Kelenföld városközpont: mégis marad a szolgáltatóház
Engedve a lakossági nyomásnak, a képviselő-testület érvénytelenítette a kelenföldi szolgáltatóház eladására kiírt pályázatot.
Engedve a lakossági nyomásnak, a képviselő-testület érvénytelenítette a kelenföldi szolgáltatóház eladására kiírt pályázatot.
Aláírták a szerződést, új buszvégállomás épül Kelenföldön – jelentette be az államtitkár.
Karácsony Gergely főpolgármester minden jel szerint blöffölt – hogy húzza az időt–, amikor tavaly decemberben azt mondta, hogy az új dél-budai szuperkórház felépítéséhez kelenföldi területeket ajánl fel.
A Kelenföldet és Ferencvárost is érintő körvasúton jelentős S-Bahn-fejlesztéseket terveznek, így új megállót kap a Kopaszi-gát és a tervezett észak-csepeli városrész is.
A Déli összekötő vasúti Duna-híd felújításával párhuzamosan megindult a kapcsolódó vasútvonalak háromvágányúra bővítésének előkészítése is.
Gulyás Gergely miniszter emlékeztetett arra, hogy Budapesten jelenleg nincs közlekedési múzeum; bár a nagy közlekedési múzeum tervei már elkészültek, de megvalósítása még jó néhány évig eltarthat.
Kiköltözött a Kelenföldi pályaudvar XIX. századi épületéből a MÁV-Start, a pénztárakat és jegyautomatákat a korszerű, a 4-es metróval közös aluljáróba telepítették.
A menetrendszerű vonatközlekedés fokozatosan helyreáll a Kelenföld-Nagytétény-Martonvásár-Székesfehérvár vasútvonalon, ahol a MÁV elkészült az este elromlott sorompók javításával – közölte a Mávinform vasárnap késő este az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt a merénylő.
A politikus szerint a választások előtt bizonyos témákról nem szabad beszélni, a győzelem után viszont mindent lehet.
A válogatott hazai találkozói akkor is telt, vagy közel telt házasak, ha nem Cristiano Ronaldo az ellenfél.
Elég egyetlen pszichésen beteg ember, aki a koncerten valaki meggyilkolását látván komolyan veszi a produkciót és felhatalmazva érzi magát.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
Több szankcióról és Ukrajna további támogatásáról beszélt.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.