
Fotó: Bach Máté
A megközelíthetőséget ért ellenzéki kritikák kapcsán a képviselő leszögezte: fejlődő, növekvő lakosságú kerületről és agglomerációs területről van szó, ezért a kormány a fővárosi egészségügyi fejlesztéseket egy koordináta-rendszerben elhelyezve Újbuda Dobogó nevű városrészében jelölte ki az új centrumkórház helyét, különös tekintettel annak mentőautók és mentőhelikopterek általi elérhetőségére. – A heliporton kívül az M1–M7 közös autópálya-szakaszon külön mentősáv és új csomópont, valamint megfelelő számú parkoló fogja biztosítani a megközelítést. Az új kórház felépítése természetesen magával hozza a tömegközlekedés bővítését, ami elsősorban kötöttpályás – 4-es metró, villamos – fejlesztést jelenthet, de már jelenleg is kilenc buszjárattal érhető el a terület – sorolta az országgyűlési képviselő.
Simicskó István szerint a főváros és a kerület új vezetése részéről időhúzás tapasztalható, miközben a kormány szándékai egyértelműek: zajlik a szuperkórház tervezőmunkája, amit a helyszínhez kell igazítani és folyik a 700 milliárd forintos Egészséges Budapest program megvalósítása. – Az ellenzék választási kampányában nem volt szó kórházstopról, ehhez képest most olyan, mintha azt valósítanák meg. Az egészség, az nem tréfadolog, nem lehet viccelni vele, nincs ellenzéki és kormánypárti beteg, sérült – hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus.
Karácsony Gergely által az FKT ülésén felvetett kelenföldi alternatív, fővárosi tulajdonú helyszín kapcsán megkerestük a Főpolgármesteri Hivatalt is, de több nap elteltével tegnapi lapzártánkig sem kaptunk választ kérdéseinkre.
A főváros hivatalos oldalán, a Budapest.hu-n elérhető a barnamezős területek katasztere, mely szerint a XI. kerületben 2018-ban összesen 244,5 hektár ilyen terület volt, amelyek nagy része magán- vagy gazdasági társasági tulajdon. Kelenföldön a vasútállomás két oldalán van olyan, döntően nem fővárosi tulajdonú telekcsoport – összesen 89 telekkel –, aminek hasznosítása lehetséges lenne, de ezek egybefüggő mérete a Szent Imre-kórház telephelyének nagyságát sem éri el. A közeli volt Volánbusz-telep környezetében pedig folyamatosak az új beruházások.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!