Razzia a nagybanin: tízmilliárdos kár, több mint félszáz gyanúsított, alvilági szálak

Csaknem hatvan gyanúsított, több milliárdos nagyságrendű kár, alvilágig érő szálak – ez derült ki eddig a nagybani piacon májusban történt látványos adóhatósági akcióról. Úgy tudjuk, nemrég újabb érintetteket hallgattak ki a nyomozók, a korábbi gyanúsítottak közül pedig az ügy kulcsfigurájának, illetve az egyik alvilági leszámolás tanújának a letartóztatását is meghosszabbították.

2025. 07. 28. 19:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatvanhoz közelít azoknak a gyanúsítottaknak a száma, akiket az elmúlt évek legnagyobb adóhatósági razziájában állítottak elő. Információink szerint a közelmúltban is hallgattak ki gyanúsítottakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.

nagybani
Illusztráció - Fotó Bach Máté

Ahogy arról már többször beszámoltunk, májusban óriási razziát tartott a Budapesti Nagybani Piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az elmúlt évek egyik legnagyobb méretű adóhatósági akciója volt ez az intézkedés, amelynek során a NAV három bűnügyi igazgatósága összesen 78 helyszínen csapott le, 55 személyt állítottak elő és gyanúsítottak meg, továbbá jelentős vagyont foglaltak le. 

A több szervezett bűnözői csoportot érintő ügynek van budapesti és pécsi szála is, és összességében tizenöt fő van letartóztatásban. 

A bűnbandák által okozott kár meghaladja a tízmilliárd forintot. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomozó adóhatóság több száz millió forintnyi készpénz mellett nívós ingatlanokat, márkás karórákat és autókat, illetve egy hajót is lefoglalt.

Korábbi információnk szerint az akció részeként fogta el a NAV az egyik legbrutálisabb maffialeszámolás, a Döcher-gyilkosság egyik tanúját, illetve a piac egyik legbefolyásosabb vállalkozóját, M. A.-t is. 

Előbbi Pécsett, utóbbi a fővárosban került rács mögé. Úgy tudjuk, mindkettőjük letartóztatását hónapokkal meghosszabbították. M. A.-ról már sokszor megírtuk, hogy róla egy 2019-es vallomásban is szó esett. Egy áfacsalási ügyben érintett férfi tett rá terhelő vallomást, megemlítve azt is, hogyan működik a piachoz köthető költségvetési csalás.

A kipakoló és együttműködő gyanúsított arról is beszélt, hogy M. annak idején neki elmondta: jó viszonyban van – az akkor még szabadlábon lévő, azóta több alvilági leszámolás miatt elítélt – Portik Tamással és körével, így „a városban neki van a legnagyobb hatalma”. 

Az egykori bűntárs évekkel ezelőtt megemlítette azt is, hogy M. A., és több bűnöző egy komoly, milliárdos károkat okozó bűnszervezetet irányít. A fentiek alapján úgy tűnik, a férfi igazat mondott.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Police.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.