Ma dönt a kormány arról, hogy zárva maradjanak-e a középiskolák

A jelenléti oktatás csak úgy lesz zavartalan és biztonságos, ha minél több pedagógus beoltatja magát koronavírus ellen – hívta fel a figyelmet Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Lapunknak nyilatkozva kiemelte: a tanév során időről időre ismét lehetővé kellene tenni a tanárok ingyenes szűrését.

Csókás Adrienn
2021. 01. 08. 6:05
null
Az általános iskolákban az ünnepek után is személyesen tanulnak a diákok Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az operatív törzs azt javasolta a kormánynak, hogy a középiskolák esetében hosszabbítsa meg a január 11-én lejáró tantermen kívüli, digitális munkarendet – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján. Maruzsa Zoltán hozzátette: a kormány várhatóan pénteken határoz majd a kérdésben. Elmondta, hogy a középiskolák továbbra is tarthatnak kiscsoportos felzárkóztató foglalkozásokat, és jelezte: megszervezték a határon túlról érkező diákok ingyenes tesztelésének a lehetőségét.

Közelednek a záróvizsgák

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy az óvodák, általános iskolák január 4-én rendben megnyitottak, az operatív törzs döntése alapján jelenleg 12 óvoda néhány csoportjában van rendkívüli szünet, és 14 általános iskola egy-két osztályában vezettek be digitális munkarendet. Az államtitkár tudatta, hogy a pedagógusok között elsőként a hatvan év felettieket, majd a veszélyeztetetteket fogják oltani, és azt kérte, minden iskolai dolgozó regisztráljon a koronavirus.gov.hu honlapon, ha igénybe szeretné venni a vakcinát.

Az általános iskolákban az ünnepek után is személyesen tanulnak a diákok, a középiskolákban ugyanakkor szinte biztos, hogy a következő hetekben is marad a digitális tanrend. A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke azt mondja, az intézményekben rendelkezésre állnak a szükséges fertőtlenítőszerek az iskolapadba való visszatéréshez, ami különösen a legfelső évfolyamok esetén lenne indokolt. – A jelenléti oktatás a követelményrendszert figyelembe véve nyilván jóval hatékonyabb, bár kétségtelen, hogy a digitális munkarend kihívásaira a tavaszinál felkészültebben reagálnak most a pedagógusok, az intézmények és a diákok is. Sok kollégám gondolja úgy, hogy legalább a végzősöknek jó lenne mihamarabb visszatérni a középiskolákba. Ők a tavaszival együtt nagyjából eddig öt hónapnyi szokatlan munkarenden vannak túl. Közelednek a záróvizsgák, a közép- és az emelt szintű érettségik. Főként az utóbbira nehéz maradéktalanul felkészülni ebben a formában – fogalmazott lapunknak Horváth Péter.

Megismételt szűrés

Kitért arra is, hogy bár a pedagógusoknak eddig megszervezett ingyenes koronavírus-szűréseken nem vett részt mindenki, szerinte a biztonság kedvéért időről időre ismét lehetővé kellene tenni azt. Mint ismert, az ünnepek előtt két fordulóban tesztelték le a tanárokat, akkor az érintettek mintegy háromnegyede, majd kétharmada vett részt a tesztelésen, az eredmény pedig alacsony átfertőzöttséget mutatott: az óvodai, iskolai dolgozók két százaléka bizonyult Covid-pozitívnak. A múlt hét végén megismételték a szűrést, több mint húszezer pedagógus részvételével, de mindössze 209 fertőzöttet találtak, vagyis most a korábbinál kedvezőbb, mindössze egyszázalékos a fertőzöttségi mutató.

Az általános iskolákban az ünnepek után is személyesen tanulnak a diákok
Fotó: Havran Zoltán

Akiket kiszűrtek, csak tíznapos házi karantén után vehetnek újra részt az intézményi oktatásban. Ha az iskola meg tudja oldani, otthonról, online módon taníthatnak a karanténban lévő tanárok is, nem kell mindenáron betegszabadságra menniük. Ennek feltétele, hogy a digitális óra idején valaki személyesen is jelen legyen az osztállyal, és felügyelje a tanulókat.

Kockázati csoportok

Annak kapcsán, hogy elkészült a kormány oltási terve, amely elsőként az egészségügyi dolgozóknak biztosítja a vakcinát, Horváth Péter úgy vélekedett: az iskolai, óvodai munka munka biztonságos ellátása miatt jó lenne, ha lehetőség szerint minél többen beoltatnák magukat, mert zavartalan jelenléti oktatás csakis így lesz lehetséges. – Úgy látom, hogy hasonlóan a társadalomhoz, a pedagógusok között is vannak, akik szeretnék minél gyorsabban beoltatni magukat, mások óvatosabbak. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy amennyiben megfelelő számú oltóanyag áll rendelkezésre, akkor mihamarabb oltsák be a pedagógusokat – tette hozzá.

Korábban a két másik tanári szervezet, a PSZ és a PDSZ is sürgette a pedagógusok beoltását, illetve rendszeres szűrését. – Könnyű belátni, hogy az oktatásban foglalkoztatottak a munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal, továbbá a pedagógusok között szép számmal akadnak olyanok is, akik a Covid–19-fertőzés szempontjából a kockázati csoportba tartozó hatvanévesnél idősebbek – hangsúlyozta minapi közleményében a PSZ. A szervezet azt kéri, hogy az oktatásban dolgozóknak a munkahelyükön szervezzék meg az oltást, a lakosság tömeges oltásakor viszont ne a nevelési, oktatási intézményekben jelöljék ki az oltási pontokat.

Vakcina az idősotthonokban

Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte az amerikai Moderna cég koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájának alkalmazását. Ebből 1,744 millió adagot szállítanak majd Magyarországra, ami 872 ezer ember oltására elég – mondta az országos tiszti főorvos. Müller Cecília közölte, hogy már a négy legnagyobb létszámú intézményben: a Pesti úti idősek otthonában, az újpalotai Olajág Otthonban, valamint a Baptista Szeretetszolgálat pécsi idősotthonában és a miskolci Őszi Napsugár Otthonban is megkezdték az oltást.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.