Hatékonyabbá válnak a védelmi beszerzések

A biztonsági környezet romlásával szembesülve a kormány példátlan mértékben kibővítette a területre szánt költségvetési forrásokat. Hogy a ráfordítás minél hatékonyabb lehessen, a közelmúltban döntöttek a védelmi és biztonsági célú beszerzések racionalizálásáról, egységesítéséről, ezáltal átláthatóbbá tételéről is. Az év végi törvénymódosítással, illetve kormányrendelettel életre hívott Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) ezekben a napokban kezdi meg munkáját – értesült a Magyar Nemzet.

2020. 01. 17. 6:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három évtizedes elhanyagoltságát, súlyos forráshiánytól kísért korszakát követően néhány éve – elősorban a migrációs válság, illetve az ukrajnai konfliktus hatására – került ismét a nemzeti biztonság kérdése a magyar politika homlokterébe.

A honvédelem területén a ráfordítások nagymérvű bővítésből finanszírozott Zrínyi 2026 modernizációs program mondhatni repülőrajtot vett: százmilliárd forintos nagyságrendben születtek régóta esedékes, a katonák által nagyon várt beszerzési döntések.

Számos szerződést írtak alá, A319 és Falcon 7X szállító repülőgépek, H145M könnyű és H225M közepes többcélú helikopterek, Carl Gustaf páncéltörő fegyverek, Leopard 2 harckocsik, PzH2000 önjáró lövegek, légvédelmi rakéta vezetési rendszer megvásárlásáról. Szintén megkezdődött a rendszerváltást követően leépített hazai hadiipar feltámasztása. Cseh licensz alapján kézifegyverek előállítása indult meg egy új kiskunfélegyházi üzemben, a magyar állam pedig tavaly év végén megvásárolt egy neves osztrák aknavetőgyárat.

A kezdeti tapasztalatok ugyanakkor megmutatták, hogy az ínséges időszak „hiánygazdálkodáshoz” idomult beszerzési rendszer, a biztonság területén érintett tárcák és szervezetek különálló, szétforgácsolt beszerzési mechanizmusai nem felelnek meg sem a nagyívű stratégiai szándéknak, sem a konjunktúra követelményeinek.

Erre ad választ a „központi beszerzés szervének” kijelölése, azaz a VBÜ létrehozása, melynek illetékességi területeként a december 20-án kiadott 329/2019. kormányrendelet szövege a honvédelmi, rendvédelmi, bűnüldözési, bűnmegelőzési, büntetőeljárási, büntetés-végrehajtási, nemzetbiztonsági, határőrizeti és határforgalmi, katasztrófavédelmi, adóhatósági és vámhatósági, őrzési, védelmi, illetve önvédelmi célú haditechnikai eszköz és szolgáltatás beszerzéseket sorolja fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jövőben a Honvédelmi Minisztérium mellett a Belügyminisztérium, illetve jószerével minden, biztonsági területen érintett állami szerv beszerzéseinek oroszlánrészét a VBÜ-n keresztül valósítják meg.

A Védelmi Beszerzési Ügynökség tulajdonosi joggyakorlója Maróth Gáspár, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért felelős kormánybiztos. Az Orbán Viktor miniszterelnök által tisztségébe 2018 nyarán kinevezett kormánybiztosnak a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójaként nagy szerepe volt a 2016-ban útnak indított Zrínyi 2026 honvédelmi- és haderőfejlesztési program első, nagy volumenű beszerzéseinek elindításában.

A Magyar Nemzetnek tavaly ősszel adott interjúban Maróth azt mondta: a haderőfejlesztés több egyszerű adásvételnél, a modernizáció a tudástranszferre is kiterjed, és ahol lehetőség van rá, gyártókapacitásokat is Magyarországra hoznak.

„Ezekkel a lépésekkel úgy fordítjuk az adófizetők pénzét haderőreformra, hogy a hazai gazdasági fejlődéshez is hozzá tudunk járulni, és az sem mellékes, hogy közben felhelyezzük magunkat a nemzetközi hadiipar térképére” – fogalmazott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.