Jogi kijátszásnak esett áldozatul a zeneiskolának szánt ingatlan

Gyanús körülmények közt nyerte meg a FreeSZFE Egyesületet támogató Várkonyi Zoltán Alapítvány azt a pályázatot, amely a Damjanich utca 4. számú ingatlan bérlésére vonatkozik. A Molnár Antal Zeneiskolának szánt épület használatáért a nyertes pályázónak alig több mint hatszázezer forintot kell fizetnie.

Hertelendy Gábor
Forrás: mandiner.hu2021. 02. 12. 15:06
null
Az ingatlant az előző, fideszes kerületvezetés idején hozták rendbe Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat úgy alakította ki a Damjanich utca 4. szám alatt álló épület bérlésére kiírt pályázatát, hogy az a FreeSZFE Egyesületnek kedvezzen – derül ki a Mandiner cikkéből. A portál által közzétett dokumentumok alapján harminc plusz pont járt azért, ha a pályázó képzőművészet, színház-, vagy táncművészet besorolású tevékenységet folytat majd az ingatlanban. A zene a felsoroltak között meg sincs említve, noha a felújított épület speciális, hangszigetelt termei kifejezetten zenei munkára lettek kialakítva a Molnár Antal Zeneiskola részére.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy

a FreeSZFE Egyesület végül egyedüli pályázóként nyerte el a Damjanich utcai épület bérleti jogát,

amelyért állítólag havi kétmillió forintot kell majd fizetnie az amúgy adományokból gazdálkodó volt SZFE-seknek. Legalábbis ez volt az egyik legerősebb érv amellett, hogy az egykori színművészetis hallgatókból verbuválódott szervezet költözhessen be az ingatlanba, hiszen a Molnár Antal Zeneiskola – állami intézmény lévén – nem kellett volna, hogy bérleti díjat fizessen.

Niedermüllerék az ingatlan bérlésére kiírt pályázatot szándékosan a FreeSZFE Egyesülethez szabták Fotó: MTI/Mohai Balázs

Aggályokat vet fel továbbá, hogy bár a FreeSZFE Egyesület költözött be az ingatlanba, a pályázatot mégis az 1992-ben a Vas utca 2/c-be bejegyzett Várkonyi Zoltán Alapítvány adta be, akik korábban már feltűntek a történetben, amikor is adománygyűjtést szerveztek az SZFE tiltakozó hallgatóinak megsegítésére.

Erre a megoldásra valószínűleg azért volt szükség, mert

a Várkonyi Zoltán Alapítvány jogosult lehet a kedvezményes bérleti díjra, míg a pár hete alapított FreeSZFE Egyesület nem tudott volna élni ezzel a lehetőséggel.

A pályázati kiírásban ugyanis szerepelt, hogy a pályázók kedvezményeket is igénybe vehetnek. Ezekről a kedvezményekről pedig egy korábbi határozat számol be, amely szerint ötvenszázalékos kedvezmény jár a karitatív, közérdekű, közhasznú egyesületi, alapítványi tevékenység folytatásáért. Mint ismeretes, a közhasznú egyesületté válásnak egyik feltétele, hogy az adott szervezet két lezárt üzleti évet tudjon maga mögött. Így már érthető, hogy miért nem a pár hete (egészen pontosan a pályázat lezárultának napján, január 28-án) bejegyzett FreeSZFE Egyesület adta be a pályázatot, hanem a Várkonyi Zoltán Alapítvány.

Szintén kitűnik a határozatból, hogy további harmincszázalékos kedvezmény jár azért, ha az ingatlanban kulturális tevékenység folyik, így összesen nyolcvanszázalékos kedvezménnyel bérelhetnék a volt SZFE-sek a helyet az önkormányzattól. A PestBuda azonban arról számolt be, hogy az önkormányzat rendelete mindössze együttesen legfeljebb hetvenszázalékos kedvezmény igénybevételét teszi lehetővé. A portál számításai szerint az 1345 négyzetméteres épület 2 044 400 forintos bérleti díjából 1 431 080 forintot engedhet el az önkormányzat, így a frissen felújított épületért a FreeSZFE Egyesületnek (vagyis a helyettük pályázó Várkonyi Zoltán Alapítványnak)

mindössze havi 613 320 forintot kellene fizetnie.

Most, a rendkívüli helyzet idején még ennek a bérleti díjnak a megfizetése alól is mentesül az ingatlan bérlője, hiszen a kormány nemrég meghozott döntése szerint 2021 februárjától júniusig azoknak, akik meghatározott célra bérlik az önkormányzatok tulajdonában álló helyiségeket, nem kell bérleti díjat fizetniük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.