Nem tudott sokáig bujkálni a fiatal nő, akit több bűncselekmény miatt is köröztek, a rendőrök hamar elkapták – közölte a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség a közösségi oldalán.

A hajdúhadházi rendőrök egy húszéves vámospércsi nő után nyomoztak, akit fiatal kora ellenére súlyos bűncselekmények miatt keresett több hatóság is.
Három körözés volt érvényben ellene személyi szabadság megsértése, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint fogolyszökés miatt.
A nő igyekezett eltűnni a hatóságok látóköréből, de a hajdúhadházi rendőrök kiderítették, hogy Miskolcon bujkál az egyik ismerősénél. Felvették a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályával és július 31-én közösen csaptak le a fiatal nőre.
Az akció sikeres volt, elfogták, majd Budapestre szállították javítóintézetbe.