Kocsis Máté: Rendben van, hogy hivatalnokokkal kampányoltatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mint mondta, ezeknek az embereknek „van egy állásuk, és azért kapják a fizetésüket”.

MNO
2016. 09. 29. 7:11

„A DK-sok meg a szocik is elég ravaszak ahhoz, hogy ilyet csináljanak” – fogalmazott, hozzátéve: az említettek a voksolás „meghekkelésére” konkrét felszólítást is kaptak a Helsinki Bizottságtól.

A Demokratikus Koalíció választási csalás gyanúja miatt bejelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottságnál, mert sajtóhírek szerint minisztériumi és önkormányzati hivatalnokoknak is a hétvégi kvótareferendumon való részvétel és a nem szavazat mellett kell győzködniük a választókat.

Gréczy Zsolt az MTI-nek felidézte, hogy az elmúlt napokban több ízben is megjelent a sajtóban, hogy a közhivatalnokoknak telefonokat és „Kubatov-listát” ad a Fidesz, hogy a vasárnapi népszavazásra mozgósítsanak. Az ellenzéki politikus hozzátette: ezt Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester szerdán az ATV-ben elismerte, de szerinte „technikai részletkérdés”, hogy a közpénzből fizetett állami alkalmazottak a Fidesznek kampányolnak. A Fidesz szerint bizonyára a választási csalás is csak „technikai részletkérdés” – tette hozzá a szóvivő.

A DK úgy gondolja, nem „technikai részletkérdés”, hogy a Fidesz „választási csalással és pártállami módszerekkel” akarja érvényessé tenni a vasárnapi „EU-ellenes álnépszavazását”, és mindenkit arra buzdít, hogy vasárnap ne menjen el szavazni, ne támogassa a „pártállam” EU-ellenes támadását – mondta Gréczy Zsolt.

„Az is mutatja, mennyire fontos eltakarni a folyamatos lopást, hogy Kocsis Máté fideszes polgármester szerdán beismerte, önkormányzati munkatársakat használnak népszavazási kampányra” – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. Hozzátette: mindez hűtlen kezelés és hivatali visszaélés, mert a dolgozóknak nincs a munkaköri leírásukban a telefonálgatás, ráadásul a munkájukat sem végzik, ezért az LMP feljelentést tesz emiatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.