forint készpénzt, és majdnem száz autót is, amit a kereskedők használtak. A Delta program eredményeiről vasárnap tartott sajtótájékoztatót a rendőrség egyik budapesti telephelyén Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos és Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes.

2025. 06. 01. 13:41
Fotó: Mirkó István Forrás: MI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arról pedig már a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos beszélt, hogy indokolt volt ilyen szigorral lépni a kábítószer ellen.

Indokolt volt, hiszen a kábítószer-kereskedők inváziószerűen és agresszíven árasztották el a mérgeikkel az országot, különösen az ország egyes területeit. Ezeken a helyeken a fiatalok és a családok veszélyeztetettsége nagyon megnőtt, és egyes régiókban jelentősen rontotta a közbiztonságot

 – fogalmazott Horváth László.

A kormánybiztos elmondta azt is, hogy a program márciusi indulása óta lefoglaltak fél tonna kábítószert, 250 millió forint készpénzt, százmillió forintnyi más ingóságot és majdnem száz autót is, amit a kereskedők használtak. Szerinte az annak is köszönhető, hogy létrejöttek a hatékony jogi fellépés feltételei, és 

az alaptörvénybe is bekerült, hogy Magyarországon kábítószert előállítani, terjeszteni, használni és népszerűsíteni tilos. 

A kormánybiztos kiemelte, hogy a kábítószerek elérhetősége csökkent. Vagyis kevesebb van a piacon, kevesebb a fogyasztás, és kevesebben vannak olyanok is, akik először próbálják ki a drogokat.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.