Bezzeg Románia! Pénzügyi mélyrepülésben a keleti szomszédunk
Az EU-ban elsőként éli fel a költségvetését Bukarest.
Az EU-ban elsőként éli fel a költségvetését Bukarest.
A Serco tavaly globálisan ötmilliárd fontos bevételre tett szert.
A legtőkeerősebb hazai vállalatok szállnak be a kastélyok felújításába.
Egyre többen utaznak vasúttal, ezzel párhuzamosan a bliccelők száma is nőtt.
„A bevételek más célokra való átcsoportosítása a nemzetközi pénzügyi rendszer minden szabályának és normájának megsértése.”
„Mindent meg kell tennünk, hogy mindenki számára jobb jövőt építsünk.”
A szélsőbaloldali aktivista hallgat arról, hogy milyen gazdasági-társadalmi rendszer kellene.
Hétfőn bejelentette az ukrán katonai vezetés Robotine településének felszabadítását.
Alig 17 nappal a bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegybevételt Greta Gerwig Barbie-filmje.
Míg 2021-ben 142 millió forintot gyűjtöttek, addig a választás évében már 2,61 milliárdot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
Nem zörög a haraszt…
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.