Draskovics belekeveredett a fővárosi zaklatási ügybe

A bíróság megállapítja, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát azzal, hogy az általa kiadott magyarnemzet.hu nevű online sajtótermékben a 2020. április 29. napján megjelent, „Draskovics belekeveredett a fővárosi zaklatási ügybe” című cikkben valótlanul állította a felperesről, hogy zaklatási ügybe keveredett, a Nagy Zsolttal szemben zaklatás gyanúja miatt indult vizsgálat minden fázisa körül a felperes bábáskodott, a hatáskörét jócskán túllépte, ő mozgathatta a háttérből a szálakat, valamint öt, zaklatás miatt panaszt tevő munkatársnak megígérte, hogy csak az ő jóváhagyásával rúghatják ki őket a következő két évben.

2020. 04. 29. 5:55
Surányi György; Draskovics Tibor
Budapest, 2015. március 12. Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter (b) és Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az Áldás vagy átok? A magyarországi gazdasági és pénzügyi stabilizáció 20. évfordulója című, a Szabadság és Reform Intézet Alapítvány által szervezett konferencián Budapesten, a Benczúr Hotelben 2015. március 12-én. MTI Fotó: Soós Lajos Fotó: MTI/Soós Lajos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint a BKK nemrégiben kipattant zaklatási ügyét is politikai céljaira használta Draskovics Tibor. A vállalat igazgatósági elnökének több konfliktusa is volt a zaklatásokkal vádolt Nagy Zsolttal, aki azt állítja, hogy az ellene folytatott esélyegyenlőségi vizsgálat súlyos szabálytalanságai mögött is Gyurcsány egykori minisztere áll.

 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) múlt héten kipattant zaklatási botránya leginkább Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc egykori mindenesének, a vállalat igazgatóságát elnöklő Draskovics Tibornak a szándékai szerint alakulhatott. Mint megírtuk, Nagy Zsoltot, az elektronikus jegyrendszer projektvezetőjét egy néhány hétig tartó vizsgálat lezártával elbocsátották, miután több munkavállaló is azt panaszolta, hogy zaklatta őket. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumokból kiderült, hogy

 

Draskovics – hatáskörét jócskán túllépve – a zaklatási ügy minden fázisa körül ott bábáskodott, az egyébként titkos vizsgálat minden részletéről tudott, s még az esélyegyenlőségi eljárásrendet is az ő előterjesztése alapján fogadták el.

 

Azonban azt, hogy Nagy Zsolt pontosan mit követett el, mind a mai napig nem tudni. Egyes hírek szerint verbálisan zaklatta több kolléganőjét.

 

Visszavont vallomás

 

Az egyik hölgy, aki terhelően nyilatkozott róla, később visszavonta a „vallomását”. Ez azt követően történt, hogy rájött, Nagy Zsolt mégsem nevezte őt rossz kislánynak. Egy másik kolléganője állítólag arra panaszkodott, hogy fizikálisan is zaklatta, ám erről semmiféle részlet nem szivárgott ki. Az mindenesetre tény, hogy miután Draskovics tavaly ősszel feltűnt a fővárosi cégnél, többször összetűzésbe került a projektvezetővel. Nagy Zsolt pél­dául az év elején jelezte, hogy

 

a jegykiadó automatákra kiírt új közbeszerzés jócskán túlárazott, s az ügyben indult audit megállapította a Draskovics bizalmasának tartott akkori vezérigazgató-helyettesnek, Kerékgyártó Jánosnak a felelősségét.

 

A Népszava korábbi beszámolója szerint Draskovics és bizalmasa súlyos szabályszegést követtek el, amikor a BKK-n belül ellenőrzést végző ügyvédi irodát megkörnyékezve, érzékeny információkhoz próbáltak hozzájutni. Utóbbi auditot azért indították, mert Kerékgyártó az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó projektekben trükközött a közbeszerzési értékhatárral. Draskovics – akinek nem lehetne beleszólása a BKK operatív feladataiba – értesüléseink szerint, az illetékességei köreivel nem sokat törődve, dönt a vállalat ügyeiről, gyakorlatilag minden anyagot látni akar, amihez döntés kell. Például arra is utasította Nagy Zsoltot, hogy a jegyrendszer új koncepcióját először neki mutassa meg.

Fotó: MTI/Soós Lajos

 

Védett „tanúk”

 

Visszakanyarodva Draskovicsnak a Nagy Zsolt zaklatási ügyében játszott szerepéhez, az egyik legkülönösebb körülmény, hogy a fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint az Esélyegyenlőségi Bizottság jelentését is a 2010 előtti szocialista vezetés megoldóembere értékelte. Amint említettük, a Magyar Nemzethez eljuttatott dokumentumokból kiderült, Draskovics az elvileg titkos esélyegyenlőségi vizsgálat minden részletéről értesült, még annak lefolytatása alatt.

 

A zaklatási ügy vizsgálatát is meglehetősen rövidre zárták, a Magyar Nemzet által megkérdezett HR-szakemberek szerint ilyen ügyekben nem megszokott a néhány hetes vizsgálat, főleg ha elbocsátással zárul.

 

Naggyal azonban csak általánosságban közölték, hogy verbális és fizikai inzultusokkal vádolják, és a panasztevők kilétét sem fedték fel előtte, akik még a március 18-i meghallgatáson sem voltak jelen.

A DK elnökének fregoliembere azután lépett, hogy BKK-s bizalmasának neve egy túlárazási ügyben szerepelt
Fotó: MTI/Soós Lajos

Rá­adásul egy belső vizsgálat – amelyet Nagy jogorvoslati kérelme nyomán indított a biztonsági és a jogi osztály – azt tárta fel, hogy

 

az egyetlen munkavállaló, aki fizikai inzultussal vádolta Nagyot, az Kerékgyártónak – vagyis Draskovics bizalmasának – a titkárnője volt.

 

Egy tanú hallotta, amint a BKK HR-vezetője még a zaklatási ügy kirobbanása előtt megpróbálta rábírni a későbbi panaszost, hogy mondjon kompromittáló dolgokat Nagyról. Karácsony Gergely akkor azonnal leállíttatta a vizsgálatot. Ráadásul a Karácsonyéknak nem tetsző jelentésből az is kiderült, hogy az öt panasztevőből négyet a bizottság keresett meg. Draskovics pedig mind az öt munkatársnak megígérte, csak az ő jóváhagyásával rúghatják ki őket a következő két évben.

 

Karácsony nagypénteke

 

Nagy Zsolt a BKK igazgatóságához eljuttatott levelében azt is panaszolta, hogy hivatalos jegyzőkönyv nem készült a meghallgatásról, és csak több nappal később kapta meg a hiányos leiratot, amiből az ügyvédje által mondott több észrevételt is kihagytak. Az április 20-i elbocsátását pedig a vádak megismétlésével indokolták. Érdekesség, hogy a felmondásról szóló főpolgármesteri döntés április 10-én, nagypénteken kelt.

 

Draskoviccsal együtt a 2010 előtti szocialista vezetés több kulcsfigurája is visszatért a fővárosi önkormányzat és a hozzá tartozó cégek vezetésébe, miután a tavaly őszi önkormányzati választáson baloldali többsége lett a Fővárosi Közgyűlésnek.

 

Így mások mellett vezető pozícióba került Gy. Né­meth Erzsébet, aki a DK-hoz 2011-ben történő csatlakozása előtt csaknem húsz évig az MSZP tagja volt, Katona Tamás, az MSZP korábbi pártigazgatója, valamint az egykori MSZMP-s miniszter, Kolber István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.