A Tiszának is juthatott az aranykonvojból?
Azért is fontos lenne tisztán látni a Tisza Párt pénzügyei kapcsán, mert felröppent a gyanú, hogy a Magyarországon megállított ukrán aranykonvoj szállítmányából Magyar Péter pártjának is jutott volna. Mint ismert, március 5-én a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) megállított két páncélozott járművet, amelyek az ukrán Oschadbankhoz tartoztak, és Ausztriából tartottak Ukrajnába. A szállítmányt pénzmosás gyanújával lefoglalták, az ügyben azóta is nyomozás zajlik. Bár az ukrán fél szerint a bank saját pénzéről van szó, a történet körül több kérdés is felmerült.

Egy, a TV2-nek nyilatkozó volt ukrán titkosszolgálati munkatárs arról beszélt:
A pénz Olaszországból jön Ausztrián keresztül, a Tiszának hetente ötmillió eurót hoznak fekete sporttáskában. Az ukránok azért pénzelik a Tiszát, mert kormányváltást akarnak Magyarországon.
Korábban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter az elmúlt években többször is beszélt arról, hogy húszmilliárd forintra lenne szüksége egy kampányhoz. A szakértő szerint
ennek fényében meglehetősen érdekes, hogy az ukránok pont Magyarországon keresztül furikáznak több tízmilliárd forintnyi készpénzt.
Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök pedig azt állította, hogy a lefoglalt aranykonvoj valójában nem az Oschadbanknak, hanem az ukrán kormány korrupciós pénzeiből Magyar Péternek szállított pénzt.
Tehát a hivatalos adatok szerint már tavaly is jelentős összegekből gazdálkodott a Tisza Párt. Azonban a hárommilliárdos bevétel, amit 2025-ben produkálhattak, Magyar Péter bevallása alapján is csak egy töredéke annak az összegnek, amire egy sikeres választási kampányhoz szükség van. Így valóban kérdés, hogy a kampányhoz szükséges pluszforrásokat honnan teremtették elő.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Máté Krisztián)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!