Bevételei harmadát elveszítheti a Budapesti Közlekedési Központ

Akár húszmilliárd forintos bevételkiesést is okozhat a járványhelyzet idén a fővárosi közösségi közlekedésben. A menetdíjbevétel csökkenését a teljesítmény- és a költségcsökkentés nem tudja azonos ütemben követni. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. minden olyan költségtételt, amely halasztható, leállított, a futó beszerzéseket pedig felülvizsgálta.

2020. 05. 18. 5:55
null
Kevés volt az utas, alig fogyott a jegyekből, bérletekből Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt nyolc hétben közel nyolcmilliárd forintos a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. bevételkiesése a 2019-es bázisévhez hasonlítva. Ez az év végére akár húszmilliárd forintra is nőhet – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Főpolgármesteri Hivatal a koronavírus-járványnak a fővárosi közösségi közlekedésre gyakorolt hatása kapcsán. Lapunk kérdésére azt is hozzátették: a veszteség mértékét a BKK pontosan akkor tudja majd megmondani, ha már látják, mikor állhat vissza a teljes körű szolgáltatási szint, azaz mikor kezdenek el újra a korábbi mennyiségben jegyet, bérletet vásárolni az utasok.

A főváros tapasztalatai szerint a BKV járatain tapasztalt jelentős utasszámcsökkenéssel párhuzamosan a bevételek visszaesése is megfigyelhető, amire két fő oka van: egyrészt a járvány ideje, másrészt annak mértéke. A városvezetés szerint annyi már most bizonyosan látszik, hogy a turizmussal összefüggő termékek – a napijegyek és a repülőtéri vonaljegy – értékesítése a beutazási tilalom alatt drasztikusan visszaesett, és a járvány megszűnése után is csak lassú visszaállásra lehet számítani. A másik legnagyobb kiesést okozó termékcsoport a bérlet, amelyek értékesítése szintén jelentősen csökkent a járvány kapcsán.

A Főpolgármesteri Hivatal elmondása szerint a járványhelyzet miatt a fővárosi közlekedésszervező társaság felülvizsgálta a 2020. évi üzleti tervét. Minden olyan költségtételt, amely halasztható, leállított, a futó beszerzéseket felülvizsgálta. Arra, hogy konkrétan mely fejlesztések késnek vagy maradnak el véglegesen, a főváros nem adott választ, annyit azonban megjegyeztek, hogy a menetdíjbevétel csökkenését a teljesítmény- és a költségcsökkentés nem tudja azonos ütemben követni. Arra, hogy a hatalmas veszteségek miatt várható-e elbocsátás, illetve a fővárosi cégek alvállalkozóival szerződésbontás a BKV-nál vagy a BKK-nál, megkeresésünkre a BKK lapzártánkig nem adott választ. Április elején azonban olyan információk jutottak el lapunkhoz, hogy a BKK-nál listát készítenek a cég munkatársainak beosztásáról, életkoráról és az esetleges elbocsátás esetén fizetendő végkielégítések mértékéről.

Kevés volt az utas, alig fogyott a jegyekből, bérletekből
Fotó: Kurucz Árpád

Varga Ivett, a BKK azóta leváltott vezérigazgatója április 6-án még úgy fogalmazott: „A BKK működése jelenleg is stabil.” A Karácsony Gergely főpolgármester által menesztett, a lapunkhoz került dokumentumok szerint a cégen belül zajló ellenzéki politikai rivalizálás áldozatául esett vállalatvezető azt mondta, a bérköltségeket akár a saját forrásaiból is sokszorosan ki tudja fizetni a cég. „A BKK a beszerzéseken és saját kiadásain kíván spórolni, nem a dolgozókon” – emelte ki a fővárosi cég. A tömegközlekedés fenntartására a fővárosi költségvetésben mintegy 105 milliárd forintot terveztek be, amiből 12 milliárd az állami támogatás. A BKV jegybevétele a járvány előtti, 2019-es évben meghaladta a 66 milliárd forintot, amely az idén drasztikusan csökkenni fog, ezért pótlólagos forrásokra lesz szükség a szolgáltatási színvonal fenntartásához. A főváros költségvetésén – mint minden önkormányzatén – várhatóan nagy rést üthet az időlegesen lassuló gazdaság miatt az iparűzésiadó-bevétel csökkenése.

Április 24-én Karácsony Gergely főpolgármester október 15-ig 48 mil­liárd forintot zárolt a 408 milliárdos fővárosi büdzséből. A Fővárosi Közlönyben megjelent dokumentum szerint többek között leállították a fővárosi útfelújítások és forgalomcsillapítási tervek megvalósítását, a Lánchíd és a Széna tér rekonstrukcióját, valamint a 3-as metró akadálymentesítését. Ezek a projektek a legjobb esetben is csak jövőre folytatódhatnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.