– Orbán Viktor ismét egy olyan stratégiai jelentőségű beszédet mondott Tusványoson, amire az ellenzéki szereplők egyike sem képes. A miniszterelnök tusnádfürdői beszédei a magyar politikai élet legnagyobb hatású témakijelölő beszédei,
az itt megfogalmazott gondolatok jelentik a kormányzás intellektuális kereteit,
illetve meghatározzák a stratégiai horizontot a magyar jobboldal számára – írta közösségi oldalán a miniszterelnök beszéde után gyorselemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
A szakértő szerint a kormányfő egy magabiztos és választási győzelemre készülő politikus képét mutatta, amit erősíthet, hogy
a Fidesz belső közvélemény-kutatásai alapján a 106 egyéni körzetből jelenleg nyolcvan körzetet megnyernének a kormánypártok,
ami egyértelműen fölényes győzelmet jelentene. Ugyanakkor 2022-ben 87 körzetben nyert a Fidesz, így Orbán Viktor kiemelte, dolgoznak tovább, hiszen még nagyobb győzelmet szeretne elérni.
A miniszterelnök egyik legnagyobb bejelentése a Digitális Polgári Körök életre hívása, ami a 2002-ben létrehozott és a Fidesz hatalmas választási sikereit megalapozó Polgári Körök modern változata lesz, ugyanis a politikai csaták ma már sok szempontból az online térben dőlnek el.
Így a májusban létrehozott Harcosok Klubjának már több mint harmincezer online aktivistája mellett létrejönnek olyan helyi szerveződések is, amelyek várhatóan az egyes településeken, egyéni választókörökben segítik a Fidesz választási kampányát – folytatta Deák Dániel.
Hozzátette: ezek a Polgári Körök a kormányfő értelmezése szerint nem a politikai csatákról szólnak majd elsősorban, hanem az országépítésről, azaz olyan emberek lesznek benne, akik nem elsősorban a politikai kampányban vesznek részt, hanem az ország jövőjéről gondolkodnak és beszélgetnek.
A Digitális Polgári Körökről ezen a linken tudhatnak meg többet.
A magyaroknak nem kell háborús költségvetés
Deák Dániel kitért arra is, hogy Orbán Viktor az uniós pénzek kapcsán világossá tette:
amíg nem kapjuk meg a pénzünket, addig nem szavazzuk meg a következő uniós költségvetést.
Persze a tiszások és a DK-sok is hazahoznák a pénzeket, de a magyar szuverenitásért cserébe, ami nem fogadható el a miniszterelnök szerint. Az ország szuverenitásáért folytatott küzdelem tehát folytatódik.