Latorcai János: Egyszerre nem lehet nemzethűnek és globalistának lenni

A kereszténydemokrata alapokon nyugvó családpolitikára büszkének kell lenni, még akkor is, ha vannak, akik ezt támadják, maradinak tartják és képmutató módon mutatnak rá a hibákra – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Latorcai János. Az Országgyűlés KDNP-s alelnöke szerint a kereszténydemokrata politizálás jellemzően intellektuális műfaj, amelynek sajátossága a szeretet, a türelem és a megbocsátás keresztényi erénye is.

Budapest, 2019. október 22. Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 22-én. MTI/Soós Lajos Fotó: Soós Lajos

– Az ideológiai kérdések helyett nem a koronavírus-járvány megfékezésének és a gazdaság újraindításának kellene prioritást élveznie?

– Jelen helyzetben csakis a koronavírus-járvány megfékezésének és a gazdaság újraindításának kellene prioritást kapnia. A magyar kormány következetesen ezt az álláspontot képviseli mind az EU-s viták, mind a hazai politikai döntések során. Az Európai Unió gazdasági együttműködésként jött lére, a szervezeti kereteket is ennek megfelelően alakították ki, éppen ezért jelenlegi formájában alkalmatlan is arra, hogy azt a jogállamisági ködös feltételekbe burkolózva egy kétes identitású ideológiai közösségé alakítsák. Az országgyűlési határozat, amely az EU-s kifizetések ilyen típusú jogállamisági feltételekhez való kötését elutasította, egyúttal e törekvés elé is gátat kívánt állítani. Mindezek ellenére Magyarország konstruktívan és kompromisszumkészen állt az előttünk tornyosuló problémák megoldásához, bízva abban, hogy valóban létezik egy közös európai érdek, és az nem más, mint a koronavírus-járvány és gazdasági hatásainak leküzdése, ezért is sikerült múlt héten Brüsszelben megállapodni.

– Európa vezetőinek többsége azonban nem így látja. Sokan az Európai Tanácsban született kompromisszumos megállapodás ellenére is a magyar és a lengyel kormány politikáját tarják felelősnek az EU minden problémájáért.

– Ez a megközelítés rendkívül sematikus és egyúttal teljesen alaptalan is, hiszen a probléma valójában sokkal összetettebb. A kialakult helyzet jól tükrözi nemcsak az Európai Unió, hanem a kontinensünk észak–déli és kelet–nyugati gazdasági és kulturális megosztottságát is. Ezek a törésvonalak már a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság idején is kitapinthatók voltak, sajnos azóta még tovább mélyültek. Az úgynevezett „fukar államok” igazából nem kívántak érdemben segítséget nyújtani a koronavírus-járvány gazdasági következményei által leginkább sújtott déli államoknak, és ennek a felelősségét sem kívánják felvállalni, sőt azt a politikai fegyverként alkalmazható jogállamisági klauzulát elutasító Magyarország és Lengyelország nyakába szerették volna varrni.

– A magyar–lengyel kapcsolatok a mostani rendkívüli körülmények között is kiállták a próbát. Elmondható ugyanez kiterjesztettebben a V4-es együttműködésről is?

– A visegrádi négyek közötti együttműködés ismételt életre hívása Antall József miniszterelnök úr egyik legfontosabb és jövőt formáló döntése volt. Ez az együttműködés Orbán Viktor regionális politikájának köszönhetően 2010 óta új lendületet kapott, kiteljesedettebbé vált, és valódi szövetséggé szilárdult. Az elmúlt évtizedben térségbeli partnereinkkel pártállástól függetlenül sikerült együttműködnünk és számtalan történelmi megosztottságon felülemelkednünk. A kapcsolatok, a minket összekötő szálak sokasodása és erősödése jelzi, hogy Közép-Európa a hétköznapokban is kezd megerősödni.

– Miként fogja befolyásolni a térség rövid és középtávú lehetőségeit az amerikai elnökválasztás eredménye?

– Annak ellenére, hogy számtalan, mondjuk úgy, érdekes körülmény befolyásolta az amerikai választások végeredményét és jelenleg is perek vannak folyamatban, a végeredmény tekintetében nem várok érdemi változást. Tartok tőle, hogy az érdemi változások sokkal inkább az Egyesült Államok közép- és kelet-európai politikájában fognak bekövetkezni. Míg Trump elnök úr egy erős és önálló Közép-Európában volt érdekelt, Biden várhatóan Nyugat-Európához képest leértékelődő szerepet szán térségünknek. Annak fényében pedig, hogy Joe Biden a kampány során totalitárius rendszernek nevezte a magyar és a lengyel társadalmi és politikai berendezkedést, fel kell készülnünk az Obama-időszakban már megtapasztalt „demokráciaexportra”. Ez azonban most nemcsak az amerikai Demokrata Párt és annak holdudvarába tartozó neoliberális és új baloldali erők ideológiai irányvonalának erőltetett megfelelést jelent majd, hanem fokozottan gazdasági természetű is lehet. Hiszen a gazdasági szakértők is arra számítanak, hogy a Kínával már Donald Trump elnöksége idején kiélesedett gazdasági konfliktus tovább fog mélyülni.

– Mit gondol, miért volt oly kitörő és egyöntetű az ellenzék öröme Joe Biden megválasztását követően?

– Az ellenzéki pártok elsősorban az előbb említett „demokráciaexportban” bíznak. A 2010 óta eltelt időszakban nem egy ellenzéki politikai tömörülés vesztette el szavazótábora mellett anyagi bázisának is meghatározó részét. Globalista és nihilista politikájuk megvalósításához éppen ezért nélkülözhetetlen a külföldről, jelen esetben az Egyesült Államokból remélt közvetett és közvetlen támogatás, finanszírozás.

– A kormánypártok és a baloldal között lát lehetőséget az érdemi párbeszédre?

– Az érveknek csak akkor van tere, ha mindkét fél számára léteznek közös hivatkozási pontok. Napjaink meghatározó konfliktusainak azonban az egyik legfontosabb sajátossága, hogy azok kompromisszumos megoldással nem oldhatók fel. Ilyen a nemzetállami és a globalista megközelítés közötti feszültség, a migráció kérdésének megítélése és még sorolhatnám. Egyszerre nem lehet nemzethűnek és globalistának lenni, ahogy Európa keresztény identitását sem lehet megőrizni a migráció és az iszlám terjedésének támogatásával. A politika azonban a kompromisszumok művészete, tehát ahol lehet, ott keresni kell a párbeszéd lehetőségét.

– Ezt hogyan tudja elképzelni olyan körülmények között, amikor az ellenzéki pártok meghatározó politikusai a parlamentre többnyire már nem az ország házaként, hanem politikai szerepjátékukhoz szükséges színházteremként tekintenek?

– Néhány megdöbbentő, mondhatni sokkoló eset mindannyiunkat gondolkodóba kell hogy ejtsen. Nem egyedi esetekről, hanem sokkal inkább egy létező folyamatról beszélhetünk, amely nem választható el a tömegkommunikációban bekövetkezett változásoktól. A szinte végeláthatatlan hírözönből rövid és szélsőséges véleményekkel, cselekedetekkel a legegyszerűbb kitűnni. Ennek példája Jakab Péter jobbikos frakcióvezetőnek az Országgyűlésben bemutatott „krumplis” akciója. Az ilyen előadások leginkább arra alkalmasak, hogy elfedjék a valós mondanivaló hiányát. Ezért a 2022-es választásokhoz közeledve egyre inkább arra számítok, hogy az ország házát az ellenzék a valós, a nemzet érdekeit szolgáló viták helyett színházteremmé, rosszabb esetben személyeskedésekben is bővelkedő csatatérré változtatja.

– Ebben a közegben miként lehet hitelesen és nem utolsósorban eredményesen kereszténydemokrata politikát folytatni?

– A kereszténydemokrata politizálás jellemzően intellektuális műfaj, amelynek sajátossága a szeretet, a türelem és a megbocsátás keresztényi erénye is. Ez azonban nem tántoríthat el minket értékeink következetes képviseletétől, hiszen a társadalom keresztény kulturális alapjainak a megvédése napjaink egyik legfontosabb feladata. Ebben csak akkor lehetünk sikeresek, ha úgy leszünk képesek a modern kommunikációs csatornák használatára, hogy közben vitakultúránk nem követi az egyre silányuló politikai közbeszédet.

– Milyen szellemi alapokat jelent a kereszténydemokrácia a ma megosztott társadalmában?

– Fontos hangsúlyoznunk, hogy amikor kereszténységről beszélünk, akkor elsősorban arról a kultúráról van szó, amely megteremtette és megtartotta Európát és benne országunkat. Ez a kultúra az, amely ezer év alatt olyan mértékig itatta át a magyar társadalmat a hagyományok, az ünnepek, a szokások, de akár irodalmi, zenei és képzőművészeti alkotásaink révén is, hogy bizonyos mértékben még az ateista is kulturális értelemben kereszténynek számít nálunk. Többek között ezért övezi igen széles körű társadalmi egyetértés a kormány kereszténydemokrata alapokon nyugvó családpolitikáját. Persze vannak, akik ezt is támadják és maradinak, kirekesztőnek bélyegzik a házassággal, a nemi identitással és a genderideológiával kapcsolatos álláspontunkat, farizeus módon mutatnak rá a hibáinkra. Amire büszkének kell lennünk, az nem szorulhat védekezésre, magyarázkodásra. Senkitől sem fogunk bocsánatot kérni azért, mert minden körülmények között valljuk, hogy a család és a házasság egy férfi és egy nő közössége, amely, ha a Jóisten megadja, gyermekáldásban teljesedik ki.

– Mindennek mi az üzenete most, advent idején?

– Advent van, a várakozás, a remény időszaka. Ilyenkor még végezzük hétköznapjaink feladatait, de egyre inkább a szívünkre, a belsőnkre tekintünk, hogy karácsony éjjelén abba beköltözhessen a megváltó kisded. Mert, ahogy Szent II. János Pál pápa fogalmazta: az emberek megváltása egy gyermek születésével kezdődött, hiszen Jézus Krisztus születése napján föltárul minden ember születésének teljes értelme is; s úgy tűnik, ez a messiási öröm az alapja és a beteljesedése annak az örömnek, amit minden ember születése kivált. Ezt az örömöt mindenki megismerheti, aki az élet kultúráját választja, és kész nemcsak elfogadni, hanem megérteni is azt.

Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke Fotó: MTI/Vasvári Tamás