Magyar ízek, kézművesség, kulturális és családi programok mindenkinek
Vágó Bernadett, a Szent István-nap ünnepségsorozat egyik nagykövete arról tájékoztatott, hogy a gasztronómiai programok közül a Csárdafesztivált rendezik meg a Vörösmarty téren, ahol hagyományos és különleges ételeket lehet megkóstolni Kovács Lázár séf vezetésével, továbbá népzenei és hagyományőrző programok is várják a látogatókat.
A magyar ízek utcáján különleges fogásokat lehet majd kóstolni a Döbrentei tér és a Lánchíd között, itt lehet elsőként megízlelni az idei Szent István-napi kenyereket, a sétáló süteményt, illetve Magyarország nyertes tortáját és cukormentes tortáját.
A margitszigeti nagyréten lesz a családi élménysziget, ahol sportolni lehet, többek között Rubint Rékával, de itt is lesznek koncertek augusztus 19-én és 20-án: Zoltán Erika, Horváth Tamás, Kefir, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl veszi birtokba a színpadot. Augusztus 17-én nyitja meg kapuit a Mesterségek ünnepe, másnap pedig a Vigadó Piano.
Egy másik új helyszín lesz a KultúrKavalkád, melynek a Szabadság tér ad otthont, ahol a kicsiknek lesz bábszínház, jazz- és gyermekdalok, továbbá szimfonikusok. A Kreatív Fesztiválon és a Művészkertben a Millenáris Parkban teret kapnak a divat-, forma- és ékszertervező művészek. Megelevenedik a történelem a Várban a Tóth Árpád sétányon, ahol hagyományőrzők adják elő a magyar históriák hősies jeleneteit, a Hősök útja szelfi-ponton a hősökkel lehet közösen fotókat készíteni.
A gyermekes családokat várja a városligeti Varázsliget, ami a gyerekprogramok központja lesz, ahol Süsüvel és Bodrogi Gyulával lehet találkozni, valamint idén is kipróbálhatók a tavaly remekül sikerült herceg- és hercegnőképző programok.
Biztonság és egyedülálló látványvilág Európa legnagyobb tűzijátékán
Tóth Ferenc, a tűzijátékot szervező NUVU Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a pirotechnikai termékek minden szempontból megfelelnek az uniós követelményeknek, a rádiójelek digitálisan kódoltak és szabotázsvédettek. A tűzijáték végrehajtásáról részletes és alapos biztonsági terv készült, a program bármelyik pillanatban leállítható.
A 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, kilenc uszályról, illetve 65 pontonról, továbbá idén is lesz fényfestés, lézerjáték és drónshow.
Az előadás hat felvonásból fog állni, a Duna-parton a teljes látványtér hosszában kihangosítás szolgálja az élményt. A látványtér öt kilométer hosszú szakaszon, a Petőfi hídtól a Margit hídig tart majd – tudatta.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!