Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben – üzenik Magyar Péternek a bicskei áldozatok

Sérelmezi az egyik bicskei áldozat, hogy amit ők túléltek, abból mások kampányt építettek. Pop Mert nyílt levelet írt Magyar Péternek, mert már az áldozatoknak sem tetszik, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt önös célokra használják az ügyüket.

2025. 07. 08. 16:12
online publik
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pop Mert, az egyik bicskei áldozat a Tisza Párt hétfői gyermekvédelmi konferenciája kapcsán fordult a sajtóhoz – írta meg a 444. Pop Mert nyílt levelében először lényegében bemutatkozik, és elmondja, hogy gyermekvédelmi gondozottként nőtt fel. Tizennyolc éven át élt az állami gondoskodás rendszerében. Túlélője annak a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazási ügynek, amelyben a nevelőotthon igazgatója éveken át abuzálta a rá bízott fiúkat. Az ügy kirobbanásában kulcsszerepe volt: 2016-ban büntetőfeljelentést tett az igazgató ellen, ezzel segítve másoknak is, hogy megszólaljanak.

Az áldozatok szerint Magyar Péter és a Tisza önös célokra használja a bicskei ügyet. Forrás: Facebook

A férfi azért írta meg a nyílt levelet, mert felháborítónak tartja, hogy a Tisza gyermekvédelmi konferenciáján szerepet kapott Gál András. Ő korábban a sértettek jogi képviselője volt. Már nem az, mert „súlyosan visszaélt a kiszolgáltatottságukkal” és „a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet”.

Pop Mert a nyílt levélben azt írta, kifejezetten Magyar Péternek címezve:

Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti. Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is 'felkínált' volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár, András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?

A fiatal ezután úgy folytatja: most azt látják, hogy Gál András a Tisza gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a bicskei áldozatokhoz.

A nyílt levélben az áll: Ez a viselkedés újabb pofon a túlélőknek. – Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké – írja Pop Mert.

A fiatal úgy zárta a nyílt levelet:

Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.