Ingatag az ellenzék budapesti egysége

Mindössze pár órát ért meg a Karácsony Gergely által immár másodszor bejelentett teljes ellenzéki egység a közös kerületi polgármesterjelöltekről. A baloldal főpolgármester-jelöltjének szavait pártjának, a Párbeszédnek a közleménye másította meg, kiderült, hogy az „együttműködés jegyében” a Jobbik két kerületben is ráindulhat a baloldal jelöltjeire. Tarlós István főpolgármester szerint Karácsony összevissza beszél. A Fidesz szerint a szivárványkoalíció a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergellyel egy napot se lenne képes együtt dolgozni a fővárosért.

Baranyai Gábor - Kárpáti András
2019. 07. 06. 7:30
Karácsony bejelentése után pártja új jelölteket nevezett meg Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Zsolt közös döntésnek nevezte a IX. kerületi előválasztást, amelynek győztesét támogatni fogják. Az MSZP budapesti elnöke elmondta: Soroksáron támogatják a jobbikos Bereczki Miklóst, és mind a 23 kerületben olyan megállapodást kötöttek a Jobbikkal, ami lehetővé teszi, hogy ne egymással versenyezzen az ellenzék.

Molnár arra is kitért, hogy nagyra értékeli Pesterzsébet jelenleg független, korábban MSZP-s polgármesterének, Szabados Ákosnak a két évtizedes városvezetői tevékenységét, ám szerinte Szabados „átlépett egy olyan határt”, amit nem tudnak elfogadni. Ezzel arra utalt, hogy a Fidesz–KDNP választási együttműködésről tárgyal Szabadossal. Molnár a pesterzsébeti ellenzéki jelölt nevét azonban nem mondta meg, szavai szerint azt csak a jövő héten jelentik be.

Érdemes megjegyezni, hogy míg a szocialista politikus azt hangoztatta, hogy közösen indul a hat párt – köztük a Jobbik – a főpolgármester-választáson is, Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke lapunknak úgy fogalmazott: Karácsony a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje, a Jobbik nem vesz részt az őt támogató kampányban. Karácsony erről a Magyar Nemzetnek annyit mondott: „A Jobbik álláspontja világos, nem állítanak másik jelöltet.”

Kérdésünkre kizárta egy lehetséges zuglói előválasztás kiírását, amit a XIV. kerületi ellenzék vitái miatt egyesek elkerülhetetlennek tartanak. Pikáns adalék, hogy a Hír Tv riporterének kérdésére értelmezhetetlen választ adott a Párbeszéd társelnöke. A riporter azt szerette volna megtudni tőle: kire utalhat azzal a korábbi kijelentésével, hogy „politikai hulla lesz az, aki még egyszer megpróbál bekavarni”. Karácsony pedig a válaszában a televízió szerkesztőségét nevezte meg.

A szivárványkoalíció főpolgármester-jelöltje által délelőtt 10 órakor bejelentett lista nem volt hosszú életű, mivel a Párbeszéd délutáni közleményében már az állt, hogy „az együttműködés keretében a Jobbik két további kerületben is saját jelöltet állít: az V. kerületben Losonczy Pál, a XX. kerületben Bencsik János személyében”. Karácsony pártjának közleménye azért is meglepő, mert a Párbeszéd a többi baloldali formációval együtt elvileg a szocialista Tüttő Katát támogatja az V. kerületben. A XX. kerületben pedig még keresik a baloldali pártok a nekik tetsző jelöltet.

Széllel szemben

Karácsony Gergely a zuglói önkormányzat határozata ellenében akadályozza a helyiek ingyenes parkolását. A XIV. kerületi képviselő-testület ugyanis 2017-ben a fideszes Kovács Balázs módosító indítványával együtt elfogadott egy parkolásról szóló rendeletet. A kormánypárti képviselő javaslata szerint évi száz óra ingyenes parkolási lehetőséget kéne biztosítani a zuglói lakóhellyel rendelkezők számára a városrész parkolási övezeteiben. Habár a kedvezmény bevezetésének határideje tavaly március 31-én lejárt, azóta sem történt semmi. Karácsony jelenleg különböző módokon áll útjába annak, hogy a zuglóiak ingyen parkolhassanak a kerületükben. Mint ismert, a zuglói képviselő-testület a Fidesz javaslatára idén májusban döntött az önkormányzat botrányos – napi egymillió forint veszteséget termelő – parkolási szerződéseinek felmondásáról és arról, hogy június 13-tól legyen ingyenes a parkolás a helyiek számára az egész kerületben. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje a kormánypártok július 1-jei felszólításának sem hajlandó eleget tenni, hogy engedje el a parkolási bírságot azoknak a zuglóiaknak, akiket a megelőző két hétben büntettek meg a kerületben. Zugló közben a pénzügyi összeomlás szélére sodródott, az önkormányzat hónapok óta gyakorlatilag fizetésképtelen. Egyes sajtóhírek szerint egy vagy több beszállító is kezdeményezte az adósságrendezést Zuglóval szemben.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.