Az önfelszámolás útjára lépett az MSZP

Kilépett az MSZP-ből Érsek Zsolt, a párt megyei, illetve Hatvan térségének választókerületi elnöke, miután nem engedték neki, hogy szocialista színekben induljon Hatvan polgármesteri székéért — értesült a Magyar Nemzet. Érsek szerint a Tóth Bertalan vezette elnökség sunyi, alattomos módon bánt el vele, miközben beállt a liberálisoktól a szkinhedekig támogatott jelölt mögé.

Bákonyi Ádám
2019. 08. 28. 6:18
Érsek Zsolt; Kollányi Gábor
Érsek Zsolt szerint az elnökség tévútra vezette a pártot Fotó: MTI/Tréba Ákos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valósággal felszámolja önmagát az MSZP azzal, hogy az önkormányzati választásra készülve az országos elnökség sorra lépteti vissza saját erős embereit a közös ellenzéki jelöltek javára.

A napokban ez történt Érsek Zsolttal, a párt megyei, illetve Hatvan térségének választókörzeti elnökével is, aki ezért lemondott minden, MSZP-ben viselt választott tisztségéről és kilépett a pártból.

„29 évi párttagság (az MSZP alapító tagja vagyok Hatvanban), 16 év egyéni országgyűlési képviselőség és nyolc év hatvani polgármesterség után az a fő problémátok velem, hogy MSZP-színekben akartam indulni abban a városban, ahol a Fidesz–KDNP-vel szemben két civil szervezet méretteti meg magát, az egyiket, az Együtt Hatvanért Egyesületet az ellenzéki pártok támogatják a liberálisoktól a szkinhedekig” – indokolta lemondását Tóth Bertalan pártelnökhöz írt, lapunk birtokába jutott levelében Érsek.

Érsek Zsolt szerint az elnökség tévútra vezette a pártot
Fotó: MTI/Tréba Ákos

A politikus ebben kifejezetten Tóthnak címezve azt írta, hogy „amikor az MSZP elnöksége tárgyalta a hatvani ügyet, te már tudtad, hogy megyei elnökként megfosztottatok a megye egész területére kiterjedő aláírási jogomtól, gyámság alá helyeztétek Hatvant, sunyi, alattomos módon ezt velem nem közöltétek.”

„Már magam sem tudom, kik vagytok ti valójában! Amit a Fidesz öt év alatt nem tudott elérni, hogy megtörjön, az MSZP jelenlegi vezetésének két nap alatt sikerült” – fakadt ki levelében Érsek Zsolt.

Emlékezetes: hasonló módszerrel bántak el Horváth Imrével is, aki Újpesten volt több cikluson keresztül önkormányzati képviselő, majd Kiss Péter halálát követően megnyerte az újpesti–angyalföldi körzet képviseletét az időközi országgyűlési választáson.

Őt is végig hitegette az MSZP elnöksége, hogy természetesen majd elindítják 2018-ban, miközben már egy évvel korábban megmondta neki a DK-s Varju László a Parlament mélygarázsában, hogy a pártjaik közötti alku szerint ő fog indulni, jobb ha Horváth magától félreáll. Mivel ezt Horváth a szocialista vezetéstől soha nem hallotta, nem kapott erről értesítést, sőt, letagadták az alku létezését, ezért indulni készült a választáson.

Aztán megdöbbenve tapasztalata, hogy az újpesti alapszervezetben szervezkednek ellene, s végül egy addig ismeretlen és jelentéktelen ember mellett döntöttek, aki azzal kampányolt maga mellett, hogy ha jelöltté választják, akkor lemond erről más párt javára.

Miután Horváth kilépett a pártból és bejelentette függetlenként való indulását, Varju hol fenyegetve, hol ígérgetve próbálta lebeszélni. Egy ilyen próbálkozásról készült hangfelvétel került a PestiSrácok birtokába, amely alapján választás rendje elleni bűntett gyanújával indított nyomozást az ügyészség.

Oláh Csaba, a Heves Megyei Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke, az MSZP roma tagozatának tagja lapunknak pedig úgy nyilatkozott korábban, hogy a megyében gyakorlatilag megszűnt az MSZP, mert az elnökség arra kényszeríti őket, hogy az esélyes jelöltjeik helyett más pártok delegáltjait támogassák.

„Közismert szélsőjobboldali figurákat kellene támogatnunk, akikre a baloldali szavazók nem fognak voksolni” – mondta Oláh. A napokban pedig a Csepelinfo.hu számolt be arról, hogy a helyi MSZP-s képviselőjelölt, Dobák István kampányolás közben tudta meg, hogy pártja már nem őt támogatja. Bangóné Borbély Ildikó csepeli elnök és Szenteczky János kampányfőnök ezt szándékosan eltitkolták előle, mert attól féltek, hogy Dobák végül független jelöltként indulna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.