Mesterházy Attila és Kunhalmi Ágnes is népszerűbb Tóth Bertalannál

Mesterházy Attila és Kunhalmi Ágnes is nagyságrenddel népszerűbb, illetve ismertebb Tóth Bertalannál – derül ki a kormánypártisággal aligha vádolható Republikon Intézet felméréséből. Mindez azért különösen figyelemre méltó, mert Tóth Kunhalmival közösen indul az MSZP közelgő tisztújító kongresszusán a társelnöki posztért, míg az egyelőre egyedül aspiráló Mesterházy már jelezte, hogy ő is szívesen vezetné a pártot Kunhalmival közösen. – A politikában mára felértékelődött a személyiségek szerepe, elég csak Orbán Viktorra vagy Gyurcsány Ferencre gondolni, akik beazonosíthatóvá teszik a pártjukat és azt az üzenetet, amelyet képviselnek. Ha mi egy láthatóbb MSZP-t szeretnénk, akkor nekünk is olyan karakteres, bátor vezetőkre van szükségünk, akiket a szavazók egyértelműen be tudnak azonosítani és akik hitelesen tudják közvetíteni azt, amiben hiszünk – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresésére Mesterházy Attila.

Bákonyi Ádám
2020. 09. 03. 14:04
null
Fotó: Teknos
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember 19-én tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyen egyelőre Tóth Bertalan jelenlegi elnök, illetve Kunhalmi Ágnes választmányi elnök indul közösen a vitatott körülmények között előkészített társelnöki posztért. Megméreti magát ugyanakkor Mesterházy Attila is, akinek egyelőre nincsen női társelnökjelöltje, ám az egykori pártelnök már jelezte, hogy ő is szívesen vezetné a pártot Kunhalmival közösen. Éppen ezért különösen figyelemre méltó a kormánypártisággal aligha vádolható, sőt a szocialistáknak rendszeresen belső felméréseket készítő Republikon Intézet legfrissebb kutatása, amiben a politikusok népszerűségét, illetve ismertségét mérték. Eszerint Kunhalmi 44 százalékos népszerűségnek és 61 százalékos ismertségnek örvend, míg Mesterházy az ugyancsak 44 százalékos népszerűségen túl 72 százalékos ismertséget mondhat magáénak. Hozzájuk képest Tóth Bertalan a mezőny vége felé kullog, az MSZP jelenlegi elnöke mindössze 38 százalékos népszerűséggel és csupán 37 százalékos ismertséggel bír – azaz valós támogatottság és elismerés nélkül őrizné meg hatalmát.

Tóth Bertalan népszerűtlenül és ismertség nélkül őrizné meg hatalmát Fotó: MTI/Mohai Balázs

Tény: azontúl, hogy két kézzel szórja a pénzt párthoz közel álló vállalkozásoknak, Tóth Bertalan vezetése alatt az MSZP elérte eddigi mélypontját, a legutóbbi felmérések szerint a szocialisták nem biztos, hogy bejutnának be az Országgyűlésbe. Mindezek tükrében nem csoda, hogy az MSZP a közelmúltban tárgyalásokat kezdeményezett Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos befutó helyeket szerezzenek, és csupán öt embernek, a párt jelenlegi és tényleges vezetőinek kértek esélyt a 2022-es választásra: Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek, Molnár Zsolt pártigazgatónak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak. Mesterházy Attilának viszont sokkal ambiciózusabb tervei vannak az MSZP-vel, és azt hangsúlyozza, hogy ő korábban 2010–2012 között egyszer már megduplázta a párt támogatottságát 16-ról 32-33 százalékra. Szerinte az MSZP-nek olyan vezetésre van szüksége, amelynek „van önbizalma és képes a bátor cselekvésre a magyar baloldal és az ellenzéki összefogás, azaz a siker érdekében”. Mint közösségi oldalán fogalmazott, a szocialistáknak „olyan vezetést kell választania, amely képes hitelesen és karakteresen képviselni a magyar baloldal értékeit, hagyományait az ellenzéki összefogás során. Ne legyen kétségünk afelől, hogy karakteres, határozottan cselekvő MSZP nélkül nincsen valódi baloldali képviselet”. – Emellett meg kell erősíteni a vidéki bázisokat, mert bár tény, hogy az ellenzék a fővárosban erős, de a választáson 106 körzetet kell megnyerni, és ehhez Budapest önmagában nem elég. Én ezért is fogok dolgozni – írta.

Mesterházy Attila lapunk megkeresésére pozitív, jó élménynek nevezte a Republikon-felmérés eredményét. Mint mondta: az utóbbi időszakban elsősorban a NATO-parlament elnökeként nyilvánult meg közösségi oldalán és még ebben a minőségében is ötszázezernél is több embert el tudott érni. Szerinte ez tartotta karban a korábbi ismertségét, amely által most is a legtámogatottabb MSZP-s politikusnak bizonyult. – Bízom abban, hogy a kongresszus egy olyan párost és csapatot támogat majd, akiknek a legerősebb a szavazatvonzó képessége, mert a párt legnépszerűbb és legismertebb politikusainak számítanak – mondta Mesterházy megerősítve, hogy szívesen dolgozna együtt Kunhalmi Ágnessel. – A politikában mára felértékelődött a személyiségek szerepe, elég csak Orbán Viktorra vagy Gyurcsány Ferencre gondolni, akik beazonosíthatóvá teszik a pártjukat és azt az üzenetet, amelyet képviselnek. Ha mi egy láthatóbb MSZP-t szeretnénk, akkor nekünk is olyan karakteres, bátor vezetőkre van szükségünk, akiket a szavazók egyértelműen be tudnak azonosítani és akik hitelesen tudják közvetíteni azt, amiben hiszünk – fogalmazott. A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni Kunhalmi Ágnest is a Republikon Intézet kutatásáról, ám a politikust egyelőre nem értük el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.