Hangfelvételhez jutottak a nyomozók, bajba kerülhetnek Magyar Péter emberei
Figyelemre méltó, hogy Magyar Péter megtűri, hogy információgyűjtő emberei sorra okozzák neki a kellemetlenségeket.
Figyelemre méltó, hogy Magyar Péter megtűri, hogy információgyűjtő emberei sorra okozzák neki a kellemetlenségeket.
Mentoráltján keresztül kerülhetett közel a Tisza Párthoz.
Az áldozatoknak nem tetszik, hogy a Tisza Párt önös célokra használja az ügyüket.
Gál András információink szerint elsők között kezdte követni tavaly februárban Magyar Pétert. Szinte a kezdetektől együtt építkeztek, Gál hozta be Nagy Ervint is Magyar mellé.
A Gál András-féle csapat egyik akciója miatt korábban kényszerítés gyanújával tettek feljelentést.
A Gál András-féle csapat egyik akciója miatt kényszerítés gyanújával tettek feljelentést.
Kényszerítés miatt indulhat eljárás a Gál–Radnai–Vályi-Nagy-trió sajtóban megjelent akciója kapcsán.
Magyar Péter emberei nyomásgyakorlással és fenyegetéssel próbálnak a kormány ellen felhasználható adatokat gyűjteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszol a Parlamentben.
Minden a kormánypártok mellett szól a baloldallal szemben, mind szakmai, mind morális szempontból.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Trump a frontvonalak mentén húzná meg a béke határait.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
Október 20. és november 5. között még lehet szavazni, hogy ki nyerje a közönségdíjat.
Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.