Nem a parkolás szükségessége, hanem a pénz a vita tárgya
A közgyűlési vitában a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Szepesfalvy Anna is arról beszélt, hogy a kialakult helyzetben megrendült a bizalom a főváros vezetése és a kerületek között.
Mint fogalmazott, nem szeretnék akadályozni a megegyezést, ugyanakkor szerinte méltatlan helyzet alakult ki a főpolgármester és a kerületi polgármesterek közötti üzengetés miatt.
Szepesfalvy szerint valójában nem is az a kérdés, hogy szükség van-e közös parkolási rendszerre, hanem az, hogy mi történik a parkolásból származó bevételekkel. A Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kerületektől olyan bevételeket vonnának el, amelyekből jelenleg részben olyan feladatokat is finanszíroznak, amelyek a főváros hatáskörébe tartoznak, miközben a kerületek saját feladataikat is ezekből az összegekből látják el.
Megszólalt Karácsony Gergely
Karácsony Gergely az ülés elején arról beszélt, hogy a Fővárosi Közgyűlés magasabb rendű jogszabályokat írna át. A főpolgármester jelezte azt is, hogy az FKT-ban még van kiadó hely, aminek a sorsáról a következő közgyűlésen dönthetnek. Karácsony Gergely kitért arra is, hogy a kerületi polgármesterek a Fidesz döntése miatt nem tagjai a közgyűlésnek.
A főpolgármester arról is beszélt, hogy a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülésén „hangos, indulatos, de remélhetőleg érdemi vita” után el tudják fogadni azokat a szempontokat, amelyek az egységes parkolási rendszer alapját adhatják.
Barabás Richárd, a Párbeszéd frakcióvezetője világossá tette, hogy leszavazza a napirendet, mert a Fidesz miatt kerültek abba a helyzetbe, amiben egyáltalán ki tudnak alakulni ilyen konfliktusok.
Böröcz László, az I. kerület fideszes polgármestere szerint Karácsony Gergely épp olyan időpontra hívta össze a kerületi polgármestereket, amikor a kerületek többségében testületi ülést tartanak. Böröcz László reméli, ez nem szándékos volt, és bízik benne, hogy találnak egy új időpontot. Karácsony Gergely megjegyezte: a BÖSZ alapszabálya szerint ez volt az utolsó időpont, amikorra összehívhatta az ülést.
























