Ezért javulhattak a diákok kompetenciamérési eredményei
Több területen is komoly előrelépés történt.
Több területen is komoly előrelépés történt.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire voltak nehezek a 2025-ös feladatok.

Tízből hat diák a szakképzést választja.

Horváth Péter szerint az értékelési szempontok még tisztázásra várnak az új rendszerben.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a telefonok iskolából való kitiltásának kérdéséről is beszélt.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint kiszámítható életpályára van szükség.

A Gyurcsányhoz köthető tanárszervezetek sztrájkolnának, a Nemzeti Pedagógus Kar szerint viszont ez teljesen szükségtelen.

A felek szerint az együttműködés az egész nemzet sorsát meghatározhatja.

Kivették a pedagógus-életpályamodellről szóló törvényjavaslatból azt, hogy a magánkézben lévő, illetve egyházi fenntartású intézmények tanárainak is csatlakozniuk kelljen a Nemzeti Pedagóguskarhoz – mondta Horváth Péter.

Figyelembe veszi a minisztérium a tanárokat képviselő szervezetek javaslatait – nyilatkozta lapunknak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megdöbbentő olvasmány az 1300 milliárdos megszorításról.

Kihívások, fejlesztések, közép és hosszú távú célok – a 2025-ös MVM Future Talks talk show-n szakértők járták körül az asztronautika jelenét és jövőjét.

Nem csak Kapu Tibor izgult.

Nem is akármilyen szatír.

Nézzék meg ezt a videót!

Az EU még több pénzt adna Ukrajnának.

Miért nem esnek teherbe a liberális nők?!

A Szép-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon.

Néhány napon belül minden nyugdíjas megkapja a decemberi járandóságát.

Brussels is once again out of sync, PM Orban noted.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.